A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Straight Bit Recreation Ground. Összes bejegyzés megjelenítése

2015. december 3., csütörtök
Angol Teniszpályák
A tenisz, pontosabban a teniszpályák már régen szerepeltek a blog hasábjain. Ezt a kiesést próbálom most pótolni 4 tavaly meglátogatott angol teniszpályával. A Straight Bit Recreation Groundon Flackwell Heathben már jártam párszor, mondhatni minden évben elzarándokolok arra, hogy lássam a pályákat, vagy éppen a faluban rendezett éves vásárokat, rendezvényeket, hiszen a sport mellett egy nagyobb zöld park és egy játszótér várja a családokat, kikapcsolódni vágyókat. A Flackwell Heath LTC két pályán várja a sportolni vágyókat, melyből az egyiket, csak a Club bejegyzett tagjai használhatnak. High Wycombe városában már egy kicsit komolyabb szinten művelik ezt a szép sportágat, így több pálya várja a Bossetsbury Lane-en az LTC tagjait és nem tagjait. A pályák borítása is kétféle, hiszen a műanyag mellett a klasszikusnak mondható salak is szerepet kap a sporttelepen. Widmer End egy kis település, akik nagyok teniszben, hiszen féltucatnyi pályájuk igen szépen dekorált és a klubhelyiség is minden igényt kielégítő berendezéssel várja a sportolókat és a magamfajta botcsinálta fényképészeket. A sandhursti Memorial Park egy hatalmas sporttelep, ahol a sok focipálya mellett, a krikett és a tenisz is otthonra lelt, akár csak több sportegyesület. A parkban az elmúlt két évben kétszer is megfordultam, így két sorozatnyi képpel vagyok gazdagabb a Sandhurst LTC otthonát illetően.
Flackwell Heath - Straight Bit Recreation Ground (Flackwell Heath LTC)
High Wycombe - Bossetsbury Lane (High Wycombe LTC)
Sandhurst - The Memorial Park Yarktown Road (Sandhurst LTC)
Widmer End - The Grange (Widmer End LTC)
hancsi78
Címkék:
2014,
2015,
Bossetsbury Lane,
Flackwell Heath,
High Wycombe,
Sandhurst,
Straight Bit,
Straight Bit Recreation Ground,
tenisz,
tennis,
tennis courts,
The Grange,
The Memorial Park,
Widmer End,
Yarktown Road
Hely:
England, UK
2014. június 8., vasárnap
Bowling Green újra és újra
A kriketthez hasonlóan amerre járok a "Bowling Green" pályákat sem hanyagolhatom, mert annyira "aranyosak" az angliai sportvalóságban.
Flacwell Heathben tavaly is megfordultam a helyi Straight Bit Recreation Groundra keresztelt szép, zöld gyepen, ahol a szabadidős tevékenységek mellett külön specifikált bowling és tenisz pálya is van kialakítva majdnem a város szívében, ahol a helyi clubok űzik az ipart amatőr szinten. Sok újat nem mutatott magából a FHBC otthona, de azért készítettem pár új felvételt had maradjon meg az utókornak minden egyes évből a létesítmény.
Flackwell Heath BC:
A Glory Hill BC otthona egy településsel odébb Wooburn Greenben található és a megtalálásához csak le kellett ereszkednem a hegyről a völgybe. Sajnos a szakadó eső nem tette lehetővé az alaposabb ismeretség megkötését, így csak pár gyors kép elkészítését vállaltam be, mert a jég már kopogott a vállamon. A gyorsított felvétel közben azért kiderült, hogy alaposabban nem is tudtam volna fényképezni, mert a kapuk zárva voltak és a kerítésként szolgáló sövény áthatolhatatlan akadályt képezett még a magam fajta fanatikusnak is.
Glory Mill BC:
Moleseyben nagyobb szerencsém volt, mert nem csak a kapuk voltak nyitva, de az időjárás is kegyes volt hozzám. A biztonságra itt nem fektettek nagy hangsúlyt, de gondolom az a tény hogy a pályát a Metropolitan Police bowling csapata használja kellő riasztó erővel bír. A zöld tér nagyszerűen karban volt tartva, így csak ámultam és bámultam: na kérem így is lehet. Mondjuk nem volt nagy meglepetés számomra, mert más sportpályákkal ellentétben ezen kis zöld szentélyek 80-90%-a nagyszerűen van ápolva, amolyan szemet gyönyörködtető a törődés ahogy ezekkel a pályákkal bánnak az üzemeltetők.
Metropolitan Police BC / Imbert Court BC

Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)