A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Maidenhead and Bray. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Maidenhead and Bray. Összes bejegyzés megjelenítése

2016. október 13., csütörtök

Angol Krikett IV.

A negyedik körben három szép krikettpálya kerül terítékre. 
Az első, Bibury szép településének grundja, amely a Lady Hill névre hallgat és a turisztikai látványosságoktól kicsit messzebb, a város határában, egy dombtetőn van kialakítva. A környezet gyönyörű volt, így a pálya hepehupája fel sem tűnt a pálya szépsége miatt. A játéktér egy szimpla fakerítéssel volt határolva, melybe itt-ott egy padot építettek be, amolyan VIP páholyként. A pálya úgy állt ott a vadvirágos mező közepén mint egy kis sziget. Egy szóval csodálatos volt a látvány, megért egy sétát.
A második krikett grund egy a Biburyhez hasonló szép városban található, nevezetesen Bourton-on-the-Waterben. A Rissington Roadon kialakított sportpálya a település szépségéhez illően jól karban van tartva, pedig az egyből szembetűnt, hogy nem ma alakították ki a pavilont és a játékteret. A nézőteret itt is padok jelentették, amelyek körben, a korlát mögött voltak elhelyezve, de fix helyük nem volt, így amolyan mobillelátónak is felfogható az elhelyezésük.
A harmadik pálya szintén egy B betűs település, méghozzá Bray falucskája, amely Maidenhead mellett terül el. A Victoria Cottage névre hallgató pálya szintén egy nagyon szép környezetben kialakított grund és az is kitűnt a nagyobb pavilonból, hogy itt  komolyabb erő állhat  klub mögött, mint az első két helyen. Talán a nagyváros közelsége miatt, de ez a pálya volt a legszínvonalasabb, legegyenletesebb és az apró település ellenére ez volt a legnagyobb grund a három közül. 


Bibury - Lady Hill (Bibury CC):

Bourton-on-the-Water - Rissington Road (Bourton Vale CC):

Bray - Victoria Cottage (Maidenhead and Bray CC):



hancsi78

2014. február 2., vasárnap

Krikett minden mennyiségben


Ma újabb krikett körútra invitálom a kedves látogatókat. Három kisebb pálya, három különböző helyről Angliában, ez a mai kínálat. 

Az első "gyep" Long Hanboroug település Playing Fieldje, ahol csak a meglévő pálya megléte értékelhető, más egyéb nem. A megtalálását csak a véletlennek köszönhettem, egy rossz forduló után egy zsákutcába kerültem, melynek végén lázas felújítási munkálatok folytak. Elsőre észre se vettem hogy ott egy pálya van, de a helyi Bowling Greennek köszönhetően kiszálltam a kocsiból és lám a kriketterek szegényes pályája is a szemem elé került. Természetesen ha a gép már kézben volt, csináltam pár képet, majd sietős léptekkel távoztam, hisz a végcél ma nem Long Hanborough sportéletének felfedezése volt.

Long Hanborough - Playing Field:

Maidenhead városában igen sok sportpálya található, de ebből is kiemelkedik a városban és a környéken elhelyezkedő rengeteg krikettpálya. Ebből az egyik a Maidenhead és Bray Cricket Club hazai környezete, melyet a Victoria Cottage néven illetnek bennfentes körökben. A pálya szép környezetben kialakított, jól karbantartott, magán krikett és sport egyesület otthona, egy szép, újnak tűnő klubépülettel és öltözőkkel. A privát jellegű út és belépés miatt csak a "főút" mellől tudtam szemrevételezni a helyet, így a képek is csak innen készültek, de amit kellett és lehetett azt így is sikerült lencsevégre kapnom. A vizit után kiderült, hogy a Maidenhead és Bray sportegyesület hazai pályája a kicsi, de nívós létesítmények közé sorolható.

Maidenhead - Victoria Cottage:

A tengerparti Newhaven település kriketterei a Fort Road Recration Ground gyepén gyűlnek össze, ha az ellenfél elnáspángolása a cél. A játéktéren nincs semmi elválasztás vagy elkerítés, így ha nincs meccs akkor bárki szabadon élvezheti a szép, zöld gyep okozta örömöket. A kutyásoknak azért távol kell tartani magukat a főbb részektől, de többnyire mindenki gondtalanul sétálhat keresztbe-kasba a pályán. Én ennek ellenére a megkerülést választottam és így készítettem jó pár felvételt a klubépületről, ami egy teljesen jó állapotban lévő kiszolgáló egység volt. A párperces séta és fényképezés után a szomszédos labdarúgók stadionja is górcső alá került és csak ezután mentünk vissza a tengerpartra, hódolva a napozási és olvasási szenvedélyünknek.

Newham - Fort Road Recreation Ground:

hancsi78