A Hayes & Yeading FC csapatának jelenleg nem egyszerű a sorsa. Eléggé számkivetettek mostanában, pedig pár évvel ezelőtt még két használható stadionjuk is volt Hillingdonban. Jelenleg Maidenheadben a York Roadon vannak albérletben, de pár éve még Wokingban játszottak a Kingsfield Stadionban. A Hayes FC és a Yeading FC 2007-ben egyesült és innen együtt repültek a még nem látott magasságokba a bajnokságban, kupában, de sajnos az otthontalanságuk eléggé bizonytalanná teszi a csapat jövőjét. Az egyesülés után a Church Roadon játszottak, ami a Hayes FC otthona volt és több ezer néző befogadására volt alkalmas. 2011-ben játszottak rajta utoljára, így amikor én 2013-ban arra jártam már a hűlt helye volt csak meg. Pontosabban egy teljesen új lakóparkot húztak fel az egykori labdarúgó stadion helyén, így nekem már nagyon nem akadt mit fotózni. Innen gyorsan át is mentem a The Warren néven futó egykori Yeading FC létesítményéhez, de itt meg csatatért fogadott. A pálya ugyan szépen zöldelt és látszott rajta, hogy olykor használják is, de a lelátok ostromállapota miatt a stadion használhatatlan volt bajnoki meccseken. Elvileg az egyesített csapatnak ezen a szent helyen kellett volna vagy legalább is kellene felhúzni az új stadiont, de az eltelt két év alatt csak bontani sikerült, azt is csak részben. A tribün teteje le volt szedve vagy még nem volt felépítve, de a játéktéren körbe is több volt a törmelék és a homokbucka mint az üllőhelyek száma. Ráadásul a terület építés alatt állt, így belépni szigorúan tilos volt, de az volt a szerencsém, hogy egy szomszédban működő óvoda miatt nyitva volt a főbejárat és kívülről is egész jó képeket lehetett csinálni. Mindentől függetlenül eltelt egy újabb év, de a stadion még mindig nem épült meg a csapatnak, így lassan már három éve otthontalanul bolyongnak a HYFC focistái és szurkolói a "megyében".
Church Road, Hayes FC (Demolished):
The Warren, Yeading FC:
hancsi78
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Church Road. Összes bejegyzés megjelenítése

2014. július 23., szerda
Hayes & Yeading
Címkék:
2013,
Anglia,
Church Road,
Football,
Hayes and Yeading FC,
Hayes FC,
Hillingdon,
London,
The Warren,
Yeading FC
2014. január 3., péntek
Bucksi Krikett
Buckinghamshirben elég sokat kocsikázok, így nem csoda, hogy a legtöbb angliai sportpálya ezen megyéből kerül bejegyzésre a blogon. Most három kisebb krikettklub otthona kerül terítékre Bucksból, de van még vagy ezer, csak győzze az ember filmmel, idővel és pénzzel! :)
Amersham városát már többször is felfedeztem angliai tartózkodásom alatt, de a krikettpálya mindig kiesett a létószögemből, mivel messze terül el a település forgalmasabbnak nevezhető részeitől. A 2013-as év a változások éve volt, így szántam ottjártamkor pár percet arra, hogy kikocsikázzak a "végekre" és készítsek pár képet az Amersham Cricket Club otthonáról. A Shardeloes névre keresztelt krikett grund a megszokott kisebb létesítmények jegyeit hordozta magán. Egy szép környezetben kialakított pálya, egy nagyobbacska teraszos pavilonnal és a megszokott kellékekkel, felszerelésekkel és edzőpályával. A játéktér egy nagy parkban helyezkedik el, ahová csak egyetlen út vezet és a klubban ér véget, így ha a jó kijáraton hagyja el az ember a körforgalmat el se lehet téveszteni. Én is így tettem, elsőre megleltem és készítettem pár értékelhető felvételt.
Amersham - Shardeloes:
Amersham - Shardeloes Cricket Training Ground:
Chesam szintén azon településekhez tartozik ahol rengetegszer megfordultam, de a mellette lévő Chesam Bois csak az út mellet elsuhanó kis árnyék volt. Soha nem gondoltam, hogy ezen apró település még apróbb kis erdejének közepe egy kis krikettpályát rejteget. Pedig így volt! A felfedezést a véletlennek köszönhettem és ha már vannak véletlenek miért is ne használnánk ki? Legközelebbi "ottjártamkor" szépen leparkíroztam az erdő szélén és megkerestem azt az ösvényt ami a közepébe visz. Szerencsére nem voltam egyedül, így csak követnem kellett pár futót és kutyasétáltatót és már ott is voltam a "kerekerdő" közepében, ahol tényleg egy krikettpálya volt kialakítva. Rég láttam már ehhez fogható "természeti csodát", egyszerűen csillagos ötöst kell hogy adjak az "építőnek" hiszen ennél jobban kihasználni a természet adta lehetőségeket csak ritkán lehet. A pálya körvonalát nemes egyszerűséggel az erdő adta, aki pedig követni kívánta az eseményeket az elálldogálhatott a fák között, illetve pár fixált padot is használni lehetett, amolyan ülőhely gyanánt. A klubépület (pavilion) egy picike kis faépítmény volt két nagyobb fa között, de stílusában pont megegyezett eme remek kis pályával. A Chesam Bois otthona az egyik kedvenc kis "kiránduló helyem" lett, főleg hogy az ösvényen visszafelé haladva találtam egy England sálat a "bokorban"! :)
Chesam Bois - The Common:
Farnham Royal nem messze esik attól a helytől ahol hétvégeként némi pluszpénz reményében dolgozgatok pár órát, így nem volt kérdés, hogy egy ilyen szombat-vasárnapon magammal viszem a kamerát és meglátogatom a helyi sportpályákat. A vizitre a nyár kellős közepén került sor és ez nem nagyon szokott itt gond lenni (hőség szempontjából), most viszont az volt, hiszen egész nap ragyogóan sütött a nap, lehetett is legalább 20-22 fok! A Church Roadot nem volt nehéz megtalálni, de mivel épp nagy meccsben voltak az FRCC játékosai csak félénken tudtam képeket csalni a kamerába. Az alkalmat persze nem hagytam ki és ha már eljöttem a lehetőségekhez mérten készítettem pár felvételt a pályáról és a találkozóról is. A létesítmény egyébként igen csak pofásan festett, mind a klubház, mind a pálya és a kiszolgáló egységek is szépen karban voltak tartva. Egyedül a gyep nem volt az a "szép zöld", ami köszönhető volt az Angliában ritkaságszámba menő pár hetes szárazságnak. A gyors körülnézés után indultam is tovább, hiszen várt még rám pár kisebb "stadion" és természetesen a munka!
Farnham Royal - Church Road:

Amersham,
Anglia,
Chesam Bois,
Church Road,
Cricket,
Farnham Royal,
Shardeloes,
stadion,
The Common
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)