A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Henley Town. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Henley Town. Összes bejegyzés megjelenítése

2016. január 12., kedd

Henley Town




Henley-on-Thames városáról már sok szépet és jót regéltem, így az újabb, látogatásra invitáló szavaktól most eltekintek. A Triangle Mill bemutatásától viszont nem, így álljon itt pár sor és kép a Henley Town FC otthonának dicsőítésére. Igen arra, hiszen az apró kis pálya egy igazi gyöngyszeme az angol amatőr labdarúgásnak, még akkor is, ha nem ez a település legnagyobb létesítménye, hiszen a rögbisek nagyobb, modernebb stadionban rúgják, dobják és kapják a bőrgolyót. A Temze folyó mellett fekvő létesítmény látványa elsőre meggyőző, ami akkor is igaz, ha a parkoló területe mellett a szemét lassan már hegyekben áll. A modernizáció szerencsére elkerülte a lelátókat és a pályát, így egy kis festéstől eltekintve, semmi komolyabb változás nem volt a létesítményben, a bő 5 évvel ezelőtti látogatásom óta. A pályára ráadásul a vasúti felüljáróról is remek kilátás nyílik, ami őszi vagy téli időben az igazi, a lombok teltsége ugyanis erősen befolyásolja a rálátást a játéktérre. A várost már ajánlottam a látványos és nosztalgikus települések iránt érdeklődőknek, most ajánlanám a groundhoppereknek is, hiszen egy vizitet mindenféleképpen megér a pálya is.


Henley-on-Thames - The Triangle Mill (Henley Town FC):


hancsi78

2013. január 12., szombat

Henley-on-Thames

Henley-on-Thames egy csodálatos kisváros a Temze partján (mint azt neve már előre elárulja) és volt szerencsém ott többször is megjelenni. Henley-ben nem a labdarúgó csapat hazai meccse a legnagyobb sportesemény, hanem a Cambridge - Oxford közötti evezősverseny, ami szinte árnyékba borít minden egyéb "sportrendezvényt" a városban. Persze csak annak aki nincs tisztában egy-egy kisebb labdarúgó csapat vagy stadion tényleges szépségével. Én ez utóbbi meglátogatását választottam a "Royal Regatta" helyet, így ha nem is alaposan, de legalább részben feltérképezhettem a Henley Town FC hazai pályáját. A The Triangle Mill-re keresztelt stadion egy szolid, nem ma épített, egyszerű kis létesítmény. Nulla extrával, egy fedett kis lelátóval. Sajnos ide se sikerült bebocsájtást nyernem, mert minden zárva volt, így csak amolyan "lopott" fotókkal bővült az emlékezetem és a gyűjteményem.


hancsi78