A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Vágóhíd utcai Sportcsarnok. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Vágóhíd utcai Sportcsarnok. Összes bejegyzés megjelenítése

2016. január 3., vasárnap

Vágóhíd utcai Sportcsarnok - Debrecen



A Vágóhíd utcai Sportcsarnok ma már az egyetlen része az egykori DVSC sporttelepnek, ami még áll. Igaz romos és használaton kívül van már több mint egy évtizede, de a stadion részeinek fokozatos lebontása után a csarnok falai még megvannak. Személy szerint sok élményem nem fűződik a parkettás játéktérrel ellátott létesítményhez, hiszen egyetlen sporteseményt sem láttam a falai között, viszont a komplex sporttelep annál több nosztalgikus élményt ébreszt bennem, még akkor is ha én az Oláh Gábor utcán nőttem fel. A koromnak köszönhetően azért még sikerült átélnem a "vasutas" életérzést ezen a sporttelepen, ami sajnos már csak egy pici jelent hordoz, és sokkal több a múltat a város, a DVCS vagy éppen az én életemben.
 

Debrecen - Vágóhíd utca



hancsi78

2015. július 25., szombat

Debreceni Tornacsarnokok

A debreceni kispályák után, íme néhány debreceni tornacsarnok, melyek szintén a tavalyi évben akadtak lencsevégre, vagy ha nem akkor egy régi felvétel támassza alá az egykori látogatásomat. A Könnyűipari Szakközépiskolához nem sok közöm volt az elmúlt negyven évben, de a sors úgy hozta, hogy tavaly egy régi cimborát ott látogathattam meg. A ziccert nem hagytam ki és teljesen ismeretlenül készítettem pár kockát a helyi csarnokról. A Hunyadi Általános Iskola tornaterme is ugyanilyen fekete ló volt, annyi különbséggel, hogy számtalanszor láthattam bordó sziluettjét a meccsekre menet. Az UÁMK Sportcsarnok és Uszoda már szerepelt a blogon, hiszen ide jártam kisiskolásként, így száraz és vizes felületet is használtam sportolásra. A Vágóhíd utcai Sportcsarnok is felkerült már a képrovatba, még ha bejegyzés eddig nem is született róla. Az újrafotózásra 2014-ben került sor, melynek apropója a stadion tribünjének lebontása volt, így megesett velem az a hihetetlen dolog, hogy az újabb képek hamarább kerültek bejegyzésre, mint a régiek. Az egykori birkózócsarnok még dacol ugyan a munkagépekkel, de nem hiszem, hogy sokáig hagyják még ott magasodni.

Könnyűipari SZKI Tornacsarnok:

Hunyadi János Általános Iskola Sportcsarnok:

UÁMK Tornacsarnok és Uszoda:

Vágóhíd utcai Sportcsarnok:


hancsi78