A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Holmer Green. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Holmer Green. Összes bejegyzés megjelenítése

2016. április 8., péntek

Holmer Green - Aeridale Park



Holmer Green egy apró település Hig Wycombe tőszomszédságában, így a helyi sportéletet nagyban befolyásolja a nagyváros közelsége. A közösségnek a Wycombe Wanderers mellett meg van a helyi egyesülete is a Holmer Green FC csapatában. A helyiek az Aeridale Park névre keresztelt pályára látogatnak ki, ha élőben látni szeretnék a zöld-fehéreket, amely játékteret most én is szemügyre vettem. A sporttelepen  a focisták centerpályája és edzőpályája mellett egy kisebb sportcsarnok is rendelkezésre áll, valamint a kriketterek hazai grundja is innen nyílik. A centerpálya két kisebb fedett lelátóval rendelkezik, az egyik hosszanti oldal közepén van felállítva, míg a másik az egyik kapu mögött, jobbra eltolva. Úgy tűnt a játéktér karbantartására odafigyelnek a helyiek és a lelátók, a korlátok, a kispadok is szépen dekoráltak voltak. A pályához egy hosszú gyalogúton lehetett kijutni, ami a krikettcsapattal közösen használt klubépületből vezetett a szent gyepig. A fő grund mellett párhuzamosan volt egy edzőpálya is, de amikor a vizitemet megejtettem épp semmi nem mutatta mindennek a körvonalát. A szomszédos bozótosban ugyan felleltem az egykori rögzített kapuk maradványait, de se új kapuk, se felfestés nem jelezte, hogy ezt a pályát még komolyan veszik Holmer Greenben.


Aeridale Park - Centre Ground:

Aeridale Park - Training Ground:


hancsi78

2016. február 29., hétfő

Angol Teniszpályák II.



Mint azt már korábban írtam, újabb öt teniszpálya kerül most terítékre Anglia különböző pontjairól. Aldershotban, a helyi "garrison" rengeteg sportpályával rendelkezik, és ebbe természetesen beletartozik a tenisz is. A hadsereg titokzatossága miatt nem sikerült a pálya közvetlen közelébe férkőznöm, így csak pár távolabbi képpel tudtam gazdagítani a gyűjteményemet. Ugyanez a helyzet állt elő a The Wye Valley School teniszpályáinál is, így hiába jártam ott kétszer is, bejutnom egyszer sem sikerült. A Woodmansterne Park Recreation Ground pályáihoz már simán hozzáfértem, lévén egy nagy és nyílt parkban volt kialakítva. Holmer Greenben szintén egy nagy parkban volt a helyi teniszklub kissé elhanyagoltnak tűnő pályája, így itt is sikeresen meg tudtam közelíteni a grundot, pár kép erejéig. Woburnban is egy nyílt sporttelep ad otthont a helyi sportegyesületeknek és ezen park mellett, a Crowley Roadon volt kialakítva egy magas sövénnyel körbevett teniszpálya, ami viszont magánkézben volt, így itt sem sikerült közelebbi képeket csinálnom. 


Aldershot - Aldershot Garrison Tennis Courts

Bourne End - The Wye Valley School Tennis Courts


Woodmansterne - Woodmansterne Park Recreation Ground / The Park Tennis Courts

Holmer Green - Watchet Lane Tennis Court (Holmer Green TC)

Woburn - Crowley Road (Private) Tennis Court:


hancsi78

2015. december 21., hétfő

"Green" Cricket

Holmer Greenben a kisebb labdarúgó stadion és sportcsarnok mellett a kriketterek játéktere is a sporttelepen volt kialakítva. Az ő pavilonjuk szolgált a többi szakosztály központjául is, így nem nehéz kitalálni, hogy az ő játékterük terült el legközelebb a klubépülethez, ami egyben az öltöző és sportközpontként is szolgált. Pinkney Greenben csak a fehér ruhások pályája volt egyedül felelhető, mondhatni egyeduralkodói voltak az apró kis településnek. A pályájuk a település szélén volt kialakítva, ami magában foglalt minden olyan luxust, amit egy ilyen játéktérnek tartalmaznia kell. Littlewick Greenben is hasonló volt a helyzet mint az előző településen, vagyis a helyi kriketterek egyeduralkodók voltak a faluban. Ráadásul az ő pályájuk a központban volt kialakítva, így szinte olyan volt mintha a pálya köré épült volna a Littlewick Green Cricket Club grundja. Ha így volt, ha nem, egy biztos, a pálya impozánsan mutatott a központban, éke volt a településnek. 

Holmer Green - Watchet Lane (Holmer Green CC):

Pinkneys Green - Pinkneys Drive (Pinkneys Green CC):

Litlewick Green - Village Hall (Littlewick Green CC):


hancsi78

2015. december 7., hétfő

Sports Halls - England




Angliában nem nagyon követem a labdás teremsportokat, ami azért fura, mert magyar viszonylatban szinte elképzelhetetlen, hogy ne nézzem meg a kézilabda, jégkorong vagy olykor a kosárlabda eredményeket. Ebből kifolyólag a sportcsarnok elhelyezkedésével, minőségével, kinézetével sem vagyok tisztában. Általában csak mellékszereplői ezen létesítmények a túráimnak, mivel sok esetben nem tudok hozzájuk csapatokat kötni, ami kissé "személyesebbé" és "érdekeltebbé" tenné a kapcsolatunkat. Az is idegen számomra, hogy sokszor nem is kimondottan sportcsarnokokról van szó, hanem hatalmas szórakoztató és rendezvény központokról, amelyek tartalmaznak egy-egy fedett sportpályát, uszodát és talán egy csomó, másfajta kiszolgáló egységet. A Watford Leisure Centre pont ilyen, minden megvan benne, amit egy mai modern létesítmény megkövetel. Ráadásul a Woodside Playing Field bejáratánál helyezkedik el, így a csarnok mellett atlétikai stadion, krikettpálya, több füves és műfüves labdarúgópálya is található. A Henley Leisure Centre is hasonlóan sok mindent magában foglal, de itt inkább a szép környezet az, ami szembetűnik az arra járónak, plusz itt nincs is más sportlétesítmény a közelben. A Wycome Sport Centre-nél már többször jártam és ez a 2014-es fotózás volt az utolsó, amikor még egyben volt a csarnok, hiszen a lebontását már ekkor elkezdték, csakúgy mint a mellette lévő atlétikai és gyephoki pályának. A Holmer Greenben található Watchet Lane Sports Pavilion már nem ilyen iniverzális, hiszen csak egy egyszerű létesítményről van szó, ahol a helyi fallabdázók találnak otthonra. Burchetts Greenben a mezőgazdasági iskolának van egy tornacsarnoka, amelyet sok egyéb pálya vesz körbe, így az ott tanuló diákok igazán nem panaszkodhatnak a sportolási lehetőségekre. 


Watford - Watford Leisure Centre Woodside

Henley-on-Thames - Henley Leisure Centre

Holmer Green - Watchet Lane Sports Pavilion (Holmer Green SRC)

High Wycombe - Wycombe Sports Centre

Burchetts Green - BCA Sports Centre


hancsi78