A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Tunézia. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Tunézia. Összes bejegyzés megjelenítése

2015. október 1., csütörtök

Lovaspályák tengeren innen és túl

A lóverseny, a lovas sport nézése soha nem tartozott a kedvenc elfoglaltságaim közé. Megnéztem az aktuális öttusa lovaglást, de amúgy ugrálhattak, ügethettek vagy éppen fogatot is hajthattak felőlem, engem nem szegezett a képernyő elé.  Ennek értelmében az ezen sportoknak kialakított pályákat se kerestem fel se fotózni, se versenyt nézni. Kivételt a "racecourse" pályák képeznek most ez alól, hiszen Ascotban már versenyt is láttam és az ott átélt élmények hatására azóta több hasonló versenypályán is megfordultam. A most felkerülő három pálya nem ilyen. A debreceni Agrár Egyetem területén lévő, lelátókkal is ellátott "játékteret" a sportcsarnok fotózásakor fedeztem fel magamnak, és ha már ott jártam készítettem róla pár felvételt. Hambledenben Henleyből hazafelé álltam meg egy pillanatra, amikor is azt hittem, hogy a puszta közepén korláttal körbevett terület egy labdarúgó vagy rögbi pálya. Amikor megálltam, akkor láttam csak, hogy a területet a South Oxfordshire RC lovasai használják. Tunéziában, Hammamet városában a Phenicia Hotel mellett volt kialakítva egy Equestrian Centre, ahol nem csak a vendégek lovagolhattak, hanem egy kisebb ugratópályán a "profik" is edzhettek. Ezen étesítményekkel felkerült az első három, nem szimpla lóversenyre kialakított pálya a blogra. Hogy lesz e még belőlük több a repertoárban? Biztos, de valószínűleg a véletlen fogja azokat is az utamba és a blogra sodorni.

Debrecen - Agrár Egyetem:

Hambleden - Henley Show:

Hammamet - HP Equestrian Centre:


hancsi78

2015. augusztus 24., hétfő

Golfpályák tengeren innen és túl

A mostani golfpályák nem hogy két külön országban, de két teljesen más kontinensen is találhatók. Az első mindjárt Észak Afrikában, azon belül Tunézia, Hammamet nevű városának szélén, egy ottani nyaralóközpontnál kialakítva. A Sentido Phenicia Hotel nem csak a szimplán pihenni vágyókkal foglalkozik, hanem a golf szerelmeseire is gondol. Igaz a szálloda területén csak egy edzőközpont található, de a pár mérföldre lévő, miden igényt kielégítő pályára ingyenes járatokon lehet eljutni. A másik két pálya az öreg kontinens szívében, Magyarországon található. Az egyiket Debrecen városának szélén, a Sámsoni úton kifelé haladva érheti el az akit érdekel ez a sport, és ott, egy kiváló állapotban lévő pálya és klubház fogadja a látogatókat a Golf Garden Club Debrecen szolgálatában. A harmadik, és egyben utolsó pálya szintén Hajdú-Biharban található, de a központtól egy jó félórás kocsiútra, Vámospércs és Bagamér között. A nagy pompával beharangozott Boya Eagles Golf CC már nem volt olyan fényes állapotban mint a megnyitása után, sőt, nekem nagyon úgy tűnt, hogy itt bizony már nem ütögetik a labdát.

Hammamet - Sentido Phenicia Hotel:

Debrecen  - Golf Garden Club:

Vámospércs - Boya Eagles Golf CC:


hancsi78

2015. augusztus 21., péntek

Sentido Tenisz


Tavaly Tunéziában jártam a feleségemmel és Hammamet városa mellett töltöttünk el egy kellemes hetet. A Sentido Hotel sportolási lehetőségei természetesen nem kerülték el a figyelmemet, így a kialakított pályákat lencsevégre kaptam. A Hotel egyébként a most taglalt tenisz mellett, remek golf és lovaglási lehetőségeket biztosít a nyaralok, pihenők és az aktívan sportolni vágyók részére. A teniszt egyszerre több pályán is lehet gyakorolni, salakos felületen. Az adogatás, fonák vagy éppen a kétkezes játék minél tökéletesebb elsajátítása érdekében trénerek is rendelkezésre állnak az egész nap folyamán. A több gyakorlópálya mellett a Hotel rendelkezik egy különálló centerpályával is, amelyet stílusoson a Court No1 névvel láttak el. Mi, az ottlétünk alatt a pihenést részesítettük előnyben és a pályákat nem próbáltuk ki, így részünkről csak a fényképező az, ami "pattogott" Hamametben.



hancsi78

Kispályák tengeren innen és túl

Az utóbbi évek kirándulásai, nyaralásai során már nem feledkezem meg a kisebb labdarúgó pályákról, így mostanra már egy nagy csokorra való apró focipálya van a közlésre váró mappában. Most ezekből három kerül fel a blogra, amelyek Észak Írországból, Angliából és Tunéziából szolgáltatnak egy-egy "kis" érdekességet. Belfastban tavaly voltam, és a Cliftonville elleni Európa Liga meccs előtt futottam bele a Wilson Parkban kialakított műfüves kispályába. Burchetts Greenbe, a helyi Berkshire College of Agriculture  sportparkját tekintettem meg az idei esztendőben, és ott fedeztem fel magamnak a beton alapú pályát, ami Magyarországon gyakori, de Angliába még nem sok ilyennel találkoztam. A Sentido Hotel Hammametben egy strandfocipályát ad a blog képanyagába, amely az ottjártamkor elég kihasználatlan volt, egy hét alatt senki nem akart labdát rúgni rajta.

Észak Írország - Belfast, Wilson Park:

Anglia - Burchetts Green, BCA:

Tunézia - Hammamet, Sentido Phenicia:


hancsi78

2015. július 12., vasárnap

Török és tunéziai strandröplabda pályák

Miután minden valamire való sportlétesítményt felvettem a fényképezési listámra, a strandröplabda pályák az egyik személyes kedvenceimmé léptek elő, csakúgy mint a homokos kispályák és miden egyéb tengerparti sport terület. Persze ezeknek a pályáknak főleg szórakoztatási célja van és semmi köze a versenysporthoz, amit én annyira szeretek, de mivel belevágtam ezeknek a területeknek a közlésébe, most már nem csak a nyaralás miatt vagyok izgatott egy-egy hosszabb hétvége vagy nyári "holiday" előtt. Már izgatottam várom, hogy ahová megyünk vajon milyen lesz a helyi sportélet, mert abban biztos lehetek, hogy egy tenisz és természetesen egy strandröplabda pálya lesz a területen.

Törökország - Kusadasi: Batihan Hotel Beach Volleyball Ground:

Tunézia - Hammamet: Regancy Hotel Beach Volleyball Ground:

Tunézia - Hammamet: Riu Palace Marhaba Beach Volleyball Ground:

Tunézia - Hammamet: Sentido Phenicia Beach Volleyball Ground:


hancsi78

2015. június 16., kedd

Válogatott nyakbavalók a világból

A válogatott sálak különleges helyet foglalnak el a kollekciómban, főleg akkor, ha kisebb, távoli országokról van szó, ahol esetleg a labdarúgást kevésbé sikeresen űzik. Egyszerűen szeretem ezeket a nyakbavalókat, melyet jelen esetben a Bahrein és Pakisztán sál képvisel Ázsiából. Afrikából már ismertebb országok nyakbavalóit sodorta utamba a szél, így Tunézia, Ghána, Dél Afrika nevével a világversenyeken is találkozhatunk. Az 5 egyedi sál mellett, van itt még 5 egy-egy meccsre kiadott darab, amelyekért már kevésbé lelkesedem, de így legalább van sálam Mexikóból, Trindidad és Tobagóból, valamint Egyiptomból.  











hancsi78

2015. március 10., kedd

Beach Volleyball Grounds

A nyári sportok szerelmeseinek kedvezek a következő bejegyzéssel, ahol pár, általam látott és fotózott strandröplabda pálya kerül fel a blogra, újító jelleggeg. Sok mindent nem tudok hozzátenni a képekhez, hiszen a pályák többsége a családi nyaralások alatt látott és kipróbált alkalmatosságokat jelenti, így most tényleg csak a képek beszélnek helyettem. Ezek néhol nem a legjobbak, de a kezdeti figyelmetlenségemet később már próbáltam jobb képekkel javítani.

Olaszország - Sibari (Marina de Sibari):


Törökország - Fethye (Majesty Tuana Park):


Törökország - Antalya (Champion Holiday Village):


Ciprus - Paphos (Kefalos Beach Village):


Tunézia - Scanes (Sahara Beach Hotel):


hancsi78

2015. január 6., kedd

"Nyaralós" teniszpályák

Mostanság már nem sok olyan létesítmény és pálya kerüli el a figyelmemet ami a sporttal kapcsolatos. Ennek függvényében mindent lencsevégre kapok a labdarúgó stadionoktól a libalegelőkig, de ugyanez a helyzet áll fent más sportokkal kapcsolatban is. A teniszpályák is ide tartoznak, így Wimbledonból kiindulva meg sem állok az egyszerű "betonpályákig", ahol ezt a "nemes" sportot űzik. A mostani sorozatban a nyaralásaim alatt meglátogatott teniszpályák kerülnek terítékre. Ezen alkalmatosságok a szálloda vendégei mellett gyakran adnak otthont kisebb tornáknak, helyi kupáknak. Sajnos a mostani felvételek még kevésbé koncentrálnak a pályákra, mert ekkor még nem tartottam feltételen fontosnak a megörökítésüket. Sokszor nem, vagy csak részben  szerepel a család fotóalbumában az adott tenisz alkalmatosság, és én ebből próbáltam meg válogatni párat.

Törökország - Antalya: Champion Holiday Village Tennis Court:

Törökország - Fethiye: Majesty Tuana Park Tennis Courts:

Tunézia - Scanes: Sahara Beach Hotel Tennis Courts:

Ciprus - Paphos: Kefalos Beach Village Tennis Courts:

hancsi78