A következő címkéjű bejegyzések mutatása: AC Milan. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: AC Milan. Összes bejegyzés megjelenítése

2016. július 10., vasárnap

Új olasz sálak



Az új olasz sálaim nem annyira keresettek gyűjtői berkekben és igazából én is csak a szerencsének köszönhetem, hogy hozzám kerültek. Pár darabot a barátaimtól kaptam, így az Anti Juve Döninek, a lengyel Inter sál Komcsinak köszönhetően került hozzám. A többi vásárlás eredménye, van amelyikre szimpla boltban, van amelyikre piacon találtam rá és adtam érte egy kisebb összeget. A Genoa és a Monza sálak elsők a sorban, míg a többiekből már akad pár a kollekciómban. Egy biztos, ezen tucatnyi sállal átléptem a százas hatért olasz fronton.















hancsi78

2015. szeptember 3., csütörtök

Sálak Svájcból

Svájc nem tartozik azon országok közé, ahonnan nagyon várnám a sálak érkezését, talán pont ezért oly kegyes hozzám a sors és veti utamba szinte tömegével ezeket a nyakbavalókat. Ez főleg a válogatott darabokra igaz, de azért klubsál is kerül hozzám bőven. A mostani kilenc is ilyen, van benne nagy és ismert csapat és olyan is, amit alig találtam meg a helvét labdarúgó térképen. 1-2 még tetszik is, így panaszra nincs okom. Egy biztos, ha így folytatódik a svájci sáldömping, akkor lassan elérik az 50-es darabszámot, ami nálam azt jelenti, hogy külön oldalt kapnak majd a blogon.











hancsi78

2015. február 20., péntek

Matricák - AC Milan


Mivel a matricagyűjtésre soha nem fektettem nagy hangsúlyt, így kollekció kialakulása a vakszerencsének volt köszönhető. Az AC Milan gyerekkorom egyik kedvenc csapata volt, így a szimpla klubcímeres matricák még abból az időből származnak, de hogy miképp kerültek hozzám az már teljesen kiment a fejemből. Azóta csak egy Bad Boys Milano levonóval bővült ez a rész, így alakult ki a 11 darabos vörös-fekete gyűjtemény.













hancsi78

2013. április 6., szombat

AC Milan - Inter Milan 7-3

Anno gyerekként nagyon lelkesedtem a milanói vörös-feketékért. A történet egyszerű. Gyerekkorom kedvenc holland labdarúgói pont Olaszországban kötöttek ki, így nem volt nehéz igazi "divatszurkolónak" lennem. Aztán komolyodtam kicsit, elmúltam legalább tíz éves és rájöttem, hogy a külföldi nagy csapatok vagy híres játékosok sztárolása nem az én asztalom, így el is szállt a "milanói" lelkesedésem, így a sálak se jelentenek különös "érzelmi kötődést". Az Inter Milan csapatához még ennyire sincs közöm, igazából soha nem mozgatta meg a fantáziámat a másik milanói alakulat sem, így a sálak is csak éppen vannak a kék-feketéktől, azok se éppen kiemelt darabok. A jelenlegi állás 7-3 ami csak akkor változik tovább ha a nagy véletlennek köszönhetően az utamba kerül egy-egy nyakbavaló, mert hogy én keresni nem fogom, az biztos!

AC Milan: 7








Inter Milan: 3




hancsi78

2012. szeptember 28., péntek

San Siro

Még 2006-ban jártam Milanóban, de nem egyedül, hanem egy kisebb csipet-csapattal. Ekkor még dúlt bennünk az olasz meccsnézési mizéria és egy hétvége alatt 2-3 meccset is letudtunk a "digóknál" úgy, hogy a saját csapatunkat sem hanyagoltuk. (Hol van ez már manapság?). Szóval 2006-ban egy jó AC Milan - Palermo meccsre fizettünk be, amolyan bónuszként, hiszen aznap már előtte letudtuk az Atalanta - Sampdoria meccset Bergamóban. Miután fordított az Atalanta gyorsan kisbuszba vágtuk magunkat és már száguldottunk is a San Sirohoz, melyet már előző nap (Genovába menet) szépen lecsekkoltunk. Tehát tudtuk hová megyünk, így sokat nem kellett keresni a monstrumot. A nép már gyülekezett a környéken és közéjük mi is befutottunk. Itt a brancs kettéoszlott, hiszen volt aki a piros és volt aki a rózsaszín feketékhez akart betársulni. Én az utóbbiakat erősítettem, így a vendégszektorból csodálhattam meg a hatalmas létesítmény belső atmoszféráját, ami lenyűgöző, félelmetes és terjedelmes is volt egyben. A meccsből sokat nem láttam lévén legfelül álltunk, innen meg mindenki olyan apró volt mint egy porszem. A "rosanerok" végül nyertek, így rajtam kívül örült még pár ezer szicíliai és két magyar. A találkozó végeztével kisodródtunk a tömeggel, majd készítettünk pár esti felvételt a jó öreg Giuseppe Meazzaról, majd pár sálra is beruháztam. A hétvége csodálatos volt, eljutottam abba a stadionba ami gyerekkorom egyik nagy álmai között szerepelt, plusz láthattam azt a csapatot és szurkolótáborát akik szintén gyerekként hódították el a szívemet. 2 in 1. Milan - Palermo én így szeretlek!


hancsi78