A következő címkéjű bejegyzések mutatása: racecourse. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: racecourse. Összes bejegyzés megjelenítése

2016. január 12., kedd

Windsor Racecourse



Windsorban már számtalanszor megfordultunk feleségemmel, de valami oknál fogva a helyi racecourse mindig kiesett a megállóinkból. Ha nem lett volna meghirdetve a falai közé egy kirakodóvásár, lehet még mindig nem mentünk volna arra, így viszont megjelentünk a kapui előtt. Elsőnek fals infókra futottunk, így be sem jutottunk az akkor már rég lefújt piacra, és ezáltal a lelátókra sem. Legközelebb már figyelmesebbek voltunk és pontos információkkal a birtokunkban vágtunk neki a piacnak, azzal a nem titkolt hátsó szándékkal, hogy egyúttal a standokat is lencsevégre kapom. Most nem volt akadály, a kapu tárva-nyitva fogadott minket, majd kedves stewardok irányították el a járgányunkat a helyes parkolóba. A kirakodó vásárra a lelátók melletti betonplaccon került sor, így ez volt második racecourse (a cheltenhami után), ahol a lóversenypálya parkolója ad otthont ennek az Angliában igen csak kedvelt vasárnapi időtöltésnek. A "két legyet egy csapásra" mondás most teljesen megállta a helyét részemről és igaz a piacon nem találtunk semmi értékeset, maga a Windsor Racecourse látványa nekem mégis felbecsülhetetlen volt.


Windsor Racecourse




hancsi78

2014. december 29., hétfő

Cheltenham Racecourse

Tavaly egy kellemes napot töltöttünk Cheltenhamban, és a nap fénypontjaként kilátogattunk a helyi Racecoursra. Amikor nekiindultunk még nem sejtettük, hogy ez lesz a legemlékezetesebb helyszín az aznapi bóklászásból. Nem volt komolyabb előjele sem annak, hogy ennyire megfog majd minket a lóversenypálya, de a szomszédban lévő piac megtekintése után egyszerűen jól esett egyet sétálni a lelátók alatt. A tribün, a futópálya és az egész "létesítmény" megnyugtatóan hatott ránk nézve, így alig akartunk elszakadni a látottaktól. Képeket is csináltunk szép számmal, így a mellékletbe elég volt kiválogatni azt az ötöt, ami végül felkerült.



hancsi78

2014. január 19., vasárnap

Kempton Park

Egy újabb londoni vizit után hazafelé jövet "akadtam" bele a Kempton Park nevezetű lóverseny pályába, amely Sunbury-on-Thames városában található. Nagy figyelmet első körben nem szenteltem a létesítménynek, de a pálya mellett elhaladva két nagyobb lelátót is megpillantottam az útról, így jobbnak láttam betérni a parkolóba, ahol ekkor már rengeteg kocsi állt, így sejtettem, hogy "valami" futam lehet a versenypályán. Ez így is volt, de köszönhetően a lóversenyt elkerülő "huliganizmusnak" nagy ellenőrzés nem volt a parkolóban, sőt a beléptetésnél sem, így az a groteszk helyzet is előfordulhatott, hogy jegy nélkül szépen be tudtam sétálni a lelátóra. Ekkor még csak a háttérben volt nagy a nyüzsgés, így hamar feltűntem a biztonságiaknak, hiszen én elsősorban a tribünöket és a pályát fotóztam, majd mint aki jól végezte dolgát mentem is kifelé. Ekkor kérdeztek rá, hogy mit is csináltam én a lelátón? Nem hazudtam, elmondtam ki vagyok, mit csináltam, így mosolyogtak egy jót a rendezők, majd további jó fotózást kívántak nekem a jövőben is. Így került górcső alá a Kempton Park, melyet sikerült egyedi módon megörökítenem az utókornak!



hancsi78

2013. április 13., szombat

Royal Ascot

Még 2009-ben ért az a szerencse minket a párommal, hogy kijutottunk Anglia leghíresebb lóversenyére a Royal Ascot-ra, igaz mi csak egy "röpke" napot töltöttünk a négy napos rendezvényen. A verseny, a pálya és az egészet körülvevő miliő is nagyon foglalkoztatta a fantáziánkat (még akkor is ha sok közünk nem volt és azóta sincs a lovas sportokhoz) így vártuk a napot amikor végre átélhetjük, amire csak álmainkban gondoltunk. A megérkezéssel nem volt gond és a kisbuszunkat szépen elirányították az előre kijelölt mezőre, ahol a megfelelő piknik előkészület után jött a "zaba és piálás" majd mindenki rohant "csinosba" a futamokra. A többség (értsd angolok) már ekkor kissé borgőzösen botorkáltak, botladoztak a tribün irányába illetve aki nem bírt menni azt elvitték elektromos kiskocsikkal a lelátókig. A lóversenyekről nem sokat tudtunk és a fogadás se a mi asztalunk, így inkább a körítésre fókuszáltunk. Főleg arra, hogy a futamokból lássuk, halljuk azt az utolsó pár száz "yardot" és "másodpercet" ami igazán megpezsdíti Ascot közönségét. Komoly információkkal nem rendelkeztünk a futamokról, lovakról, istállókról és a zsokékról, illetve magyar vonatkozása sem volt az aznapi rendezvénynek, így amolyan semleges érdeklődőként "izgultunk" egy-egy befutó alatt. Pénzt nem vesztettünk és nem is nyertünk, igaz a "tétre - helyre - befutóra" szakzsargont se sikerült igazán megérteni. Hozzátartozik még a nap eseményéhez az angolos időjárás, vagyis eső egy kis széllel meg 10 fok körüli hőmérséklettel, így sajnos nem csak a mosoly fagyott az arcunkra a nap végére. Talán ha egy kicsit többet iszunk! :) A többség ezt megtette helyettünk és visszaérve a "járgányhoz" már nem csak botladozás és botorkálás volt, hanem dőlés-borulás. Nagyszerű látványt nyújtott a kalapban vonagló angol "hölgyek" asztaldöntögető mutatványa, csakúgy mint a sáros füvön elterülő frakkos "úriemberek" 10 pontos talajgyakorlata. A nap nagyjából így telt és ért véget, az élmény örök, de ennek ellenére nem tervezzük az elkövetkezendőkben újabb lóverseny élőben való megtekintését.


hancsi78

2013. február 15., péntek

Ayr

Skóciából még maradtak emlékek a 2012-es évből. Ilyen Ayr városa, a helyi United stadionja és a Racecourse, amit bűn lett volna nem meglátogatni.

A lósport kedvelői biztos örömmel látogatnak egy ilyen helyre, mint az Ayr Racecourse. Nekem mondjuk nem sokat mondott, de mivel a Főút mellett mentünk el, egyszerűen meg kellett állni és megnézni a létesítményt. Mondhatni Ascot után ez már kötelezőnek számított és ezzel is bővül a repertoár. Igaz itt nem láttam versenyt, csak magát a pályát. Sok mindent nem tudtam meg a helyszínről sem akkor, sem később, de nem is nagyon kerestem utána. Annyit sikerült megjegyeznem, hogy 1907-ben adták át és híres versenyeket bonyolítanak le errefelé, ami egyenlőre ki is elégítette a "pálya" iránti kíváncsiságomat.

Ayr Raceourse:


Ayr városába a szállásunk közelsége miatt ruccantunk át és a kocsikázáson kívül a Somerset Park megtekintése volt az elsődleges cél. A létesítményhez nem nyúltak mostanában, így egy igazi, régi, skót stadiont csodálhattam meg. Nagy szerencsém volt, mert a "United" épp akkor tért haza egy idegenbeli meccsről és a "szertáros" beinvitált a pályára. Innen látszott csak igazán mennyire nem nyúltak még hozzá a lelátókhoz. A tribünön kívül a másik három stand még állóhely volt, ami egy ekkora stadionnál szinte egyedülálló a brit viszonyokat tekintve. Persze az ódon lelátók egyszerre voltak történelminek és ezzel együtt viseltesnek mondhatók, de nekem bejöttek, már csak múlt és a régi stadionok egyre fogyatkozó száma miatt is. 

Somerset Park:


hancsi78