Békéscsabai Előre KSE - Debreceni VSC 1992-1993

Debreceni szurkolóként nem voltam szerencsés az elmúlt esztendőben, olyan szurkolótársakat vesztettem, akik pótolhatatlanok. Távozásuk alapjaiban rendítette meg a hitemet, ami amúgy sem volt túl erős. Rajtuk kívül is vesztettem ismerősöket, egy közös volt bennük, mindannyian fiatalon, tragikusan hagyták itt a családot és a barátokat. Az élet ezután sem volt kegyes hozzám és a február végi, csabai lilák felett aratott győzelmi mámorban, egy olyan hírt kaptam pár órával a lefújás után, ami ismét visszavetett a hitemben. Mondtam is magambaroskadva, az nem lehet, hogy ennyire ne szeressenek minket az égiek. 37 évig nem tudtam mi a halál, mit jelent a gyász, milyen sírni még hónapok múlva is, amikor egy közös kép vagy videó révén mint egy nyíl csapódik beléd a felismerés szörnyű fájdalma, hogy az akit szerettél, tiszteltél és együtt nőttél fel vele nincs többé. Nem tudtam milyen könnyes szemmel felkelni és várni a párod ölelését, aki már tudta mi a baj, hiszen a lassan húsz év alatt nem hagyta el annyi könny a szemedet mint ebben az elátkozott elmúlt egy esztendőben. Az élet tett róla hogy mindezt megtudjam és volt annyira mocsok, hogy azóta mindig újabb embereket ragad el mellőlem, hogy soha ne feledjem a fájdalmat. Csak szólok, én soha nem feledek el senkit, akivel együtt harcoltam és álltam ki számtalan próbát. Én nem abban a társaságban nőttem fel aki elfelejti a testvéreit. Kemény a megmérettetés, de kiállom, és igaz, a szívemben örök marad a fájdalom, de nem törsz meg te mocsok, én nem abból a vérből való vagyok. Most ti mentetek el barátaim, ismét értelmetlenül, ismét tragikusan, ismét itt hagyva magatok mögött egy hatalmas űrt és mérhetetlen fájdalmat. Mit mondhatnék....... legyen nektek könnyű a föld! Egyszer még találkozunk! Szóljon most nektek ez a bejegyzés, hogy odafent olvasva láthassátok, hogyan is kezdődött az a párharc amin ti is részt vettetek, sajnos utoljára.

Kép: Ultras Debrecen

Békéscsabai Előre KSE - Debreceni VSC   29-23

Békéscsaba - Városi Sportcsarnok

1993.03.01 NBI Rájátszás

A női kézilabdázás mind Békéscsabán, mind Debrecenben igen jelentős múltra tekint vissza és a labdarúgás után a legnépszerűbb sportnak tekinthető. A két város viszonylagos közelsége ellenére a kilencvenes évek elejéig nem volt túl nagy ellentét a felek között, pedig elég sűrűn összecsaptak a lila-fehér és piros-fehér sportolók a gyepen vagy éppen a parketten. Persze nagy összeborulásról sem beszélhetünk a két város szurkolóit illetően, amolyan éles rivalizálásnak volt tekinthető, ha a két város csapatai találkoztak. 

Az ellenséges viszony 1992-ben kezdődött, amikor az MKSZ úgy döntött, nem a tabella szerint elfoglalt helyek szerint indítanak csapatot az IHF Kupában, hanem a DVSC-t, mint korábban remekül szereplő kupacsapatot indítják el a nemzetközi vizeken, pedig a Loki csak az 5. helyen végzett az előző évi bajnokságban. A lilák bronzérmesek lettek, így nekik kellett volna startolniuk, de nem így lett, a szövetség másképp határozott. Nem csoda, ha kiakadtak a Viharsarokban és előbb a klubok csaptak össze az újságok hasábjain, majd a békéscsabai drukkerek üzenték meg Debrecenbe, hogy ha egyetlen cívis lemer menni a találkozóra, ők bizony pépé verik. Nagy volt a sérelem, és aki tiszteletben tartja a "fair play" szabályait, az bizony a csabaiakkal értett egyet ebben a kérdésben. Az esetről legkevésbé tehető debreceni szurkolók csak mosolyogtak magukban, mígnem megkapták a lilák üzenetét, amit kihívásnak vettek, így meg is indult a szervezkedés a déli túrára, a lehető legnagyobb létszámban. Ezt követően visszaüzentek, hogy most már biztos nem hagyják ki a találkozót és megszállják a Békés megyei várost.  

A hajdúságiak két rogyásig telt busszal és kocsikkal indultak neki a 130 kilométernek, míg a lilák igen tekintélyes létszámban gyülekeztek a sportcsarnok körül, hogy méltó fogadtatásban részesítsék a vendégeket. Természetesen a "lebeszélt" randevúról a rendőrség is tudomást szerzett, így kiemelt létszámban voltak jelen a környéken, sőt a klub feketébe öltöztetett rendezőgárdájának létszámát is megnövelték. Mint az ilyenkor lenni szokott, nem is történt semmi különös a meccs előtt. A 120 cívis és az 1.500 főnyi hazai drukker viszonylag csendesen foglalta el a lelátókat, ami köszönhető volt annak, hogy a debreceniek buszai épphogy beestek kezdésre, és ekkora, a türelmetlen hazaiak már a szektorukban hangoltak. A hangolás hamar szidalmakba csapott át a hazaiak részéről és a hangbéli üzenetek mellett egy "Red Animal" és egy "I love Dijon" (A CSL Dijon verte ki a DVSC-t az IHF Kupából) molinót is kihelyeztek a sok-sok lila-fehér kellék mellé, amelyek között ott volt a Violet Fanatics lobogója is. A debreceni oldalon a piros-fehér kellékek között egy Jolly Roger és egy amerikai lobogó is feltűnt, a kor zászlóparkjának megfelelően. A szurkolást a vendégoldal is hamar megkezdte, majd többféle labdát (pingpong, tenisz, gumi) dobáltak a játéktérre, ezzel jelezve, hogy szerintük hol tart a viharsarki kézilabdázás. Ezen kívül a megszokott konfettieső sem maradhatott el, amit többször megismételtek a meccs folyamán. Hogy ne maradjunk pofozkodás nélkül a meccs alatt, arról pár eltévedt debreceni tehetett, akiket rendesen helybenhagytak a lilák, de így legalább megtanulták merre van a biztonságos vendégszektor. Az egymást megtaláló rigmusok ellenére a csapatuk biztatásával is foglalkoztak a táborok és ennek köszönhetően végig hatalmas hangzavar volt a csarnokban. Ha viszont nem szurkoltak, akkor ocsmányabbnál ocsmányabb rigmusokat küldtek egymás felé.  A meccset a hazaiak nyerték, így a két pont mellett a lefújás utáni öröm is az övék volt.

Az igazi móka ezután kezdődött. A kivonuló debreceniek köré a rendőrök élő gyűrűt vontak, így a hazaiak nem férhettek hozzájuk. Nem maradt más eszközük, csak a dobálás, ami viszont igen veszélyes mutatvány volt, hiszen az eldobott méretes kövek, üvegek nem kis sérülésre képesek. Ráadásul a cívisek sem maradtak adósak, így amit tudtak visszahajigáltak a lilák irányába. A rendőrök végül kiszorították a hazaiakat dobótávon túlra, de ekkorra már többen szereztek kisebb-nagyobb sérüléseket mind a két oldalon, sőt a rendőrök és a rendezők sem úszták meg épp bőrrel. A hazaiak elterelés viszont lehetővé tette, hogy a debrecenieket buszokra szállítsák, de az út nem tartott sokáig, hiszen a rendőri kíséret ellenére a parkolóból kifordul járgányokat a lilák ismét kőzépor alá vették. Bezúztak rengeteg ablakot és sajnos egy debreceni drukkert is fejbe találtak, akit komoly sérüléssel szállítottak a mentők kórházba. Az újabb támadás következtében ismét elszabadult a pokol, a járatok megálltak, a rendőrök pedig aprítottak akit értek a hazai oldalon, illetve a buszról leszálló cíviseket is visszaverték a járgányokra. A rend nagy nehezen helyreállt és a debrecenieket kivitték a városból. A meccs után kétségtelenül kijelenthető, hogy kezdetét vette a Békéscsaba - Debrecen ellenségeskedés, véget ért az idillinek tűnő addigi éles rivalizálás.

1992-1993

Békéscsabai EKSE - Debreceni VSC

Kép: Bartolf Ágnes

hancsi78

Békéscsaba - Kórház utca

Békéscsaba városában sok éven keresztül minőségi volt a labdarúgás, persze mindezt csak magyar viszonylatban értem, mert nemzetközi szinten sok babér soha nem termett a violáknak. Én még a kilencvenes évek közepén jutottam el elsőnek a Kórház utcába, ahol a BEFC otthona volt kialakítva. A két csapat és főleg a két tábor rivalizálása miatt mindig felfokozott izgalommal indultam neki a Viharsaroknak. A két keleti "óriás" rivalizálása a labdarúgó csapatok mellett a női kézilabdában csúcsosodott ki, így nem kevés adok-kapott volt a két társaság között. A színvonalasabb sportesemények viszont nem a stadionokban, hanem a csarnokokban történtek, lévén utóbbi létesítmények mind a két városban Európa hírűek voltak, míg a labdarúgók szentélyeiről mindez aligha volt elmondható. A Kórház utcában mindössze egy nagyobb beton lelátó volt a kilencvenes években az egyik hosszanti oldalon, ami a szurkolók nagy részét el is nyelte. A túloldalt jóval kisebb volt a düledező stand, de ott legalább tető került a szerencsésebb drukkerek feje  fölé. A két kapu mögötti rész ekkor még szűz terület volt, nem törték fel a gyepet, és lelátókésőbb is csak az egyik mögé került. Részemről inkább hasonlított az egész pálya egy düledező romhalmazra, mint egy első osztályú stadionra. Persze a kritikus szemeim csak most látnak így a múltba, anno semmi bajom nem volt a lelátókkal, igaz akkor komolyabban nem is nagyon érdekelt, hogy melyik stadion hogy is néz ki.Természetesen az évek mólásával a lila-fehérek otthona sem kerülhette el a kisebb-nagyobb felújításokat, így székezések, új lelátó, világítás és hasonló extrák kerültek beépítésre vagy felújításra. Sajnos a két csapat egy jó ideje már nem azonos osztályban szerepel, így az elmúlt években nem volt lehetőségem alaposabban feltérképezni a területet, de remélhetőleg a lilák visszahúzzák a szekerüket az NBI-be és onnantól nem csak a női kézilabdában őrizzük tovább a "nemes" hagyományokat.

hancsi78

Jegyek - Békéscsaba Kézilabda

A női kézilabda két legnagyobb Kelet-Magyarországi csapata évtizedek óta nagy rivalizálásban van, ami nem is annyira a csapatokra, hanem inkább a szurkolókra értendő. A nagy összeférhetetlenség még a kilencvenes évek elejéről származik, amikor is a pályán kivívott EHF indulási jogot az MKSZ elvette a viharsarki csapattól és azt a DVSC-re ruházta át, az előző évek remek nemzetközi eredményeinek köszönhetően. Természetesen a lilák megharagudtak a szövetségre és a helyettük induló piros-fehérekre, így innentől igen komoly rivalizálás kezdődött a két csapat és annak szurkolótábora között. Kezdetben két frontot is zajlott a csata, hiszen a női kézilabdázók mellett a labdarúgók is egy osztályban szerepeltek, így kiemelt kockázatnak minősült a lilák és a pirosak csatája stadionban és csarnokban egyaránt. Aztán a Csabaiaknál egy kicsit elhalványult a sport és mind a két csapatuk kiesett a második vonalba. A lányok szerencsére csak pár esztendőt töltöttek a második vonalban, a focisták viszont gyakran évekig ott vegetáltak mire jutott nekik egy kicsi a legjobbak között. Ennek köszönhetően a fő rivalizálás a csarnokba tevődött át és ott vívtunk nagy csatákat, melynek emlékezetes jelenetei főleg a Békéscsabai Városi Sportcsarnokban voltak. A mostani jegyek is innen származnak, az első még a kilencvenes évek végéről, aztán szépen sorban szinte minden esztendőből jött egy vagy kettő.

hancsi78

Városi Sportcsarnok - Békéscsaba

A Békéscsabai Városi Sportcsarnokban igen sokszor megfordultam a 21. században. Ennek egyetlen oka volt. A női kézilabdában, a keleti országrész legnagyobb rangadója a Békéscsabai Előre - Debreceni Vasutas találkozó volt és még az a mai napig is. Mivel én a piros-fehérek elkötelezett híve vagyok talán nem meglepő, ha mindig a helyszínen tekintettem meg a találkozót, hiszen akárhol is állt a két csapat a tabellán az egymás elleni meccsek szinte mindig kitűnő hangulatban zajlottak. A csabai csarnok az egyik legegyedibb építésű fedett játéktér hazánkban, hiszen aki kívülről szemügyre veszi annak első gondolata a római Colosseum felé terelődik, lévén annak mintájára építették. A létesítményt 1988-ban adták át és ekkor már égetően szükség volt egy hasonló méretű fedett játéktérre, hiszen a női kézilabda mellett a férfi kézilabdások is egyre nagyobb erőt képviseltek a honi színtéren és ez egyre több nézőt vonzott a lelátókra. Belülről igen meredek sorokkal rendelkeznek a 'standok", ami kicsit balesetveszélyesnek tűnhet, viszont így sokkal jobban látható a játéktér. A kétezres évek derekán egy kicsit megrenoválták a csarnokot, ami elsősorban a kiszolgáló helyiségeket érintette, de a küzdőtéren is voltak kisebb változások. Napjainkban már csak a női kézilabdacsapat szerepel a legjobbak között, de rajtuk kívül több teremcsapat is a Városi Sportcsarnokban játssza hazai meccseit. A kihasználtsággal tehát nincs gond és remélhetőleg nem is lesz, mert a lila-fehér csapatokra és szurkolóikra szüksége van a keleti régiónak!

hancsi78

Sálak (Békéscsaba, Nyíregyháza, Pomáz)

Lássunk akkor újabb magyar városokat, onnan újabb magyar sálakat, melyek még elfekvőben voltak a "raktárban". Elsőnek is nézzük a két fő Kelet-magyarországi rivális nyakbavalóit, melyekből akad pár, de természetesen így sem teljes a kollekció. Békéscsabáról három csapat nyakbavalójával is rendelkezem, így az Előre focistáitól mindjárt 3, az RSE röplabdásaitól egy és az egyik nagy kedvencem a Békéscsabai MÁV SE  nyakbavalójának egy példánya is a gyűjteményem része. A lila-fehérektől van egy ősi darabom, amit jó pár éve "hagytak" nálunk és került hozzám. A szomszédos Nyíregyházáról is van három sálam, ami három teljesen különböző stílusú és mind más-más úton került a birtokomba. A Keleti Front nyakbavalója már-már muzeális, de az "ultras nyírség" egyedi kivitelezésű sálja is kincset érne ha lenne belőle több, így viszont egy vagyont! A végére bekerült két Pomáz sál, melyek már új keletűek és ennek megfelelően igen csak szépre sikeredtek.

Békéscsabai EFC:

Békéscsabai RSE:

Békéscsabai MÁV SE:

Nyíregyházi Spartacus FC:

Pomáz SE

hancsi78