A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Ashfield School. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Ashfield School. Összes bejegyzés megjelenítése
2016. szeptember 29., csütörtök
Belfast Tenisz
Belfastból még mindig adós vagyok pár dologgal és ebből azon teniszpályák feltétele a blogra, amelyek utamba estek az egynapos kirándulásom során. Az Ashfield School területén több nagyobb pálya mellett a teniszezésre szakosodott diákoknak is hatalmas tér és rengeteg pálya áll rendelkezésére és így méltóképpen gyakorolhatják a sport eme nemes fajtáját. Amikor arra jártam, csak lóhalálában készítettem pár felvételt az éppen teljesen üres játékterekről, de így legalább felkerülhetnek a blog megfelelő képrovatába. A másik teniszgrund már nem foglalt el ekkora helyet az északír fővárosban, mondhatni egy kispálya és egy teniszpálya volt összekovácsolva, amolyan univerzális jelleggel. Ennek természetesen látom az előnyeit, de személy szerint nem kedvelem ezen speciálisan összekombinált pályákat. Én jobb szeretem, ha adott sportpályán, csak egy adott sportot űznek a helyiek.
Belfast - Ashfield School:
Belfast - Wilson Park:
hancsi78
2016. augusztus 13., szombat
Ashfield School Synthetic Grounds
Még mindig akad pár sportpálya a 2014-es belfasti kirándulásomból, amelyet eddig nem sikerült megosztanom a nagyközönséggel. Most, az Ashfield School két műborítású grundja van terítéken, amelyből az egyiket az iskola lány, míg a másikat a fiú tanulói használnak. Az iskola érdekessége, hogy egy kisebb emelkedőn, domboldalon helyezkedik el, így az épületek mellett a pályák is egy-egy nagyobb teraszon vannak kialakítva, egymás felett. Legalul az iskola teniszpályái, majd középen egy szintetikus borítású pálya, amit főleg hokira használnak az Ashfield Girls HC tagjai. Amikor arra jártam éppen edzés tartottak a lányoknak, így ki volt használva a műanyag szőnyeg. A legfelső szinten, egy füves labdarúgópálya mellett van felépítve az Ashfield Arena, amelyet az Ashfiled Boys FC fiataljainak ad otthont és elsősorban labdarúgó meccsek lebonyolítására szolgál, de a borításából adódóan egyéb sportesemények, versenyek lebonyolítására is alkalmas.
Belfast - Ashfield School Synthetic Grounds
hancsi78
Címkék:
Ashfield Boys FC,
Ashfield Girsl HC,
Ashfield School,
Belfast,
Észak Írország,
Football,
hancsi78,
Hockey,
sport ground,
synthetic ground
Hely:
Belfast, UK
2016. június 3., péntek
Belfasti Focipályák
Belfastból még mindig akad olyan
grund amit nem tettem közé, így most újra az északír főváros kerül terítékre
két kisebb sportpálya erejéig.
Az Ashfield School két műanyag játéktere mellett a fiúk oldalán volt egy füves grund is, amit láthatóan hétről-hétre használnak. Az iskola domboldali elhelyezkedése miatt a kilátás remek a területről és ha másért nem, már ezért megérte felmászni a parton.
A másik futballteret innen nem olyan messze találtam meg, csak tovább kellett haladni a főúton, majd elhagyva az Aircraft Parkot már ott is álltam a túloldalt a Blanchflower Park kapuja előtt, ami sajnos zárva volt. Mozgás nem volt a helyen, így a bejutásom teljesen lehetetlenné és reménytelenné vált. Ez annyit jelentett, hogy meg kellett elégednem a bejárat lefényképezésével, ami ki is merítette a lehetőségeimet, mert ennél többet nem is láthattam a pályából. Kissé csalódottan, de elindultam visszafelé a belvárosba és mint később kiderült kár volt csüggednem, mert sok élmény várt még rám ezen a napon Belfastban.
Ashfield School - Football Ground:
Blanchflower Stadion - Vision Athletic FC / Corrymeela FC

Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)