A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Aberdeen. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Aberdeen. Összes bejegyzés megjelenítése

2016. december 17., szombat

Újra csak Skócia



Régen volt már sálas bejegyzésem, amit most egy adag skót nyakbavalóval frissítek. Igazából semmi új nem született a nap alatt az eltelt időszakban ezen a fronton, csak gyarapodtam pár olyan felföldi darabbal, amely változatokkal eddig még nem rendelkeztem. A prímet a két glasgowi óriás után a válogatott viszi, de ismét csak szert tettem egy Aberdeen sálra, így a piros-fehérektől már lassan több mint 10 sálam lesz. A Deveronvale FC viszont majdnem új klub, hiszen eddig csak egy Keith FC-vel közösen kiadott kincsem volt tőlük, így viszont immár külön is képviselteti magát a Banff településének csapata.












hancsi78

2016. május 2., hétfő

Új skót darabok



Skóciából, az elmúlt 2-3 esztendőben több tucat sál került hozzám, ami persze szorosan összefügg azzal a ténnyel, hogy évek óta a brit szigeteken garázdálkodom. A szerencsémnek köszönhetően pár csapattól elég szép számban gyűltek a nyakbavalóim, jelen esetben az Abeerden, Dunfermline, Kilmarnock csapatától is több darab jutott nekem. Egyedül az Ayr United sálja úttörő, hiszen a Deveronvale - Keith meccs sál mellett a Falkirk csapatától már van ereklyém. Most erre a 10 sálra esett a választás, már ami a megosztási sorrendet illeti, de még mindig van pár tucat skót sál, ami csak arra vár, hogy megosszam őket a nagyérdeművel.














hancsi78

2015. március 1., vasárnap

Skót frissítés


A skót sáljaim az elmúlt időszakban indultak ugrásszerű növekedésnek, ami azt eredményezte, hogy kaptak a "tartansok" egy külön "galériát". A két glasgowi óriás mellett az Aberdeen sálaim gyarapodtak szépen, de pár, már meglévő csapatnyakbavaló mellé, új városok és egyesületek is csatlakoztak. Kisebb és nagyobb klubok egyaránt. Ami furcsa, a fővárosból még nem sikerült egyetlen darabra sem szert tennem, de ami késik, az ugye nem múlik.












hancsi78

2014. szeptember 27., szombat

1000

Elérkezett ez az idő is! Megvan az ezredik sál a gyűjteményemben!
Pontosabban már 53 darabbal túl is haladtam, csak a túl sok "ajándék" nem kis dömpinget okozott a válogatás, fotózás, rendszerezés "részlegen".
Anno mikor elkezdtem gyűjteni a nyakbavalókat, csak nagyon, de nagyon távlati tervben szerepelt, hogy egyszer majd elérem az ezres határt, de bíztam benne hogy egyszer eljön ez az idő is. Most eljött és én ünnepélyesen bemutathatom az ezredik darabot és még azt a kettőt amelyik közvetlen előtte és utána landolt a kollekciómban.


A 999. sálam egy Aberdeen nyakbavaló lett, amit a Coca Cola Kupa győztes csapat tiszteletére adtak ki. Nagy sztorija nincs a sálnak, egy kisebb csomag részeként vásároltam, amolyan kísérő darabként került hozzám. Nekem ez az ötödik a sorban ami a skót piros-fehérektől származik.

999

Aberdeen




Az ezredik sálam se célirányosan lett vásárolva, hanem a már említett csomag részeként, amolyan "vidd el ezt is, ha már a többi kell" jelmondattal került bele a kosárba és jött el hozzám. Az átlagos sálból viszont jubileumi darab lett, lévén a salfordi vörös ördögök kelléke az ezredik a gyűjteményemben. Ezzel a "jó helyen, épp időben" időzítéssel különleges helye lett a "kispolcon" a piros-fehér rögbiseknek.

1.000


Salford Reds (Rugby)




A svájci Davos jégkorongcsapatának sálja csak egy hajszállal maradt el a "kerek" helytől, de elmaradt, így az ő helyezése az 1.001., ami azért még mindig különleges besorolásnak számít, míg az ezután következők csak belevesznek a "félhomályba". Egészen az 1.250. darabig! :)

1.001

Davos HC




Elérve az álomhatárt, nem maradhat el a köszönet nyilvánítás azon barátaim, családtagjaim előtt akik megajándékoztak vagy szereztek nekem egy-egy darabot. Köszönet jár azon ismeretleneknek is akik szintén  segítettek nekem az elmúlt években a kollekcióm gyarapításában, mint eladók vagy cserepartnerek.

Köszönet nektek: 

Komcsi, Enci, Big, Anett, Csótány, Magyar Katalin, Csapó Sanyi, Judo, Szöszi, Fáber Éva, Pethe, Mocsa, Saca, Zé Norbi, Nándi, Kovács Ferike, Bartha Pisti, Pere Norbi, Cimpi, Bárány Tomi, Micike, Bai Zoli, Petike, Kis Bálint, Gabó, Eszti, Csuti, Illyés Tomi, Derencsényi Pisti, Ihász Lajos, Lokiscsabi, Balu, Papi, Csabai Sanyi, Kacsa, Goron Gergő, Reggio, Csipesz, Dodo, Pap Norbi, Pinczés Józsi, Nagy Csabi, Geci, Ronaldo, Hankó Roland, KisB, Józsa Jani, Gergőke, Csirke, Tóni, Huga Peti, Molek, Fehér Sanyi, Mezősi Laci, Buczkó Attila, Czabán Dani, Rácz Benedek, Balczó Peti, Bács Zoli, Sándor Misi, Sebő Donát,  Szanyi Sanyi, Juhász Ibolya, Édesanya és Édesapa, Hancsicsák Gyöngyi, Ibolyanéni és Feribácsi, Lilimama és Imrepapa, Bémer Erika, Bémer Zsolti, Nóci,  Palercsik Sanyi, Szitkó Reni, Radványi Robi,  Kis Imre és Imréné, Szabó Laci (Padló), Mateidesz Kata, Karsai Misi, Módi Orsi, Mike Parker & Tom, Maciej Pachut, Sztupák Peti (Miskolc), Kecsege (Zalaegerszeg), Peterszky (Ferencváros), Thomas (Bielefeld), Benito (Fiorentina), Meiter Miklós (Pécs), Nagy Róbert (Székesfehérvár).

Az Ebay, Vatera és Facebook partnereknek, a piaci és bolti eladóknak és a clubshop asszisztenseknek.

Magyar és külföldi csoportok tagjainak: Force Field, Ultra Sharks, North Side Hooligans, Lázadó Ifjúság, Balmaz Front, Red Front, Red Territory, Sziporkák, Boys 1902, Boys Bielefeld, Ultras Leverkusen, KVSC 1907 Kolozsvár, Red Alert Dunaújváros, Spartan Army Szeged, Red Blue Devils Székesfehérvár, Fighters Diósgyőr

hancsi78

2013. október 14., hétfő

Újabb skót nyakbavalók

Egyszer már kerültek fel skót nyakbavalók a blogra, de ez már régen volt, így kénytelen voltam egy új bejegyzéssel adózni az újabb 8 kelléknek. Nincs köztük különleges példány, de azért az Aberdeen FC több mint 20 éves sáljának beszerzésekor szívből örültem. Akár csak a Kilmarnock és St. Johnstone sáljainak, melyeket azóta szeretnék megszerezni mióta Skóciában jártam az említett két csapat stadionjánál. A St. Mirren és Stenhousemuir csapatairól addig nem sokat hallottam, amíg meg nem lettem sáltulajdonos. A glasgowi Rangers sáljai meg nem olyan őrdöngősek, hogy bármiféle külön elbírálást érdemeljenek. Ezzel a nyolc sállal bővült tehát az elmúlt egy évben a "skót osztály", így pontosan 20 sálam van eme nagyszerű ország csapataitól! 









hancsi78