Walesbe csak 2012-be jutottam el elsőnek amit csak azért bánok, mert a cardiffi Ninian Parkra nagyon kíváncsi lettem volna, de sajnos ez nem adatott meg nekem. Amikor a fővárosban vizitáltam, már szinte semmi nem maradt az egykori szentélyből, így fényképeznem se nagyon volt mit. Titkon reméltem csak, hogy nem olyan sürgős azt a lakóparkot felépíteni, de nem volt szerencsém, igazából a City kiköltözése után már rombolták is le a híres lelátókat, így aki mostanság utazik Cardiffba annak a Ninian Park egy elit lakónegyedet fog adni és nem egy futball stadiont. A másik nagy dél walesi városban hasonlóan jártam, hiszen a Swansea City is új helyre költözött a város szélére és az egykori Vetch Field standjaiból 2012-ben már semmi nem maradt. Ezen stadion számomra nem hordozott akkora érdeklődést mint a fővárosi társa, de azért jó lett volna még elkapni a történelem eme kis darabját mielőtt a földdel lesz egyenlő. Sajnos ez sem sikerült, így emlékeimben csak a hűlt helyét raktározhattam el.
Cardiff City FC:
Swansea City FC:
hancsi78
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Cardiff City. Összes bejegyzés megjelenítése

2014. június 13., péntek
2013. április 19., péntek
10 régebbi "európai" darab
Lassan szinte minden országból fent lesznek a sálaim (már ahonnan vannak) így a mostani frissítésben Dánia, Fehéroroszország, Litvánia és Wales 2-3 darabja kerül beiktatásra a "bemutató terembe", amolyan hiánypótló gyanánt. Ezen országokból csak ez a pár nyakbavalóm van és nincs közte kiemelkedő darab, ami nem jelenti azt, hogy kisebb értékkel bírnak számomra. Több olyan van ezen kellékek között ami a DVSC (kézi vagy foci) európai kupakalandjaihoz kapcsolódik, mint például az Ikast, BATE vagy éppen a litván válogatott sál. Párat kaptam (innen-onnan) és párat vettem (innen-onnan) és egyenlőre ennyi amit fel tudok mutatni ezen országokból.
Dánia (3)
Fehéroroszország (2)
Litvánia (2)
Wales (3)
hancsi78
Dánia (3)
Fehéroroszország (2)
Litvánia (2)
Wales (3)
Címkék:
BATE Borisov,
Borisov,
Cardiff,
Cardiff City,
collection,
Dánia,
Dinamo Minsk,
Fehéroroszország,
gyűjtemény,
hancsi78,
Ikast,
Litvánia,
Minsk,
Nordsjaelland,
sál,
Vilnius,
Wales,
Zalgiris Vilnius
Hely:
Debrecen, Magyarország
2012. május 8., kedd
Cardiff
A Húsvét hétvége Walesbe szólított minket és mi mentünk is, igaz nem a turisztikailag látványosabb észak, hanem a stadionokban gazdag déli országrész volt a célpont. A döntésnél persze nem ez, hanem az olcsóság, közelség és az a tény játszott szerepet, hogy Cardiff csak Wales fővárosa, amit nekünk látni kell. Az ott halomra felhúzott létesítmények csak mint "szükséges rossz" szerepeltek a kirándulási programban. Szerencsére láttunk majdnem mindent, a kastély nagyszerű látnivalói után a belváros és Cardiff tengerpartja is megnézhető, de mély nyomokat nem hagy az emberben, a stadionok annál inkább.
Az első "építmény" az Arms Park és nem volt nehéz megtalálni, mert a Milleneumi Stadionnal van "összenőve" és "békés" napokon parkolóhelynek van kialakítva a létesítmény környéke, ahova mi is befurakodtunk a "kis csodával". A stadion pofás, ülő és állóhelyekkel is rendelkezik és egészen furcsán hat, ahogy a monumentális rögbi stadion mellett helyezkedik el. A helyi Cardiff RFC játssza itt a meccseit illetve olykor a profi Cardiff Blues is betéved. Ráadásul nyitva van a nagyközönség előtt, így szabadon lehet ki-be szaladgálni a pályán és a lelátókon!
Arms Park (Cardiff RFC / Cardiff Blues RFC)
A következő természetesen a Milleneumi stadion volt amit lencsevégre kaptam, mely a belvárosi nyomravezetőnk volt hatalmas terjedelmével. A stadiont a walesi nemzeti válogatott használja (Futball, Rögbi) és méreteivel Wales legnagyobb és Britannia ötödik legnagyobb stadionjának látványát élvezhettem. A válogatott meccsek mellett koncertek, motor és autó versenyeknek valamint nagy nemzetközi tornáknak ad helyet. Részemről elég volt megkerülni, már csak azért is mert szinte teljesen körbe van építve és ugye az előbb említett Arms Parkot is muszáj körbeloholni, ha látni akarjuk minden oldalát a "nagytestvérnek".
Innen csak egy kisebb séta befelé a "folyó" parton (igaz mi kocsival mentünk) és rá is akadhatunk a SWALEC Stadionra, mely a Glamorgan County Cricket Club hazai pályája. Nekem nem sokat mond a "krikett" habár már többször is elmélyülten tanulmányoztam a szabályokat. A stadionjaikat viszont szívesen megnézem, még ha a "szurkolók" közé nem is tartozom a lelkiismeretes tanulás ellenére sem.
SWALEC Stadion (Glamorgan Country CC)
Ha már "krikett" akkor legyen egy kis "gyephoki" is, amely az előző stadion szomszédságában van és ha már ott jártam nem hagyhattam ki és megnéztem magamnak a National Hockey Centert, ami a Cardiff & UWIC HC pályája.
National Hockey Centre (Cardiff & UWIC HC)
Innen egy kicsit kocsikázni kellett hogy a helyi Cardiff City FC stadionját szemügyre vehessük, sajnos csak az újat hiszen a Ninian Parkot 2009-ben lebontották, így nekem csak az új Cardiff City Stadion maradt, ahol a profi focisták mellett a profi Cardiff Blues "rögbisei" is játszanak. A stadion új, szép, nagy, kék, néhány szögből nézve még tetszetős is, megérte megnézni, mint minden egyes stadiont.
Cardiff City Stadion (Cardiff City FC / Cardiff Blues RFC)
Átsétálva a négysávos út túloldalára egy újabb stadionnak lehettünk "szemtanúi" amely főleg az atletizálóknak nyújt kényelmes otthont, de itt játszik az egykori Inter Cardiff FC jogutódja vagy a Grange Harlequins AFC, Cardiff City Ladies FC is. A stadion az Cardiff International Sports Stadion nevet viseli.
Cardiff International Sports Stadion (Inter Cardiff FC / Cardiff City LFC / Cardiff Harlequins FC)
hancsi78
Az első "építmény" az Arms Park és nem volt nehéz megtalálni, mert a Milleneumi Stadionnal van "összenőve" és "békés" napokon parkolóhelynek van kialakítva a létesítmény környéke, ahova mi is befurakodtunk a "kis csodával". A stadion pofás, ülő és állóhelyekkel is rendelkezik és egészen furcsán hat, ahogy a monumentális rögbi stadion mellett helyezkedik el. A helyi Cardiff RFC játssza itt a meccseit illetve olykor a profi Cardiff Blues is betéved. Ráadásul nyitva van a nagyközönség előtt, így szabadon lehet ki-be szaladgálni a pályán és a lelátókon!
Arms Park (Cardiff RFC / Cardiff Blues RFC)
A következő természetesen a Milleneumi stadion volt amit lencsevégre kaptam, mely a belvárosi nyomravezetőnk volt hatalmas terjedelmével. A stadiont a walesi nemzeti válogatott használja (Futball, Rögbi) és méreteivel Wales legnagyobb és Britannia ötödik legnagyobb stadionjának látványát élvezhettem. A válogatott meccsek mellett koncertek, motor és autó versenyeknek valamint nagy nemzetközi tornáknak ad helyet. Részemről elég volt megkerülni, már csak azért is mert szinte teljesen körbe van építve és ugye az előbb említett Arms Parkot is muszáj körbeloholni, ha látni akarjuk minden oldalát a "nagytestvérnek".
Milleneum Stadion (National Team Football & Rugby)
Innen csak egy kisebb séta befelé a "folyó" parton (igaz mi kocsival mentünk) és rá is akadhatunk a SWALEC Stadionra, mely a Glamorgan County Cricket Club hazai pályája. Nekem nem sokat mond a "krikett" habár már többször is elmélyülten tanulmányoztam a szabályokat. A stadionjaikat viszont szívesen megnézem, még ha a "szurkolók" közé nem is tartozom a lelkiismeretes tanulás ellenére sem.
SWALEC Stadion (Glamorgan Country CC)
Ha már "krikett" akkor legyen egy kis "gyephoki" is, amely az előző stadion szomszédságában van és ha már ott jártam nem hagyhattam ki és megnéztem magamnak a National Hockey Centert, ami a Cardiff & UWIC HC pályája.
National Hockey Centre (Cardiff & UWIC HC)
Innen egy kicsit kocsikázni kellett hogy a helyi Cardiff City FC stadionját szemügyre vehessük, sajnos csak az újat hiszen a Ninian Parkot 2009-ben lebontották, így nekem csak az új Cardiff City Stadion maradt, ahol a profi focisták mellett a profi Cardiff Blues "rögbisei" is játszanak. A stadion új, szép, nagy, kék, néhány szögből nézve még tetszetős is, megérte megnézni, mint minden egyes stadiont.
Cardiff City Stadion (Cardiff City FC / Cardiff Blues RFC)
Cardiff International Sports Stadion (Inter Cardiff FC / Cardiff City LFC / Cardiff Harlequins FC)
hancsi78
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)