A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Kiskunhalas NKSE. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Kiskunhalas NKSE. Összes bejegyzés megjelenítése

2016. január 10., vasárnap

Jegyek - DVSC Kézi 1997-98 / 1998-99



A DVSC női kézilabda csapatának meccsiről származó jegyekből sajnos nem maradt fent olyan sok, mint amennyi meccsen kint voltam. Az ok egyszerű, ekkor már bérlettel rendelkeztem a csajok meccseire, így a jegyeket csak a találkozók utáni nézelődés közben tudtam felszedni magamnak, mármint ha akadt olyan elvetemült, aki eldobta ezen fontos kellékeket. Sajnos ekkor még én sem voltam annyira buzgó mint most, így egy-egy szezonból csak 2-3, jobb esetben 5-6 jegyet tudtam összekukázni. Nagy kár, mert ezek a darabok még igazi jegyek voltak, nem csak amolyan kinyomtatható papír fecnik, amelyek már semmire se jók, főleg nem egy gyűjteménybe. Ezeken a jegyeken még ott vannak az egykori Loki játékosok, illetve háttérben a tábor, ami méltán emeli ezen darabok értékét és színvonalát. Bárcsak jobban odafigyeltem volna a begyűjtésükre fiatal koromban. Persze búsulásra nincs ok! Örülök, hogy ezen pár darab megmaradt nekem és az utókornak.


1997-1998

1998.01.16 DVSC - Vasas SC (NBI)

1998.03.25 DVSC - Győri ETO KC (NBI)


1998-1999

1998.09.11 DVSC - Váci NKSE (NBI)

1998.10.21 DVSC - Szekszárd KC (NBI)

1998.10.30 DVSC - Kiskunhalas NKSE (NBI)

1998.11.01 DVSC - Békéscsabai NKSE (NBI)

1999.03.31. DVSC - Dunaferr SE (NBI)


hancsi78

2014. június 23., hétfő

Magyar Sportcsarnokok 2


A magyar labdarúgó stadionok mellett jó pár sportcsarnoknál is megfordultam a kétezres évek végéig, igaz több olyan is volt, amelyben nem láttam meccset. A lényeg, hogy jártam feléjük ilyen-olyan okokból kifolyólag, így most megérettek rá, hogy szerepeljenek a blogban.

Veszprém - Veszprém Aréna:

Veszprémben ezidáig csak átutazóban jártam és egy ilyen alkalommal haladtunk el az impozánsan festő Veszprém Aréna mellet, így volt időm egy kis szemrevételezésre. Sajnos idő híján nagyon nem merültem bele a sportcsarnok tanulmányozásába, de az elsőre is látszott, hogy egy modern és szemet gyönyörködtető arénát álmodtak a Bakonyban a helyi Fotex KC Veszprém gárdájának. A fiúk mellett a női kézisek is felléptek a szentélyben, de komolyabb szurkolóbázis híján ők inkább visszaköltöztek a kisebb, Március 15 utcai csarnokba, ahol családiasabb a hangulat. Azért női kézilabdában is nem egyszer adott otthont a rangos eseménynek az aréna, lévén a Győr Audi ETO KC itt rendezte a Bajnokok Ligája döntőit az elmúlt években. Én még nem láttam meccset ezen falak között, de ami késik az nem múlik, egyszer ennek is eljön az ideje.


Kiskunhalas - ÁMK Sportcsarnok:

Kiskunhalason a Kossuth utcai iskola tornaterme üzemel helyi sportcsarnokként, ahol a KNKSE sokat megélt csapata pattogtatta a labdát hétről-hétre. A halasi lányokkal sokat szerepeltünk egy osztályban, már a kilencvenes évek közepétől, de én elég későn jutottam el a közben ÁMK Sportcsarnok néven üzemelő létesítménybe. Azóta voltam ott párszor, láttam ott néhány éles meccset és a csarnok kialakításával ugyan akadtak gondok, de azért élvezhetők voltak ezek a találkozók A pályát csak egy oldalról övezi egy nagyobb lelátó, míg a kapuk mögött és a másik hosszanti oldalon csak egy korláttal elválasztott karzat van kialakítva, amelyet ha nagyon muszáj akkor teljesen körbe tudják állni egy sorban a szurkolók. Az biztos, a legjobb kilátás ezen karzati részeken van a csarnokban, hiszen a nagy lelátón több akadályozó tényező is nehezíti a meccsek nyugodt megtekintését.

Mezőkövesd - Városi Sportcsarnok:

Mezőkövesden, akár csak Veszprémben a férfi kézilabda az első számú, így a csapatommal soha nem jártam a Városi Sportcsarnokban. Ellenben kívülről megszemlélhettem az épületet, lévén a labdarúgók sporttelepe mellett van felhúzva. A kétezres évek végén jártam elsőnek a városban, amikor is a Magyar Kupában a helyi labdarúgókkal mértük össze tudásunkat, majd pár évre rá egy bogácsi legénybúcsú segített abban, hogy a csarnokot is megtekintsem a matyóknál. Sajnos belülre azóta se jutottam, de ami késik az nem múlik ezen sportcsarnokkal kapcsolatban sem.

Várpalota - Városi Sportcsarnok:


Várpalotán is csak átutazóban jártam, így a főút mellett kialakított sportcsarnokot is csak ekkor figyelhettem meg. Sok közöm ezután sem lett a VBSK csapatainak lelátóihoz, de egy fél évig, heti két alkalommal utaztam el mellette, így nem csoda, ha kívülről már lassan minden porcikáját megismertem. Mivel sokat nem álldogáltunk a létesítmény mellett és be se jutottam egyszer sem, így csak amolyan távoli barátságot kötöttünk, de majd egyszer csak lesz alkalmam alaposabb vizsgálat alá vetni a csarnokot közelebbről és ami még fontosabb belülről is.

hancsi78

2012. december 11., kedd

Magyar sálak

Akkor csapjunk bele a lecsóba és nyissuk meg a "magyar sálak" részt is, hiszen ez is egy terjedelmes "rovat" lesz, de csak akkor ha beleszámoljuk a nagy mennyiségű debreceni nyakbavalókat. Első körben pár egydarabos "csapat vagy csoportsál" kerül fel, kivéve a dunaújvárosi szekciót, mert onnan három is bemutatásra kerül. Szóval álljon itt 11 sál, melyek "útvonalát majd végső állomáshelyre kerülését" talán később el is mesélem!












hancsi78