Nem
vagyok nagy technikai sport rajongó, így nem is nagyon erőltetem az autó és
motorversenyeken való megjelenést, de ha a sors úgy hozza, akkor bizony nem
zárkózom el az élőben való nézelődéstől.
A
sors 2014-ben hozta úgy, hogy kimenjek egy ilyen eseményre, igaz nem egyedül,
hanem a párommal. A történet egyszerű. A hétvégi piacon vásárolgattunk Taplow
közelében, amikor hangos repülőgép zúgásra figyeltünk fel, a nem túl messzi
Ascot irányából. Utána jártunk az esetnek és kiderült, hogy ezen a hétvégén
volt Angliában a Red Bull Air Race fordulója, ami felcsigázta érdeklődésünket
és a "botkormányt" az ascoti racecourse felé irányítottuk. Magáról a
sportról nem sokat tudtunk, csak Bessenyei Péter neve csengett ismerősen, és a
budapesti versenyek, nagy tömeggel, híd alatti repüléssel. Azt nem sejtettük,
hogy a szigetországban is van megmérettetés, azt meg főleg nem, hogy hozzánk
ilyen közel. Aztán később kiderült, hogy 6 év után tér vissza ismét a verseny
Britanniába, így nem csoda ha nem hallottunk róla addig. Mert szerencsére
"időben" megtudtuk, így a két napot Ascot közelében töltöttük, és
igaz kerítésen kívül, de szurkoltunk a mezőny egyetlen magyar résztvevőjének.
Az élmény így is egyedülálló volt, bent majdnem 30.000 voltak a tribünön, de a
pályán körben is százas tömegek követték az eseményeket, mind a két nap
folyamán. Az eredmények online jöttek és szájról-szájra terjedtek, így
nagyjából tudtuk követni, mi is az állás, így kirekesztve is. Bessenyeinek nem
sok esélye volt az elsőségre, ráadásul csak 12. helyen kvalifikálta magát, de
ennek ellenére bejutott a szuper nyolcba. Ezeket a szakkifejezéseket később
tanultuk meg, akkor és ott, csak sejtettük, hogy mi is a menete a világ
leggyorsabb sportjaként emlegetett versenynek. Az élmény mindenesetre
feledhetetlen volt, főleg a párom mutatott kiemelt figyelmet a verseny iránt,
ami meglepő a családunk sportok iránti elkötelezettségét figyelembe véve. El is
határoztuk hazafelé kocsikázva, hogy jövőre ismét kilátogatunk az eseményre. A
versenyen egyébként kettős angol siker született, így volt minek örülnie a
helyi tömegnek.
Idén
ismét egy piaci vásárlással kötöttük össze airrace versenyt, de most csak a
vasárnapi döntőre ugrottunk ki. Az érdeklődés most sem csökkent, de azért
rengetegen voltak olyanok, akiket inkább a buli és az evés-ivás kötött le a
verseny helyett. Hasonlított mindez az ascoti lóversenyre, ahol több a műmájer
mint az igazi rajongó. A kvalifikáció után Péterünk ismét bejutott a legjobb
nyolc közé, de ott ismét vereséget szenvedett, ami azt jelentette, hogy a
legjobb 4 között nekünk már nem volt kiért szurkolnunk idén sem. A végén ismét
angol elsőség született, így az "ascoti kupa" ismét otthon maradt. A
verseny után már ismét tervezgettük, hogy jövőre ismét csak ott lesz helyünk,
de úgy néz ki csak érdeklődők lehetünk 2016-ban, mert Bessenyei Péter
bejelentette, hogy ez volt az utolsó idénye, így ténylegesen nem lesz kinek
szurkolnunk. Mindettől függetlenül, úgy néz ki csak kimegyünk jövőre is, már ha
eljön ismét Ascotba a "száguldó cirkusz" légi változata.
Ascot Air Race 2015
Forrás:
www.redbullairrace.com
hancsi78