A mindenféle sportpályáknál
kihelyezett egyesületek címerei után jöjjön az a kategória, ami a legközelebb
áll a szívemhez, vagyis a labdarúgó stadionok és az ott látható címerek. Mivel
ezen létesítmények vannak a legjobban dekorálva Angliában, így mindezt több
bejegyzésben fogom a nagyközönség számára láthatóvá tenni. Elsőnek a londoni
klubok jönnek.
A főváros legnagyobb stadionjait
és leghíresebb klubjait már sikeresen megtaláltam, így a sorból nem hiányozhat
a Chelsea, Arsenal vagy éppen a West Ham United. Szerencsémre a profik mellett
több kisebb, amatőr egyesület otthonát is sikerült meglátogatnom, így a Hendon,
Northwood vagy éppen a Leyton FC sem hiányzik a listáról. Viszont pár kisebb
klubnál elfelejtkeztek a méltó dekorálásról, így hiába voltam a Fisher
Athletic, Wembley vagy éppen a Enfield Football Club hazai pályáján, sajnos sok
esetben még a csapat neve sem volt kitéve a stadionokra, nem hogy egy címeres
tábla. Ezen egyesületek így nem kerülnek fel képi formán a blogra, ami nagy
szívfájdalom nekem, hiszen egy-egy címer a történelem hordozója a kluboknál és
én szívesen fényképezem és őrzöm őket.
Arsenal FC (Emirates Stadion):
Arsenal FC (Highbury Stadion):
Barking & Eastham FC (Mayesbrook Park Stadion):
Barnet FC (Underhill Stadion):
Brentford FC (House Farm Sports Ground):
Brentford FC (Griffin Park):
Charlton Athletic FC (The Valley):
Chelsea FC (Stamford Bridge):
Crystal Palace FC (Selhurst Park):
Dagenham & Redbridge FC (The Glyn Hopkin Stadion / Victoria Road):
Fulham FC (Craven Cottage):
Hampton & Richmond Borough FC (Beveree Stadion):
Hanwell Town FC (Reynolds Field):
Harefield United FC (Preston Park):
Hendon FC (Claremont Road):
Hillingdon Borough FC (Middlesex Stadion):
Kingstonian FC (Kingsmeadow / The Cherry Red Records Stadion):
Leyton FC (Leyton Stadion):
Leyton Orient FC (Matchroom Stadion / Brisbane Road):
Millwall FC (The New Den):
Northwood FC (Northwood Park):
Queens Park Rangers FC (Loftus Road):
Redbridge FC (Oakside Stadion):
Sandgate FC (Honeycroft):
Tottenham Hotspur FC (White Hart Lane):
Uxbridge FC (Honeycroft):
Waltham Forest FC (Wadham Lodge Sports Ground - Armadillo Stadion):
West Ham United FC (Upton Park / Boleyn Ground):
Wimbledon AFC (Kingsmeadow / The Cherry Red Records Stadion):
hancsi78
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Hillingdon Borough. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Hillingdon Borough. Összes bejegyzés megjelenítése
2016. augusztus 13., szombat
Címerek - Angol Foci (London)
Címkék:
AFC Wimbledon,
Anglia,
Arsenal,
Charlton Athletic,
Chelsea,
címerek,
Crystal Palace,
Fulham FC,
hancsi78,
Hendon,
Hillingdon Borough,
Leyton,
Leyton Orient,
London,
Northwood,
Tottenham Hotspur,
West Ham United
Hely:
London, UK
2015. február 18., szerda
Grocvenor Playing Fields - Football
Mint azt már ezerszer leírtam London Hillingdon kerülete telis-tele van sportpályákkal, így nem nehéz pár mérföldön belül több kisebb sporttelepet is lencsevégre kapni. A Grocvenor Playing Field elsősorban a Hayes RFC otthonául szolgál, de a rögbisek mellett három labdarúgó pálya is ki van alakítva a háttérben, a helyi utánpótlás számára. Ráadásul a Hayes AFC otthonául szolgáló Farm Parkot csak egy fasor válassza el most bemutatott edzőpályáktól, így igazi kis paradicsom a környék. Sok különlegesség viszont nincs a pályákban. Egyszerű, felfestett, kapukkal ellátott játékterek voltak, csak a méretükben különböztek. Amikor ott jártam, épp edzés folyt, így a háromból két játékteret a "kicsik" uraltak. Pár képet készítettem csupán, majd mentem is a szomszédba, ahol egy kisebb stadion várt rám.
Grocvenor Playing Fields - Football Grounds 1-3:
hancsi78
Címkék:
2013,
AFC Hayes,
Anglia,
Football,
Grocvenor Playing Fields,
Hayes,
Hayes RFC,
Hillingdon,
Hillingdon Borough,
London,
Sportpálya,
stadion
2014. november 16., vasárnap
Hillingdon - Farm Park
A Farm Park apró stadionja egy újabb hillingdoni kirándulás eredménye. Az AFC Hayes otthonául szolgáló létesítmény érdekessége, hogy a klubépülete közvetlen a "főút" mellett van kialakítva a kevés számú parkolóval egyetemben, míg a stadionhoz be kellett sétálni a mögötte lévő erdős ligetbe. Ott aztán egy igazi kis "szentély" tárult az ember szeme elé, már amennyire a kerítés, sövény és a fasor alkotta kordonon keresztül látni lehet. A kapuk zárva voltak ottjártamkor, de szerencsére akadt egy nagyobb földhányás, amire felállva simán betekintést nyertem a lelátókra és a játéktérre. Két kisebb, de fedett állóhely mellett a tribün rész volt nagyobb és székezett, de a befogadó képessége így sem haladta meg az 1.500 főt. Az AFC Hayes nagy csapata mellett a fiatalokkal foglalkozó Brook House FC is itt rúgja a bőrgolyót, így egy-egy hétvégén mozgalmas az élet a Farm Parkban, főleg hogy a szomszédos rögbisek mellett is ki van alakítva három pálya a focistáknak.
hancsi78
Címkék:
2013,
AFC Hayes,
Anglia,
Brook House FC,
Farm Park,
Football,
Hillingdon,
Hillingdon Borough,
London,
stadion
2014. november 15., szombat
Harefield United - Preston Park
A Preston Parkba a tavalyi évben jutottam el egy szabad, esős délutánon. Sajnos nem csak a rossz időjárási körülmények hátráltatták a vizitet, hanem a sportpálya rossz elhelyezkedése is. Rossz volt, mert a kialakított palánkok és kerítések miatt szinte semmit nem láttam az apró lelátókból és a játéktérből, a külső felvételek meg nem éppen a legmutatósabbak egy ilyen kisebb létesítménynél. Azért megtettem amit meglehetett, készítettem felvételeket innen is, onnan is, de a centerpálya fényképanyaga így is hagy némi kívánnivalót maga után, de hát ez egy ilyen vizit volt. A Harefield United felnőttjei mellett az ifik otthonát is szemügyre vettem, ami már nem volt annyira körbekerítve, így a felvételek is több tartalommal bírtak. Persze ez meg nem volt több egy szimpla pályánál, lelátók nélkül, csak a felfestés, a kapuk és a kerítésre helyezett ificsapat címere jelezte, hogy hová is jutott a látogató.
Preston Park (Harefield United):
Preston Park Youth Pitch (Harefield United Youth FC)
hancsi78
Preston Park (Harefield United):
Preston Park Youth Pitch (Harefield United Youth FC)
hancsi78
Címkék:
Anglia,
Football,
Harefield United FC,
Harefield United Youth FC,
Hillingdon,
Hillingdon Borough,
London,
Preston Park,
Preston Park Youth Pitch,
stadion
2013. január 24., csütörtök
Hillingdon
London ezen részén többször megfordultam, habár eléggé kiesik a turisztikai látványosságok vonzáskörzetéből. Igaz most már én sem is mint kíváncsiskodó "nyaraló" tartózkodtam az országban. Hillingdon a vele azonos nevű "Borough"-ban található, így a csapat nevét sem bonyolították túl, egyszerűen Hillingdon Borough FC-nek lettek elkeresztelve. A stadion viszont a "Middlesex" névre hallgat és kívülről inkább hasonlít egy roskadozó bádogépítményre mint igazi kis stadionra. Belülről már kissé más volt a helyzet és a lelátók igen egyedi stílusban voltak kivitelezve, mind az üllő, mind az állóhelyi részen. Időm volt, így sikerült alaposan körbenézni kívül és belül egyaránt, csak a klubhelyiség volt zárva ezen a hétközi délutánon. Ettől függetlenül jó kis vizit volt ez akkoriban, úgy 2009 táján.
hancsi78
hancsi78
Címkék:
2009,
Anglia,
Football,
Hillingdon,
Hillingdon Borough,
London,
Middlesex Stadion,
stadion
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)