A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Álmosd. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Álmosd. Összes bejegyzés megjelenítése

2015. december 3., csütörtök

Álmosdi Sportpálya - R.I.P. Dani



Álmosdon rengetegszer megfordultam pár évvel ezelőtt, hiszen ott (is) dolgoztam, és valamiért meg is kedveltem a települést. Sok ismerősöm él még ma is itt a határszélen, de sajnos olyan barátom is van, aki már nem lehet közöttünk. Ez a bejegyzés most neked is szól Dani, vagy ha úgy jobban tetszik Veress "hadnagy"!  Tudom, most jót mosolyogsz odafent, mert tőled olyan messze állt a sport, a labdarúgás mint tőlem a "tormatermesztés", de mégis rád emlékezem, mert Álmosdról te jutsz elsőnek eszembe. Hosszú ideje nem láttuk már egymást, amikor 2014 szeptemberében úgy hozta a sors, hogy pont az álmosdi sportpálya fotózásáról hazafelé tartva megállítottál a bagaméri kijáraton. Nem mehettem tovább ellenőrizetlenül, hiszen ismeretlen autóval, a határhoz közel, egy jó határőr nem engedi csak úgy a "kóricálást". Az a találkozás volt az utolsó kettőnk között, de nagyon örülök, hogy aznapra választottam magamnak ezt a programot, hisz így még beszélgethettünk egy jót utoljára. Akkor fel is elevenítettük azt a rengeteg élményt, amit együtt átéltünk, de nem sejtettem, hogy erre már nem lesz többé alkalmunk. Sajnos a sors közbeszólt és te fiatalon elmentél, én meg itt maradtam egy csomó álmosdi emlékkel, amit már csak a többiekkel tudok feleleveníteni, akár csak ezt az utolsó találkozást, melyben számomra összenőttél a helyi labdarúgással. Aki még nem járt Kölcsey Ferenc egykori lakhelyén, annak tudnia kell, hogy a pálya csodálatos környezetben terül el, egy ligetes részen, a falu határfelé néző részén. Azon kevés pályák egyike, ahol én is megcsillogtathattam labdarúgó tudásomat, és egy falunap alkalmával rúghattam a bőrt a "határőr válogatottal". A mostani vizitem alatt egy olyan állapotában találtam az Álmosdi Hajdú SE otthonát, amelyben korábban még nem. Nevezetesen, gyepcsere történt a játéktéren, így most csak a szépen elboronált, feketeföldű pálya alapjait láthattam. Ez mondhatni szerencse, hiszen ilyen felújítás során ritkán kapok el sportpályát, ráadásul így vissza is kell majd menjek, hiszen jó lenne látni az új gyepet is. Milyen jó is lenne, ha hazafelé jövet ismét ott állna egy határőr a bagaméri kijáraton, aki számára ismeretlen lenne a gépjármű.....





hancsi78

2014. június 17., kedd

Magyar Sportpályák a régmúltból 2.

Ha már így belelendültem az egykori magyar sportpályák taglalásába, íme egy újabb csokorra való abból ahol jártam egykoron.

Létavértes - Debreceni úti Sportpálya:

Létavértesen még a határőr években fordultam meg és nagyon nem vettem figyelembe a Debreceni úton elhelyezkedő sportpályát. Meccset sose láttam ezen határszéli településen, pedig anno megfordult itt az Ultras DSE csapata is megyei bajnoki találkozón, majd a DVSC nagycsapata is fellépett itt a Magyar Kupa küzdelmeiben. Az eseménytelenség miatt nincs is mit regélnem az apró létesítményről, így legyen elég mindenkinek, itt is jártam egykoron, de csak amolyan "szolgálati út" keretein belül.





Nyírbátor - Sport utcai Sportpálya:


Nyírbátor is egy olyan település ahol nem láttam még labdarúgó meccset, ellenben megfordultam a helyi sportpályán, ahol a Nyírbátori FC rúgja a bőrt napjainkban is. A vizit szintúgy mint az előző esetben, még a határőr időkre vezethető vissza, lévén a központ (Határőr Igazgatóság) a városban volt, így elég sokat szaladgáltunk be ezért-azért a kirendeltségünkről. Meccs és egyéb rendezvény híján most se sok mindent tudok feltárni, voltam itt a Sport utcában és remélem majd egyszer vissza is térek és akkor alaposabb beszámolót készítek, a képekről már nem is beszélve.



Nyírbéltek - Nyírbélteki Sportpálya:


Nyírbélteken csak folyamatos átutazó voltam és határszéli településről lévén szó, szintén a határőr időkben száguldottam el párszor a Nyírbélteki Sportpálya mellett. Meccset szintúgy nem láttam a pályán, mint ahogy hosszabb időt sem töltöttem az alaposabb tanulmányozással, így nem csoda ha képek sem készültek megfelelő számban. A hiányt majd mindenféleképpen pótolom és egy nosztalgia körutazás keretében a települést is újra útba fogom ejteni, mert ezen kis szentély megér egy komolyabb tanulmányt.



Álmosd - Álmosdi Sportpálya:


Ha már határszál és határőrság, akkor nem mehetek el szó nélkül az Álmosdi Sportpálya mellett, ahol meccset szintén nem láttam, de stoplisommal érintettem a nem éppen egyenletes gyepszőnyeget, amikor egy kispályás futballkupa keretében a Bagamér HÖK válogatottjával rúgtuk ott a bőrgolyót, elég szerény eredményt elérve a tornán. A pálya kicsit eldugottan fekszik el a település határ felé eső szélén, amolyan erdős, ligetes területen, de igen barátságos környezetben. Amikor megfordultam arra nem nézett ki valami fényesen sem a gyepszőnyeg, sem a pálya többi része, így csak remélni tudom, hogy azóta már jobb körülmények között játszik itt az Álmosdi Hajdú SE.

Hajdúnánás - Hajdúnánási Sporttelep:

Az előzőekkel ellentétben Hajdúnánásnak semmi köze a határőrségnél eltöltött éveimhez, így itt nem ezen okból kifolyólag fordultam meg a településen, hanem a Diósgyőri VTK csapatát kísértük el a barátság jegyében, még a kilencvenes években, a második vonalban. A sporttelep akkor elég ütött-kopott volt, de a rossz kinézetett a többszáz miskolci és debreceni drukker ékítette fel zászlókkal, füstökkel és remek szurkolással, hiszen ekkor már a DVTK erősen az NBI felé orientálódott. A diósgyőri tábor fellépése felejthetetlen volt a nap folyamán, ellenben a meccs és a sporttelep nem hagyott mély nyomokat bennem.


hancsi78