A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Knowl Hill. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Knowl Hill. Összes bejegyzés megjelenítése

2017. január 17., kedd

Angol Golf Clubok I.


A golf. Egy sport, amit még soha nem próbáltam játszani és igazából nem is nagyon értek hozzá. A tévében láttam pár összefoglalót és élőben is volt szerencsém megfigyelni pár ütést, de rajongónak nem nevezném magam. Jelen pillanatban egyedül a golfpályák, golfklubok fotózása szerepel a programomba, de ez is inkább eseti és véletlen jelleggel, mint rendszerese és célzott túraként. A sport szeretetéből kifolyólag döntöttem úgy pár éve, hogy ezen szépségeket sem hagyom ki a repertoáromból, így, ha a csavargásaim közepette belefutok egybe, azt nem hagyom ki és megörökítem az utókornak.  Bisham Abbey falujában egy nagyobb sporttelep (Bisham Abbey National Sports Centre) van kialakítva a Temze partján és sok sportpálya között egy kisebb golf alkalmatosság is helyet kapott. A pálya érdekessége pont ebben rejlik, hogy a többi sportot "megkerülve" vagy "közé furakodva" lehet lyukra ütni. 2013 után 2015-ban is jártam a területen, így két sorozat is készült a golfpályáról.
A Wycombe Heights Golf Centre pályája High Wycombe szélén van kialakítva és a gyönyörű hely meglátogatása azoknak is ajánlatos akik nem feltétlenül a labdákat akarják kis lyukakba pofozni. Az egy más kérdés, hogy nagy sétára nincs esély, mert aki nem tagja a klubnak, az bizony nem léphet be a magánútra és meg kell elégednie a magaslati kilátással, amely mint jeleztem gyönyörű.
Knowl Hillben még rosszabb a helyzet, hiszen itt sorompó és biztonsági őrség felügyeli a ki és belépőket, így aki ide be akar jutni, annak bizony külön engedélyre van szüksége. Szerencsére a fényképezést nem tiltották, így a Castle Royle bejáratáról legalább tudtam készíteni pár képkockát.
A Marlow mellett elterülő Harleyford Golf Clubnál is valami hasonló volt a helyzet, igaz első ránézésre itt nem volt annyira nehéz a belépés, de kapuk, sorompók itt is voltak, plusz egy tábla is felhívta az illetéktelenek figyelmét, hogy ez bizony magánterület. Ez azt jelentette számomra, hogy itt is meg kellett elégednem a "homlokzati" képekkel, ami kicsit szegényes lett ugyan, de legalább ezt a klubot is kipipálhattam a nem létező listámról. 
A Wareham Golf Clubnál egy dél angliai kirándulásról hazafelé tartva álltam meg egy röpke pillanatra. Az eredmény ugyanaz volt mint az előző két esetben, de itt még enyhébb volt a szigor, se sorompó, se tábla, de nem játszottam a helyiek idegeivel, így nem hajtottam be az egysávos utacskára, amely a klub szívébe vezetett. Most én elégedtem meg a bejárat fotózásával, ami pár percet vett csak igénybe.

Bisham Abbey - BANSC Golf Course
2013

2015

High Wycombe - Wycombe Heights Golf Centre
 

Knowl Hill - Castle Royle
 

Marlow - Harleyford Golf Club
 

Wareham - Wareham Golf Club
 


hancsi78

2016. július 10., vasárnap

Címerek - Angol Golf Klubok



A címerek fejezet most a Golf Clubokhoz érkezett, így az elmúlt tíz év ezen sportpályáinak címerei lesznek bemutatva, de csak Angliából. Olyan sok klubnál még nem jártam az elmúlt évtizedben, ráadásul ahol jártam, ott se minden klubnak volt látható "jele". Ha volt, akkor se biztos, hogy le tudtam fotózni, mert gyakran megközelíthetetlenek a klubházak, pontosabban csak a fizető tagoknak van bejutási lehetősége a területre. Mindezek ellenére egy tucatnyi címert csak összetudtam szedni a golfpályákról, amihez jó nézelődést kívánok a téma iránt érdeklődőknek.


Ascot Golf Club (Ascot)

 Huntswood Golf Club (Burnham)

The Lambourne Golf Club (Burnham)

Winterhill Golf  Club (Cookham)

Farnham Park Golf Club (Farnham)

Flackwell Heath Golf Club (Flackwell Heath)


Hedsor Golf Club (Hedsor)

Henley Golf Club (Henley-on-Thames)

Castle Royle Golf Club (Knowl Hill)

Maidenhead Golf Club (Maidenhead)

Temple Golf Club (Hurley)

Wareham Golf Club (Wareham)


hancsi78

2016. június 4., szombat

Angol Krikettpályák

Az útjaim során gyakran botlok olyan sportpályákba, amelyeket valamilyen szerencsétlenség folytán, nem úgy tudok lencsevégre kapni, ahogy azt szeretném. Olykor az időjárás, olykor a zárt kapuk képeznek akadályt, de volt már olyan, hogy egyszerűen megközelíthetetlennek bizonyult egy sportpálya. Arról a tényről már nem is beszélve, amikor minden lemerül, vagy elromlik, amivel képeket lehetne készíteni, vagy éppen a memória kártya gondolja úgy, hogy nem adja vissza azokat felvételeket, amit pár órával előtte készítettem. Szerencsére kevés alkalommal vagyok ennyire "szerencsétlen", de előfordul, ezen nincs mit szépíteni.
Burnhamben például a köd hátráltatta a fényképezést, így szinte semmi nem látszott a sportpályából az első látogatásomkor, de szerencsére nem volt messze a település, így később visszamentem normálisabb képeket készíteni. Chelmsfordban az elemek dacoltak velem, így csak a colshesteri állatkertben megörökített címer maradt meg arról, hogy ott jártam. Dunstableben egyszerűen nem fordítottam kellő hangsúlyt a pálya fotózására, így alig van értékelhető képem a Craesey Parkról. Eaton Brayben egy hatalmas sövény és kapu zárta el a bejutásomat a pályához, de ami még rosszabb, hogy olyan magas volt a természetes kerítés, hogy a kapura felállva se sokat tudtam megörökíteni a pályából. Know Hillben is a kerítés akadályozott a pálya megközelítésében, de itt legalább be tudtam fényképezni, mert a kapunál szabad volt a betekintés. 
Sajnos járok így néha, ami nem szerencsés, de megtanultam vele élni. Néha csak ennyi jut vagy  marad egy-egy grundból.

Burnham - The Sports Ground (Phoenix & Clairest Court SC):


Chelmsford - Country Ground (Essex CCC):

Durnham - Craesey Park:

Eaton Bray - The Rye Gardens (Eaton Bray CC):

Knowl Hill - Bath Road (Knowl Hill CC):


hancsi78