A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Írország. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Írország. Összes bejegyzés megjelenítése

2017. január 21., szombat

Írország - Észak Írország 4-4



Az ír és északír sálaim tárháza kimeríthető, hiszen alig van 4-4 sálam az ottani kluboktól. Ráadásul ebből a Ballymun United és St. Peter's Athlone sálja közös, így a darabszám mindjárt csökken is eggyel. A többi darab sem olyan különleges, főleg, hogy alig ismerem a két ország (vagy egy?) labdarúgó múltját és jelenét. Egyetlen kapocs a 2014-ben lejátszott Cliftonville AFC - DVSC nemzetközi találkozó, amelyre nekem is sikerült elutaznom, így Belfast és a főbb stadionok megtekintése mellett pár sállal is gazdagabb lettem.











hancsi78

2016. augusztus 14., vasárnap

Rögbi sálak a világból



Az angol rögbisálak után szétnéztem a "világban" és úgy döntöttem megérett közlésre a többi darab is, amely a tojáslabda csapatoktól került hozzám. Ez így igaz, került, mert keresni egyetlen egyet se kerestem, sőt boltban se vettem egyiket sem. A legtöbb egy nagyobb csomag mellékterméke volt, de olyan is előfordult, hogy ismerősök ajándékba nekem adták, csak ne nekik kelljen kerülgetniük. A legtöbb a franciáktól és az írektől van, de Walesből is akad egy, sőt a világkupa küzdelmeinek köszönhetően ausztrál sálat is jegyezhetek a kollekcióban.
 













hancsi78

2015. december 21., hétfő

"Világválogatott" sálak



Válogatott sálakból jutott a tavalyi évben bőven nekem, ami nem gond, hiszen kedvelem az effajta kellékeket. Persze a meccsekre kiadott kettős sálak, vagy egy-egy silányabb, reklámcéllal kiadott nyakbavalótól néha már a falra tudnék mászni, de a különlegesebb, távoli országok dicsőítésére szánt darabokat nagyon kedvelem. A most felkerülő tíz sálból, csak az Arab Emírségek és a Kanada sál tartozik ebbe a kategóriába. A Jamaica és Dánia sálak csak azért nem, mert ezen országokból már van egy-egy darab a kollekciómban, így számomra már nem olyan különlegesek. A többi sál, csak mellékszereplője a gyűjteményemnek, nagyon nem kedvelem őket, de ha már jöttek a kupaccal, akkor maradnak is egy darabig.














hancsi78

2015. november 29., vasárnap

Válogatott 5x2



Erősítsünk egy kicsit válogatott sálak terén, melyekből újabb 10 kerül fel a képrovatba. A Nagy Britannia sálak érdekes részei a gyűjteményemnek, hiszen a legtöbb labdás sporteseményen külön szerepelnek az Egyesült Királyság labdarúgói, rögbisei, kosarasai, de az olimpia ezalól kivételt képez, így itt közösen játszanak a válogatottak, azaz a sálak is közösek. Az osztrák sálak nem képezték soha jelentős részét a gyűjteményemnek és amúgy sem lelkesedtem a sógorok darabjaiért, viszont az itteni harmadik "Österreich" sál elnyerte a tetszésemet. A lengyel és francia sálak nem jelentenek különösebb díszt a kollekciómban, de nálam kötöttek ki, így be kell mutatnom őket a nagyközönségnek. A Capo Verde sálak viszont annál fontosabbak számomra, hiszen a Zöld Foki Szigetek meglátogatása egy különleges álom beteljesülése számomra. Ezzel a tízzel erősítem most a válogatott szekciót, de szólok, van még bőven raktáron hasonló nyakbavalóból.
 












hancsi78