A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Stoke Poges. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Stoke Poges. Összes bejegyzés megjelenítése

2016. október 10., hétfő

Angol Krikett I.

Mint az már kiderült az elmúlt pár év bejegyzéseiből, az angol krikettklubok tárháza kimeríthetetlen, így nekem is van miből válogatnom egy-egy túra során. Most egy kisebb sorozat első állomásaként három klub, három pályája kerül fel a blogra, amit majd újabbak követnek.

A Stratfield Targis Recreation Ground mellett legalább 10x sikerült elmennem, mire képes voltam megállni egy kisebb öbölben és így végre lencsevégre kerülhetett a helyi klub otthona. Minderre csak az idei évben került sor, így az élmények mellett a képek is frissek. Az STCC pályája a megszokott jegyeket hordozta magán, azaz a kis pavilon mellett, pár labdafogó és a gyep karbantartására való eszköz volt a grundon elszórva. A játékteret fasor határolta, illetve e mellett egy kisebb fakerítést is felállítottak a grund üzemeltetői. A gyep minősége eléggé gyatrának tűnt, inkább egy libalegelőre emlékeztetett, mint igazi krikettpályára, de ez a lényegen nem változtatott, végre sikerült felvennem az albumomba ezt a pályát is.

Stratford-upon-Avonban a legnagyobb krikettpálya a Swan Nest Lanen volt kialakítva, ahol a helyi (Stratford-upon-Avon Cricket Club) játszotta a meccseit. Az itteni grund kicsit markánsabb jegyekkel bírt mint az előző. Ugyanis komolyabb pavilon és klubhelyiség várta a hazai és vendég drukkereket, illetve a gyep karbantartására és állapotmegőrzésére is komolyabb munkát fordítottak. A SUACC egy fokkal komolyabb erőt képviselt mint az előbb bemutatott falusi kiscsapat és természetesen az otthonuk is sokkal nagyobbnak, fejlettebbnek és rendezettebbnek látszott, amin egyáltalán nincs mit csodálkozni.


Stoke Pogesben egy kisebb pálya található, ahol a Stoke Green CC várja a soros ellenfeleit egy kis parafagolyó dobálásra. így a komolyabb "erő" után ismét visszatértünk az alapokhoz. A terület nem volt idegen számomra, hiszen itt már másodjára jártam, de most szerencsém is volt és bejutva a kapuval, kerítéssel elzárt területre jobb képeket tudtam csinálni a SGCC otthonáról mint egykor. Az emlékeimet felhasználva nyugodtan állíthatom, hogy nagy változás nem állt be a kis klub életében az esztendők alatt és most is, szinte ugyanaz fogadott mint korábban, csak most sikerült közelebbi ismeretséget kötnünk a nyitott kapuknak köszönhetően.

Stratfield Targis - Recreation Ground (Stratfield Targis CC):

Stratford-upon-Avon - Swan Nest Lane (Stratfrod-upon-Avon CC):

Stoke Poges - Stoke Green Cricket Ground (Stoke Green CC):



hancsi78

2012. október 24., szerda

Egy kis krikett

2012-ben elég sok helyen jártam Angliában, így óhatatlanul is számos sportpályába botlottam eldugott kis településeken és kisebb városokban. Ennek köszönhetően ma több krikett pálya kerül megosztásra, melyek nem szerepelnek a "fontos" címkében számomra, de azért ha útba esnek nem hagyom ki a lehetőséget a megtekintésükre és fotózásukra.

Wooburn Green-ben nem kellett sokat menni, hiszen egy kis kutyasétáltatás és már a lábaim előtt hevert a Wooburn Park-i "aréna", ahol nem csak hobbi szinten űzik ezt a nemes sportot. Itt játssza ugyanis hivatalos meccseit a helyi Wooburn Narkovians Cricket Club. A pálya gyönyörű szép környezetben helyezkedik el, kisebb patakokkal és dombokkal körülvéve, így ha másért nem is, egy kellemes sétáért mindig érdemes arra járni.

Wooburn Green - Wooburn Park (Wooburn Narkovians CC)

2008

2012

Burghclere falujában is ebben az évben vizitáltunk és a fő programban mellett jutott idő (bőven) a helyi Recreation Ground megtekintésére, amely a település és a Burghclere Sport Club kezében "művelődik". Mivel több látnivaló nem volt a környéken, itt hamar végeztünk, így elég eseménytelenre sikeredett ez a nap.

Burghclere - Recreation Groud (Burghclere SC):


Stoke Poges településre nem szerveztünk céltudatos túrát, de ha már arra jártunk nem hagytuk ki a lehetőséget és csaptunk pár kört, melybe simán belefért a Stoke Greens Cricket Club hazai pályájának a megtekintése. A kapuk még éppen nyitva voltak, így sikeresen bejutottunk és készítettünk pár képet, majd távoztunk, hiszen aznap mi voltunk az utolsó látogatók a sporttelepen.

Stoke Poges - Stoke Green (Stoke Greens CC):


Ennyit egyenlőre a krikettről "kicsiben". A labdarúgópályák mellett ezen "füves létesítmények" ugyanolyan népszerűek az Egyesült Királyságban, így ahol nincs helyi labdarúgó vagy rögbicsapat, ott biztos akad egy krikett különítmény, akinek biztos hogy akad egy vagy két kisebb pályája. Mondhatni kánaán ez az ország a magamfajta érdeklődőknek.

hancsi78