A sorozat negyedik részekén három
teljesen új pálya következik, hogy ne csak az újrafotózott grundokkal untassam
az érdeklődőket.
Histon and Impington városába
csak azzal a céllal ékeztem, hogy meglátogassam a Glassworld Stadiont, amely a
helyi Histon FC mellett a Cambridge City Football Club ideiglenes otthona is
egyben. Azt sejtettem, hogy a pálya nem olyan kicsi, de a homlokzat így is
ámulatba ejtett, hiszen nem megszokott, hogy egy ekkora létesítmény, ilyen
komoly bejárattal és klubházzal rendelkezzen. Aztán kiderült a turpisság,
miszerint a Cambridgeshire FA Headquarters is itt üzemel és emiatt a komolyabb
"erődítmény". Sajnos ennél sokkal többet nem is láttam a játéktérből
és a lelátókból, hiszen az masszívan el volt zárva a kíváncsi szemek elől.
Azért itt-ott csak sikerült belesnem és pár belső képpel is gazdagíthattam a
képtáramat.
Kenilwortban a város egy kieső
részén, a Gypsy Lanen találtam meg a Kenilworth Town FC otthonát. A szeméttel
teli környezet és az utcafronton növő méteres gaz miatt azt hittem, hogy már
nem is rendeznek itt bajnoki meccseket, de második nekifutásra (és áthámozva
magam a dzsungelen) megtaláltam a megfelelő utat a pálya megtekintésére és
fényképezésére. A játéktér aránylag jó állapotban volt (a szinthez viszonyítva)
és mindkét hosszanti oldalon volt kisebb fedett lelátó. Igaz ezek is eléggé
elhanyagoltnak tűntek, akár csak a klubház, pedig 100%, hogy itt rendezi hazai
meccseit a KTFC, de egy jó gondnok ráférne a létesítményre.
London Colneyban már legalább két
éve jártam és akkor a helyi labdarúgócsapat mellett a szomszédos rögbi
grundokat is lefotóztam. Mivel amazok már bekerültek a rendszerbe, itt volt az
ideje, hogy a több csapat (London Colney FC, Columbians SC, St. Albans
Centurians RFC) által közösen használt pálya is iktatásra kerüljön. A
játékteret elzárták ugyan a külvilágtól, de az alacsony kerítés nem
akadályozhatott meg abban, hogy lencsevégre kapjam a fedett tribünt és a grund
többi részét. Itt ugyan nem voltak olyan nomád viszonyok mint az előző esetben,
de az látszott, hogy itt is csak minimális a ráfordítás a pálya környékének
gondozására. Ez persze számomra másodlagos kérdés, a lényeg, hogy most már
láttam a Cotlandswick Playing Fieldet is.
Histon and Impington - Bridge Road / Glassworls Stadion (Histon FC / Cambridge City FC):
Kenilworth - Gypsy Lane (Kenilworth Town FC):
London Colney - Cotlandswick Playing Field (London CFC / Columbians SC / St Albans CRFC:
hancsi78
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Histon and Impington. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Histon and Impington. Összes bejegyzés megjelenítése
2016. november 12., szombat
2016. szeptember 7., szerda
Histon & Impington Tenisz
Histonban egy hatalmas sporttelepen koncentrálódik a helyi sportélet, ahol a labdarúgó stadion mellett, edzőpályák, krikett grund, bowling green, kispályák és természetesen teniszpályák is megtalálhatóak. Most, a bejegyzés szempontjából, ezen utóbbi játékterek az érdekesek számomra, ahol a műanyag borítású játékterek mellett, több, füves pálya is ki van alakítva a Histon TC-ben szereplő játékosok számára, de természetesen, aki nem veszi ennyire komolyan a játékot, az is igénybe veheti a pályákat, megfelelő honorárium ellenében. Amikor arra jártam épp senki nem használta ezt a részt, amelyek így eléggé elhanyagoltnak tűntek. A gyep kopott volt, a hálók lyukasak és megereszkedettek, szóval úgy tűnt a pályák alapján, mintha a Histon TC épp megszűnőben lenne. Remélhetőleg ez csak átmeneti állapot vagy kisebb hatásszünet volt és a sporttelep többi részéhez igazodva ez a terület is hamarosan visszanyeri méltó fényét.
Histon & Impington Recreation Ground - Histon TC
hancsi78
2016. július 31., vasárnap
Címerek - Angol Bowling Klubok
A stadionoknál található címerek sorozatban most a Bowling Green Klubok következnek, amelyekből elég sokat sikerült meglátogatnom az elmúlt esztendőkben. A többségnek igen impozáns kis pályája van, de a csapat címere csak kevés esetben kerül ki a kapura, vagy a klubház falára. Ezen kevés esetekből jön most egy csokorra való, bemutatva azt, hogy nem csak a focistáknál, rögbiseknél van szépen dekorált klubhistória, hanem a brit szigeteken kívül csak kevésbé ismert Bowling Green egyesületeknél is.
Berkhamsted - Kitcheners BC:
Bloefield - Bloefield Planation BC:
Burnham - Burnham BC:
Colden Common - Colden Common BC:
Henley-on-Thames - Henley-on-Thames BC:
Histon & Impington - Histon BC:
Kimpton - Kimpton BC:
Maidenhead - Desborough BC:
Milton - Milton OBC:
Molesey - Metropolitan Police BC / Imbert Court BC:
Potters Bar - Potters Bar BC:
Stratford-upon-Avon - Farmers Insurance SSC:
Swindon - County Ground BC:
Swindon - Swindon Supermarine BC:
Watford - Watford IBC:
Wooburn Green - Glory Mill BC:
hancsi78
Berkhamsted - Kitcheners BC:
Bloefield - Bloefield Planation BC:
Burnham - Burnham BC:
Colden Common - Colden Common BC:
Henley-on-Thames - Henley-on-Thames BC:
Histon & Impington - Histon BC:
Kimpton - Kimpton BC:
Maidenhead - Desborough BC:
Milton - Milton OBC:
Molesey - Metropolitan Police BC / Imbert Court BC:
Potters Bar - Potters Bar BC:
Stratford-upon-Avon - Farmers Insurance SSC:
Swindon - County Ground BC:
Swindon - Swindon Supermarine BC:
Watford - Watford IBC:
Wooburn Green - Glory Mill BC:
hancsi78
Címkék:
Anglia,
Berkhamsted,
Bloefield,
Bowling Green,
Burnham,
címer,
címerek,
Glory Mill,
hancsi78,
Henley on Thames,
Histon and Impington,
Kimpton,
Kitcheners BC,
Stratford upon Avon,
Swindon,
Wooburn Green
Hely:
England, UK
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)