A következő címkéjű bejegyzések mutatása: London Wasps. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: London Wasps. Összes bejegyzés megjelenítése

2016. augusztus 13., szombat

Rögbi sálak Angliából




A foci mellett rengeteg más sportág csapatainak készített sálat felszedtem az elmúlt időszakban és ez alól a rögbi sem kivétel. Ha jelenleg nem tengetném mindennapjaimat Angliában, szinte semmi érdemlegeset nem tudnék erről a sportágról, amely a szigeteken nagy népszerűségnek örvend és ha azt vesszük, hogy közös gyökerekre nyúlik vissza a történetük az európai labdarúgáskánt ismert focival, akkor talán érthető, hogy én is kicsit már más szemmel nézek ezekre a nyakbavalókra. Főleg, mert a sálak mellett (miatt) a helyi sportegyesületek egy részével is megismerkedtem és néha belepillantok a nagy nemzetközi tornák eseményeibe és a hétvégi összefoglalókat is megnézem, ha van rá időm. Mondhatni, az új ismereteimmel felvértezve szívesebben veszem ezeket a sálakat a kollekciómba és olykor már azt is nézegetem, hogy melyik az a klub, amelyik még nem adott nekem egyetlen darabot sem, így az ő esetükben jobban odafigyelek én is.










hancsi78

2016. május 3., kedd

Közlekedési címerek


Lassan tíz éve vetettem bele magam a stadionok, sportpályák komolyabb fotózásába, és ezen időszak alatt rengeteg sporttelepet látogattam meg és több ezer fényképet készítettem. A labdarúgás mellett szinte minden sportágnak otthont adó stadiont, csarnokot, pályát lefotóztam, illetve számtalan, a sportokhoz kapcsolódó egyéb dolog került a fényképezőgépem vagy éppen a mobilom elé. Ebből az egyik, a különböző gépjárművek, amelyek egy-egy csapat színeivel voltak felvértezve, és ebből adódóan különleges megjelenést kölcsönöztek az adott közlekedési eszköznek.

Ezek közül az elsők, az Angliában a feljutás, kupagyőzelmet, bajnoki címet szimbolizáló "double decker" buszok, amelyek szinte elengedhetetlen kellékei a szigetországi ünnepléseknek. Én személy szerint nem sok ilyen kinti ünneplésben vettem részt, de annál többet láttam a tv képernyője előtt az ilyen buszokon ünneplő csapatokat és a körülötte hömpölygő tömeget. Az 1987-es FA Kupa győztes Coventry City FC csapatának buszát a városban található közlekedési múzeumban kaphattam lencsevégre és a kiállítás részeként a lassan harminc éves sikert is átélhettem, égszínkékben. Gillinghamban nem volt ilyen különleges az élmény, mert egy szimpla stadionfotózás közben akadtam rá, az egyik sarokban eldugott buszra, ami kicsit már viseltesnek látszott. Ki tudja mióta áll már ott a sarokban. Portsmouthban, csak egy szimpla buszt találtam a csapat színeivel felvértezve, ami valószínűleg a helyi közlekedésben töltött be szerepet, amíg üzemelt, mert a gillinghami társával egyetemben ez is eléggé viseltesnek látszott.


Covetnry City FC:



Gillingham FC:



Portsmouth FC:




A nagybuszok után jöjjenek a kisbuszok, amelyek nem az ünneplést, hanem inkább az ügyintézést, a csapatszállítást jelképezik. Ilyen mikrobuszokkal többel is találkoztam, mely eszközök főleg a kisebb csapatok sajátossága, de azért olyan nagyobb egyesületeknél is összefutottam velük mint az MK Dons FC vagy az Oxford United FC. Mindezek ellenére inkább a kisebb vagy utánpótlás csapatok ismertetőjele a csapatcímerekkel, színekkel felvértezett alkalmatosságok.


 Bisham FA:

Brighton & Hove Albion FC:

AFC Dunstable:

Oxford United FC:


MK Dons FC:

Southend United FC:

Thame United FC:



A mikrobuszokhoz hasonlóan a szimpla gépkocsik is az ügyintézés szerepét töltik be egy-egy klub életében, és a rájuk felvitt egyedi ismertetőjelek reklámként, figyelemfelkeltő dekorációként is nagy hatást fejtenek ki. Szépen kicicomázott kocsival kevesebbet találkoztam mint a kicsit nagyobb társával, de azért pár így is horogra akadt.


Bracknell Town FC:

Brighton & Hove Albion FC:

Reading FC:

Windsor FC:




A végére még beférnek azok a lakókocsik, utánfutók, amelyek egy-egy stadionnál vannak felállítva és vagy a jegyértékesítést segítik elő, vagy a klub ajándéktárgyainak árusítására szolgálnak a meccs napján. Egy közös van bennük, a többségük, a már említett járgányokhoz hasonlóan a klubok színeit, címereit öltik magukra, így a szimpla hétköznapokon is hirdetik az egyesületük hírnevét. Érdekességük még, ha egy adott stadionban több csapat is játszik, akkor általában ezen csapatok közösen tükröződnek vissza a "lakókocsikon", így a Reading FC a Londos Irish RFC csapatával osztozik egy-egy kocsin, míg a Wycombe Wanderers a London Wasps rögbiseivel. Ez utóbbi fúzió már nem áll fent, mert a darazsak időközben Coventry városába tették ét székhelyüket, így azóta a helyi City-vel közösködnek stadion ügyileg és lehet lakókocsiban is.
 


AFC Bournemouth:

Brighton & Hove Albion FC:


Reading FC / London Irish RFC:

London Wasps RFC:

Wycombe Wanderers FC / London Wasps RFC:

hancsi78