A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Madejski Stadion. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Madejski Stadion. Összes bejegyzés megjelenítése

2015. augusztus 19., szerda

London Rugby

Az angol válogatott rögbisálai mellett pár klubcsapat ajándéktárgya is hozzám került az elmúlt esztendőkben. A londoni terület ezen belül is egy aktívabb rész volt, de azért százasával így se vásároltam rögbi nyakbavalókat a "cityben". A londoni csapatokra amúgy is jellemző, hogy pár klub nem is Londonban, hanem a főváros környékén játssza a hazai meccseit. A London Irish például a readingi Madejski Stadionban, így amikor tavaly ott jártam, ruháztam be egy színeiben egyedi, csíkos nyakbavalóra a shopból. A Leinster elleni sál viszont később került a birtokomba egy véletlennek köszönhetően. A London Wasps rögbi csapatára is érvényes, hogy nem Londonban játszanak, ők a tavalyi évig High Wycombe-ban, az Adams Parkban fogadták az ellenfeleket, de idén Coventry-be költöztek. A három sárga-fekete sálba a piacon akadtam bele, és kedvező áruk miatt úgy döntöttem megveszem őket, így azóta nálam díszítik a "falat".










hancsi78

2014. július 23., szerda

Anglia - Foci +


A nagy "sportkalandozásaim" alatt párszor belebotlottam olyan létesítményekbe, pályákba amelyek igazán nem sorolhatok be a blog külön megnyitott rovataiba, így amolyan Foci + "jelzővel" kerülnek fel az oldalra.

Még 2008-ban jártam Reading városában és a Madejski Stadionnál, ahol az akkor éppen 10 éves stadion mellett a csapat kényelmét és felkészülését szolgáló fedett edzőközpontot is lencsevégre kaptam. A csarnok a stadion közvetlen szomszédságában terül el, így nem volt nehéz pár képet lőnöm, de ennél többet nem tettem az "ügy" érdekében.

Reading: Madejski Stadion Training Center

London Hillingon részén mint azt már korábban említettem igen szép számmal sorakoznak labdarúgó, krikett és rögbi pályák, de sportcsarnokból vagy szimpla atlétikai stadionokból sincs hiány. Emellett még számtalan sportolásra alkalmas terület és létesítmény lelhető fel a főváros szélén. Hayes egy különösen zsúfolt része ennek a kerületnek, így nem csoda, ha a több apró pálya mellett ráakadtam egy Goals Soccer Centerre, ami a labdarúgás "kispályás" szerelmeseinek kínál kiváló lehetőségeket a maga jól kinéző pályáival, körítésével. Természetesen ha már arra jártam készítettem pár képet, ami nem volt megerőltető, lévén a központ a Hayes Gate FC otthona mellett volt kialakítva.

London - Hillingdon, Hayes Goals Soccer Center

hancsi78

2012. augusztus 25., szombat

Reading

Elnézést kérek a "többezres" rajongó táboromtól, de sajnos kisebb technikai malőr következtében nem tudtam frissíteni a blogot lassan egy hónapja. Ezért most gyorsan bele is vágok és pár régebben meglátogatott stadionról teszek be kisebb beszámolókat és képeket, pótolva a keletkezett űrt, amit az internet hiánya okozott. :)

Reading városába elég sokat bejártunk vásárolgatni, nézelődni, így a 2. vagy 3. nekifutásra le is tudtam a Madejski stadionra keresztelt létesítmény meglátogatását. A modern stadion már egész régen megnyitotta kapuit és a Reading FC az átadás után gyorsan ki is bérelte magának (ekkor még 1998-at írtunk), majd 2000-ben a London Irish profi rögbisei is kiköltöztek a London közeli városba. A Madejski kívülről igen nagynak néz ki, ellenben belül csak alig több mint 24.000 ülőhely van. Sajnos mindezt én nem láthattam, ugyanis a hotellel, plázával és bevásárló központtal (talán innen a nagy terjedelem) "megtűzdelt" focipálya belseje nem olyan könnyen látogatható. Az első vizitem óta, már párszor elhaladtam mellette, de annyira nem fogott meg a "Madejski" akkor, hogy azóta nem merészkedtem be a kapuin.



hancsi78