A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Rear of Memorial Hall. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Rear of Memorial Hall. Összes bejegyzés megjelenítése

2016. július 31., vasárnap

Kis Cricket I.

Még mindig akad szép számmal krikettpálya Angliában, így pihenésnek nincs helye. Inkább megyek, kirándulgatok és közben fényképezem a szebbnél szebb apró kis pályákat, a magam nagy örömére és a feleségem kitartása mellett.
Holyportban egyszer már megviccelt a helyi Cricket Club, mert egyszerűen nem találtam meg a zöldet, pedig nem egy nagy település eldugott kis grundját kellett megkeresnem. A zavart a Holyport FC okozta, akik nem a faluban, hanem a szomszédos Maidenhead északi részén játszanak egy apró kis stadionba, ahol egy kirkettpálya is található, de ott nem a Holyport CC játszik, hanem egy helyi gárda, így kénytelen voltam a képzavart minél hamarább orvosolni. Ez sikerült is, és megtalálva Rear of Memorial Hallt a falak mögé lestem és ha nem is teljes egészében, de legalább részleteiben elém tárult a Moneyrow Green, a HCC hazai pályája. 
Bray szintén Maidenhead mellett terül el és egyszer már jártam arra, amikor szintén egy nagyobb krikettpályát fotóztam le, de akkor még nem sejtettem, hogy az út túloldalán, a Jubillee Fielden szintén van egy kisebb sporttelep, benne egy krikettezésre alkalmas területtel. Nosza, gondoltam egy merészet és Holyport feltérképezése előtt, megálltam itt is fényképezni egy kicsit, hogy ezen egyszerű kis pálya szerepelhessen a fényképcsarnokban.
Hurleybe sokat átjárunk nyáron, mert a Temze itt sekély, több kis öböllel megáldva és ha nagy ritkán kisüt Angliában a nap, akkor remek hely egy kis relaxációra és még mártózni is lehet a langyos, majdnem álló vízben. A helyi krikettpályát többször sikerült elkerülnöm, mert ugye nem mindegy, hogy a Lanen, a Roadon vagy a Close-on megy be az ember, főleg, ha az elől járó a Sheperds szó. Szóval elkerültem párszor a pályát, mert a sietség miatt nem volt idő az újragondolásra. Mivel sokat jártunk arra, ez nagyon nem zavart, mert tudtam, hogy előbb-utóbb elkapom a kis cselest. Jelentem sikerült, így a Hurley Cricket Club otthona, a Sheperds Lanen a gyűjteményembe került.

Holyport - Rear of Memorial Hall / Moneyrow Green (Holyport CC)

Bray - Jubilee Field:

Hurley - Sheperds Lane (Hurley CC)


hancsi78

2016. március 7., hétfő

Angol Teniszpályák III.



Angliában kifogyhatatlan listája van a sporttelepeknek és azon belül az egyes sportpályáknak. A teniszpályákból is ezernyi található a szigeteken, így nem meglepő, ha az én listám is hétről-hétre bővül. Most a kisebb településeken található teniszpályákból kerül fel négy a blogra, amelyekből az első Edlesboroughban található. A The Green névvel ellátott sporttelepen több sport mellett a teniszezőknek is ki van alakítva pár játéktér, amelyeket ott jártamkor épp az ifisták használtak edzésre. A Bourton Vale LTC otthonául szolgáló Rissington Road szintén egy nagyobb sporttelep kicsiny szeglete, ahol a helyi teniszezők kiváló körülmények között játszhatják meccseiket. Bray, egy piciny falucska Maidenhead mellett, de a Jubilee Field parkjában a játszótérnél, egy újnak tűnő teniszpálya is ki volt alakítva. Holyport szintén egy kis település, ismét csak Maidenhead szomszédságában, de egy teniszpálya itt is ki volt alakítva a Rear of Memorial Hall tövében, igaz ezen a grundon már látszott, hogy nem tegnap adták át a helyi sportolóknak.



Edlesborough - The Green Tennis Courts (Edlesborough TC)

Bourton-on-the-Water - Rissington Road Tennis Courts (Bourton Vale LTC)

Bray - Jubilee Field Tennis Court

Holyport - Moneyrow Green Tennis Court


hancsi78