A következő címkéjű bejegyzések mutatása: jégkorong. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: jégkorong. Összes bejegyzés megjelenítése
2016. augusztus 5., péntek
Matricák - Dunaújváros
A Debrecen - Dunaújváros lassan két évtizede tartó barátság ellenére nem vagyok jól eleresztve kohász levonókkal. Anno, amikor megismerkedett a két fél, kaptam pár darabot az akkori vezetőktől, de hülye (gyerek) fejjel szépen felragasztgattam őket a szobám ajtajára, hogy mindenki lássa. Ebből az időszakból csak a Dunaferr jégkorong matricát sikerült valahogy megmentenem, valószínűleg azért maradhatott meg, mert nem ragasztottam ki és elcserélni se tudtam az egyszerű mivolta miatt. Abban az időben is inkább az ultra és szurkolói matricákat keresték a gyűjtők, mint manapság. Mint írtam, én akkor még nem voltam nagy rajongója ezen kellékeknek, így a legtöbbet elcseréltem képekre, vagy elragasztgattam őket. A jégkorong matricán kívül a másik négy Red Alert levonót néhány ezzel foglalkozó debreceni barátnak köszönhetem, akik egyszerűen nekem adták a feleslegessé váló darabjaikat. Köszönet nekik érte, hiszen így nem teljesen üres a kispolc ezen szeglete.
hancsi78
2016. május 4., szerda
Oláh Gábor utcai Műjégpálya
Maradjunk még a különlegesnek számító sportpályáknál és utazzunk vissza egy kicsit az időben. Képzeljük bele magunkat a Debreceni Amatőr Hoki Club bőrébe, akik egy rövid ideig az OBI-ben vívtak vérre menő csatát a MAC Népstadion csapatával az Oláh Gábor utcai Műjégpályán. A játéktér a szabadban volt kialakítva és a mobil lelátók segítségével akár több százan is körbeállhatták. A labdarúgó téli szünetnek köszönhetően sok drukker látogatta az amatőrök hokimeccseit és ott a fergeteges biztatás helyett inkább a trágár, vandál viselkedésükkel hívták fel magukra a figyelmet. Nem volt öröm Debrecenbe érkezni az ellenfél játékosaként. Gyakoriak voltak a meccs félbeszakítások, a pályára dobált dolgok miatt a jégfelújítások, egyszerűen szólva, a kilátogató drukkerek nagy része nem tudott és nem is akart viselkedni a DAHK hazai meccsein. Az eredményességet ez nagyon nem befolyásolta, hiszen többnyire az utolsó hely valamelyikén zártak a debreceni hokisok. A lelátó mobil mivoltából adódóan, a DVSC labdarúgóinak 1993-as feljutását követően a déli oldal lelátóit innen cipelték át, hogy valamicskét növeljék a stadion befogadóképességét, majd a hokiszezon kezdetén szépen visszacipelték őket. Első osztályú élet csak pár évig volt a jégpályán, aztán megszűnt a DAHK és a korcsolyázók lettek egyeduralkodók a területen. Később, a Debreceni Jégcsarnok (majd jégcsarnokok) átadásával elvesztette az eredeti funkcióját a Műjégpálya, ami miatt a lebontását tervezik a sporttelep üzemeltetői. Eltűnésével az Oláh Gábor utca egyik meghatározó sporttere fog eltűnni a Nagyerdő közepéről.
Debrecen - Oláh Gábor utcai Műjégpálya
hancsi78
Címkék:
0000,
2013,
2014,
Debrecen,
Debreceni AHK,
hancsi78,
hoki,
ice hockey,
jégkorong,
Magyarország,
műjégpálya,
Oláh Gábor utcai Műjégpálya
Hely:
Debrecen, Hungary
2015. július 26., vasárnap
Jégcsarnokok Európából
Az emlékeim és képeim között kutatva találtam rá a csíkszeredai és kassai jégcsarnokokra, pedig azt hittem már nem találok épkézláb felvételt az egykori vizitjeimről. Kassán még 2004-ben jártam barátokkal. Gyors vizit volt, ahol a város megtekintése szerepelt a programban. Aztán a belváros meghódítása előtt rátaláltunk a Steel Arénára, amit a helyiek Ladislau Troják Stadionnak is neveznek, és ha már ott jártunk fényképeztem is egy kicsit. A csarnokot az előző években építették a HC Kosice csapatának és a Szlovákiában igen fontos jégkorong népszerűsítésére. Arra emlékeztem, hogy készítettem pár felvételt a csarnokról, de a képekre csak nemrég találtam rá, így a pálya most érett meg a közlésre. Akárcsak a Csíkszeredán található Stade Municipale, amely a labdarúgó stadion mellett volt kialakítva, és szerencsétlenségemre csak hátulról tudtam lefényképezni. Ennek köszönhetően a labdarúgó stadion lelátója jobban látszik a képen, mint maga a sportcsarnok. A szegényes felvétel azért születhetett, mert nem szerepelt az erdélyi programban egyetlen sportlétesítmény felfedezése sem, de a csíksomlyói búcsúra tartva csak sikerült belefutnom a "városi stadionba".
Csíkszereda - Miercurea Ciuc:
Kassa - Kosice:
hancsi78
Címkék:
2004,
2006,
Csíkszereda,
ice hockey,
jégkorong,
Kassa,
Kosice,
Miercurea Ciuc,
Románia,
Szlovákia
Hely:
Europe
2013. október 10., csütörtök
Német jégkorong sálak
Német jégkorong sálból csak 5 darab van a gyűjteményemben, de ebből mindjárt kettő egyedi jellegzetességekkel bír. A Krefelder sál ugyanis a második sál a gyűjteményemben, amit még anno 300 Forintért vettem egy Benito becenevű Fiorentina szurkoló sráctól! Hogy miért maradt mindez így meg bennem, hát azért mert mint írtam ez volt a második sálam! Igaz ekkor még eszembe se jutott, hogy ezután egyre jobban halmozni fogom az "élvezeteket". Anno csak azért vettem meg eme sárga-fekete darabot, mert a haver épp pénz szűkében volt én meg segíteni akartam és mondom miért is ne díszíthetné a szobám falát egy ilyen német jégkorong sál! A másik példány ami kiemelkedő a sorozatból azaz ESC Hamm 98/99-es bajnoki sálja, ami konkrétan a legnagyobb sál a gyűjteményemben és egy hazai gyűjtőtől (Kecsege - Zalaegerszeg) került hozzám! Olyannyira nagy, hogy a szimpla kis kamerámmal elsőre le se tudtam fotózni és kénytelen voltam "összephotoshopolni", hogy itt mégis csak egy sálként szerepeljen és természetesen a teljes terjedelmében! Ezen kívül a Berlini Jegesmedvéktől mindjárt két sálam is van, de a Cologne városi jegesektől is akad egy, ami így együtt öt.
hancsi78
hancsi78
Címkék:
Berlin,
collection,
Cologne,
Eisbaren Berlin,
gyűjtemény,
Hamm,
hancsi78,
ice hockey,
jégkorong,
Kölner Haie,
Krefeld,
Németország,
sál
Hely:
Debrecen, Magyarország
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)






