Magyar sálak 5x2

Az új magyar sálaimról az utóbbi 2-3 esztendőben elég kevés megosztást csináltam és ezt a hiányt próbálom most pótolni, újabb tíz ereklyével.  A Diósgyőri VTK csapata és szurkolói több darabbal is megleptek, amelyek többsége a régi baráti nexusnak köszönhető, de azért a jelenlegi semleges viszony alatt is csak csordogálnak hozzám a piros-fehér kellékek. Sopronnal is majdnem ez a helyzet, a baráti szálaknak köszönhetően került hozzám pár helyi nyakbavaló. Szegeddel kapcsolatban is hasonló a szitu, igaz komoly baráti szálakat soha nem ápolt a két társaság, de mindig is volt egy komolyabb, személyes kapcsolatokra alapozott közelség a két város táborai között. Nem csoda, ha így nekem is jutott valami a szegedi csapatoktól. A Videotonnal ugyanaz a helyzet, mint a Diósgyőrrel, azzal a különbséggel, hogy a piros-kékekkel ismét baráti a nexus, így valószínűleg sikerül majd újabb Vidista ereklyékre szert tennem, ezen két sálon kívül is. A pécsi szurkolókkal nagyon, de nagyon régen volt baráti a kapcsolat, de az akkori viszonyt, csak pár régi matricával őrzöm, a mostani két PMFC sál teljesen más úton került a kollekciómba.

hancsi78

Diósgyőr

Miskolc egy remek helynek számított nekem a kilencvenes évek derekán, lévén igen csak jóban volt a két piros-fehér tábor és mi igen sokat utaztunk át Diósgyőrbe, már a másodosztályú éveikben is. Az Andrássy úti stadiont hamar megkedveltem, amibe jelentős segítséget nyújtott a több ezer hazai drukker fanatikus szurkolása, amihez hasonlót azóta sem tapasztaltam Magyarországon. A remek hangulat mellett a lelátók kialakításai is egyedülinek számított kis hazánkban, így a "bástyás" megoldás miatt is, egy különleges élménynek számított a később szimplán DVTK Stadion néven futó létesítménybe lépni. Az eltelt húsz évben a csapatuk megélt egy kevés sikert és sokkal több szörnyűséget, melyek alatt a stadion is változott egy keveset. A tribünön történtek felújítási munkálatok, majd a "napos oldalt" bontották le és húztak fel egy teljesen új lelátórészt a több kisebb munkálatot már meg sem említve. A bástyák csak a két kanyarban (hazai tábor és vendégszektor) maradtak meg, így napjainkban ez a két rész és a tribün adja vissza az immár Borsodi Stadion néven futó létesítmény alapjait. Jelenleg, további fejlesztéseket akarnak eszközölni a lelátókon, amire szükség is lesz, mert a jelenlegi állapotában nem játszhatnak otthon nemzetközi meccseket a DVTK labdarúgói, mely szituációt debreceniként teljes mértékben át tudom érezni. Ennél nagyobb "kibaszás" nincs egy igazi drukkerrel mint a csapat nemzetközi szereplését Magyarországon, de mégis idegenben megvívni. Remélhetőleg minél hamarább felújításra és átadásra kerül egy új miskolci szentély, hogy azt a sok ezer fanatikust méltóképpen ki tudják szolgálni, akik ebbe a nagy "katyvazba" még ma is kijárnak. Az "avasi álomhoz" a stadion mellett persze kellene egy továbbra is jól szereplő csapat, újabb hazai eredményesség és az ezzel járó nemzetközi színtér.

Andrássy úti Stadion - DVTK Stadion - Borsodi Stadion

 

hancsi78

Jegyek - Egyszerű Kézilabda Belépők

A kézilabda csapatommal utazva gyakran botlottam olyan helyekbe ahol nem fektettek nagy hangsúlyt a belépőjegyek "dizájnolására", így csak szimpla bilétákkal örvendeztettek meg a meccsre menetelem alkalmával. Vagy még azzal sem, mert számtalan esetben jegyet sem kaptunk, csak a pénzt kellett odaadni és már mehettünk is. Ilyen településből akadt bőven, főleg a kilencvenes években, de volt olyan klub amely a későbbi időben sem fektetett nagy hangsúlyt a jegyeire vagy a jegykibocsájtásra. Ha kaptunk ticketet és azon szerepelt az adott klub pecsétje vagy valami monogramja, akkor már volt minek örülni, hiszen az már egyfajta bizonyítéknak számított, hogy igen kérem, ez a jegy tényleg az adott klubcsapathoz tartozik.

A megyei riválisunk ilyen területnek számított, így amikor a kilencvenes években két évet is a legjobbak között töltöttek, akkor ilyen szimpla, semmitmondó jegyekkel örvendeztettek meg a jegyárusok minket. A nálam megmaradó bilétáknak legalább mind a két évben más volt az alaptípusa és az egyiken még a klub pecsétje is látszik úgy ahogy. Aztán hosszú idő telt el mire újra találkoztunk az első osztályban, de a jegyük egy csöppet sem változott, csak egy kicsit drágább lett és ennyi.

Derecske:

A derecskei csapat anyagiak híján nem tudta vállalni az újabb első osztályú évet, így a csapatot a főszponzor Nyíradonyba tette át, így egy újabb helyszín és egy újabb jegy kerülhetett fel a listámra. Sajnos a csapat itt sem húzta sokáig és búcsúztak az NBI-től, nekem meg maradt örökül egy olyan jegy, amit már Derecskéről megszokhattam.

Nyíradony: 

Kisvárdán is a kilencvenes években volt meghatározó kézilabda csapat, így én is akkor jutottam el többször is a helyi tornacsarnokba. Vérre menő küzdelmek voltak nem csak a két csapat, de a két szurkolótábor között is. A jegyek itt is az alaptípushoz tartoztak, de ezeknek legalább volt valami színe, így hol barnás, hol kékes árnyalat volt és olykor még a KSE pecsétje is rákerült. Sajnos pár év első osztályú tagság után a Kisvárdai SE is kiesett a legjobbak közül és azóta nem volt esélyem gazdagítani a jegykollekciómat a szabolcsi településről. 

Kisvárda:

Nem árulok el vele nagy titkot ha leírom, hogy Miskolcon is a kilencvenes évek közepén volt első osztályú kézilabda csapat a Honvéd Kórház patronálásában. A két város viszonylagos közelségét figyelembe véve gyakran vonatra pattantunk és már mentünk is valamelyik miskolci sportcsarnokba, hiszen az jellemző volt a hazai gárdára, hogy két egymást követő évben nem játszottak ugyanabba a sportcsarnokban. A kibocsájtott jegyük viszont semmi nem változott, így mindig ezt a sárgás alapra nyomott, kékes bilétát nyomták a kezünkbe, amiből őrzök is az utókornak két darabot.

Miskolc:

Túrkevén a kétezres években ért csúcsra a női kézilabda, így ekkor találkozhattunk velük először a bajnokságban, majd hamarosan a Magyar Kupában is. A csapatuk mellett a jegyükkel sem sikerült maradandót alkotniuk a legjobbak között, így szerény két év után eltűntek az alsóházban, nekem meg maradt ez az egy árva jegyem az egyik idegenbeli fellépésünkről.

Túrkeve:

hancsi78

Jegyek - Diósgyőr

Miskolcon számtalan meccsen jártam és nem csak akkor amikor a Loki volt a Diósgyőr ellenfele, hanem akkor is amikor baráti kapcsolatban állt egymással a két piros-fehér csapat és tábor. Mentem szurkolni a miskolciak sikeréért nem is egyszer és nem is egymagam. Most viszont csak a DVTK - DVSC párosítás 10 belépője kerül terítékre, a többiről majd kicsit később szólok. Miskolc az a hely, ahol szinte minden szezonra új típusú tiketet nyomtattak, így nem kellett attól tartani, hogy két egyforma jegyem lesz a párosításból. A biléták tehát eléggé változatosak és nem csak a sorszám, az adott szezon a különbség, amit végigböngészve az ember észrevesz rajtuk, hanem a szín, a méret és a nyomtatási differenciák is.  Az első jegyem az 1997-98-as szezonból származik, akkor került ugyanis újra azonos osztályba a két csapat és szerencsére ez az osztály az első volt. Innen kezdve a belépők többsége a birtokomban van, mármint amikor a kér brigád találkozott és csak pár lyukas folt van a randevúkról. A két gárda jelenleg is egy osztályban szerepel, így a jegyek száma még tovább bővülhet a jövőben, ezen vagyok, ezen leszek, hisz a kollekció ápolása szigorú feltétele egy magamfajta gyűjtőnek.

hancsi78

Magyar Sportcsarnokok II.

A kilencvenes években és a kétezres évek elején több honi sportcsarnokban megfordultam, melyek egyértelmű célja a DVSC női kézilabda csapatának támogatása volt. Sok időt és energiát viszont nem fordítottam ezen épületek lefotózására és feltérképezésére. Nem éreztem úgy, hogy én egyszer nagy "sportlétesítmény látogató" leszek. Ez később megváltozott, így visszaemlékezve most jönnek azok a csarnokok ahol megfordultam "pályafutásom" alatt.

Túrkeve - Városi Sportcsarnok:

A Túrkevei VSE női kézilabda csapata a kétezres éveke elején egy esztendeig élvezte a magyar élvonal előnyeit és hátrányait. Én ekkor jutottam el a Városi Sportcsarnokba két kisbusznyi társammal egyetemben. A meccs nem hagyott mély nyomokat bennem, hiszen simán nyertünk. A csarnok se nyújtott sok újdonságot az egyoldalas és pársoros lelátójával. Viszont a hazai szurkolók "Elrepült a sirály, Túrkeve a király!" rigmusa mosolyt csalt az arcomra. A sors úgy hozta, hogy a következő évben még összefutottunk a Magyar Kupa sorozatban is a túrkeveiekkel, de azóta nem írunk közös történelmet a helyi kézilabdázókkal.

Székesfehérvár - ARÉV Sportcsarnok:

A kilencvenes évek közepén aktívan támogattunk minden labdás sportot Debrecenben és ezalól a férfi kosárlabda csapat sem volt kivétel. Előbb a DSI-nek, majd a Tegáz DKK-nak, végül a PannonPipe DAKK-nak szurkoltunk. Igaz, ez "három az egyben" variáció volt, úgymond csak a csapat neve változott évenként, de a tartalom ugyanaz volt mögötte. Főleg hazai környezetben szurkoltunk a srácoknak, de ha tehettük idegenbe is elkísértük őket. Ennek köszönhetően jutottam el a székesfehérvári ARÉV Sportcsarnokba a kilencvenes évek végén és mindjárt a másfél hét alatt kétszer. A meccsekből semmire nem emlékszem, míg a csarnokról és az egész túráról is csak homályos emlékeim vannak. Ez azért lehetett így,  mert nagy jelentőséget nem tanúsítottam sohasem a kosárlabda irányába és akkor még a fotózás sem igen volt az én asztalom, viszont a jó társaságak köszönhetően az italozást enyhén túlzásba vittük mint a két túrán. A "basketballt" azóta se szerettem meg, a csarnokok fotózása viszont felkerült a "hobbijaim" közé!

Miskolc - Hermann Otto Gimnázium Sportcsarnok:

Miskolcon a kilencvenes években a Honvéd Kórház kézilabda csapata szerepelt pár évig az NBI-ben. Mivel én akkor már aktív meccsre járó ember voltam természetesen elutaztam a lányokkal pár "avasi" túrára. Az első sportcsarnok a Hermann Otto Gimnáziumban volt, ami inkább egy tornateremre hasonlított, azzal a különbséggel, hogy körben a karzaton ki volt alakítva egy pár soros lelátó rész. A pálya jó mélyen volt, így a lelátóról, ha minden momentumot látni akartam, akkor néha nem ártott behajolni a pályára. A kapacitással azért nem volt gond. Pont elég volt a helyi csapatnak. A női kézilabda nem volt az a versenysport, amit a miskolci szurkolók nagy tömegben támogattak abban az időben és később sem.

Miskolc - Városi Sportcsarnok:

A következő miskolci túrám már nem az iskolai "tornaterembe" vezetett, hanem a Városi Sportcsarnokba, hiszen a Miskolci KC most itt fogadta a DVSC-t. Ez már egy igazi sportcsarnok volt, tekintélyes méretével, szép lelátóival. Egy baj volt csak vele, a komolyabb szurkolói támogatás híján elveszett benne az a pár száz ember akik kíváncsiak voltak a kézilabdázók játékára, beleértve a mi 10 fős debreceni különítményünket is. Azóta már felújították és átnevezték a helyiek fedett "büszkeségét", de a meggyengült miskolci kézilabda miatt nem volt ami arra ösztökéljen, hogy elmenjek Miskolcra és újra felfedezzem magamnak a "Generali Arénát"!

hancsi78

Diósgyőr

Magyar sálak közül és a Debrecenieket kivéve Diósgyőr az egyik csapat ahol majdnem tíz sál is a birtokomban van. Az első piros-fehér nyakbavalóm még abból az időből származik amikor jó kapcsolatot ápoltunk a diókkal és csere útján került a kezembe. Aztán mikor megromlott a viszony a táborok között, a személyes kapcsolatok még fennmaradtak és így még sikerült pár cserét alkalmaznom, de olyan is volt amit ajándékba kaptam. Kétségtelen nem teljes a gyűjtemény és valószínűleg nem is lesz az soha, de az egykori jó kapcsolatra emlékezve a miskolci nyakbavalók mindig is többet jelentenek nekem mint a többi magyar csapat termékei.

hancsi78