A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Hradec Kralove. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Hradec Kralove. Összes bejegyzés megjelenítése

2014. december 3., szerda

Jegyek - DVSC Nemzetközi Hazai: 1998-2004 (500)

Az elmúlt két és fél évben megváltozott egy kicsit az életem, hiszen a blog útjára indult és ha nekem nem is minden percemet, de elég sok szabadidőmet lekötötte. Igaz mindezt örömmel csináltam és csinálom, mert jó érzés megosztani mindazt amit lát és gyűjt az ember. A mostani kis kitérő apropója az 500. bejegyzés, ami amolyan mérföldkő számomra. Remélem sok érdekes dolgot osztottam meg a téma felől érdeklődőknek az eddigi 499 bejegyzésemben és remélem mindez akkor is élvezhető volt, ha sok hibával dolgoztam. Azon vagyok, hogy ezen tévedésekből minél kevesebb legyen fent a blogon, de mivel emberből vagyok és tudásszintem nem egy "agysebészé" ezért előre elnézést kérek mindenkitől akit sért a rossz nyelvtan vagy az érthetetlen megfogalmazás. :)

A talán feleslegesnek ítélt bevezető után most evezzünk nemzetközi vizekre a DVSC hazai meccsjegyeivel, melyek segítségünkre vannak abban, hogy  nyomon követhessük a Loki UEFA és UEFA Intertoto kupa szereplését 1998-tól 2004-ig. Ebben a röpke fél évtizedben kétszer is sikerült 4 fordulót megélni a csapatomnak, melyből kétségtelen, hogy a 2003-04-es menetelés volt a nagyobb, mert akkor a tavaszt sikerült megérni az UEFA Kupában. Ebben a pár évben az igazi nagyágyukat még sikerült elkerülni, de azért olyan ellenfeleket fogadhattunk az Oláh Gábor utcában (és a hangsúly az Oláh Gábor utcán van) mint a Hansa Rostock, Girondins Bordeaux vagy a PAOK Szaloniki. A csatákat is sikerrel vettük fel velük, de a szerencse nem mindig volt a mi oldalunkon. Mindentől függetlenül feledhetetlen meccseket vívtunk a mi kis "szentélyünkben". Íme a jegyek bizonyítékul.


UEFA Intertoto Kupa 1998-1999

1998.06.27   DVSC - FC Transmas Dnyepr Mogiljev   6-0


1998.07.05   DVSC - SK Hradec Kralove   0-0


1998.07.18   DVSC - FC Hansa Rostock   1-1


1998.08.05   DVSC - KS Ruch Chorzow   0-3



UEFA Kupa 1999-2000

1999.09.28   DVSC - VFL Wolfsburg  2-1




UEFA Kupa 2001-2002

2001.08.09   DVSC - FC Nitru Unisport Otachi   3-0


2001.09.27   DVSC - FC Girondins Bordeaux   3-1



UEFA Kupa 2003-2004

2003.08.23   DVSC - FK Ekranas Panavezys   1-1 hu.: 2-1


2003.10.15   DVSC - NK Varteks Varazdin  3-2


2003.11.27   DVSC - PAOK Szaloniki   0-0


2004.03.03   DVSC - FC Brugge   0-0



UEFA Intertoto Kupa 2004-2005

2004.06.27   DVSC - FC Spartak Trnava  4-1 


hancsi78

2013. március 17., vasárnap

"Csehszlovákia"

Csehszlovákia ugyan már nincs, de cseh és szlovák sálam akad egy pár, igaz nem sok, hisz együttesen se érik el a 10 darabos "álomhatárt". A többségük igen régen került a gyűjteményembe, az FC Nitra sál például a harmadik volt a sorban, ez volt az első és egyetlen olyan sálam, amiért cserébe egy olyan darabot adtam, amiből nem volt másik. :) . Ez meg is határozta "üzletpolitikámat" és azóta nem adok el és nem cserélek olyan sálat a gyűjteményemből, amiből nincs másik darab. A Hradec Kralove is igen régi és egy csere emléke, még 1998-ból, amikor az UEFA Intertototo kupában találkoztunk a fekete-fehérekkel. A többi sál ajándék, amit prágai, rózsahegyi kirándulásokról hozott egy-egy barát vagy csak úgy megleptek vele valamilyen úton-módon. Egyenlőre így fest a "csehszlovák" sarok és az elmúlt 14-15 évet figyelembe véve, hirtelen jövő nagy változások és gyarapodás nem igen lesz ezen a fronton.

Csehország:
 



Szlovákia:





hancsi78