A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Bergamo. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Bergamo. Összes bejegyzés megjelenítése

2014. január 19., vasárnap

Jegyek - Olaszország

Fiatal koromban az olasz foci volt az etalon a baráti körömben, igaz nem is annyira a labdarúgás mint inkább a lelátó volt az, ami megfogott minket. Ha kellett órákig beszéltünk egy-egy kép felé görnyedve az olasz ultrák remek produkcióiról és alig vártuk, hogy valaki visszatérve a "csizma" valamelyik szegletéből meglepjen minket egy-egy Supertifoval, ami hetekig témát adott a társaságnak. Ahogy cseperedtünk és fiatalemberekké váltunk már elkezdtük szervezni egy-egy olasz meccs megtekintését és ha nyugaton játszott a Loki, hát nem voltunk restek tovább robogni egy-egy "serias" találkozóért Észak-Olaszországba. A társaság egységesen nem szurkolt egyetlen olasz csapatnak sem. Sőt egységesen nem lelkesedtünk egyetlen olasz táborért sem, így azokat a meccseket néztük meg, amit dobott nekünk Fortuna. Nem voltunk válogatósak, szinte mindegy volt, hogy melyik városba, melyik osztályba és melyik szektorba megyünk, csak menjünk. Az első jegyeim ebből az időből származnak (Venezia - AS Roma, Udinese - Juventus), amit az olasz nyaralások alatt sikerült még bővíteni.Volt olyan hétvége, amikor komplett kis túrákat szerveztünk és egy péntek-vasárnap alatt bejártuk Genovat, Bergamot és Milanot, megtekintve három aktuális meccset is a hétvégén. 2006-ban szerveztük az utolsó nagy túrát, azóta kicsit visszavettünk a lendületből, legalább is én kiestem a kosárból, de azért aki teheti még most se hagyja ki az olasz "kalandokat", így ha más nem, akkor pár jegy nekem is jutott ezekből a kirándulásokból.










hancsi78

2013. január 5., szombat

Olasz sálak innen - onnan

Az olasz sálak nagyon sok gyűjtő számára különleges helyet kapnak a kollekcióban, főleg azon ultrasálak melyek eredetiségéhez nem férhet kétség és így értékével is figyelemfelkeltőek lehetnek. Én nem nagyon hajtottam soha ezen csoportsálakat és megelégedtem a szimpla darabokkal, melyek egy-egy olasz túrán az utamba akadtak. Ezen túrák és nyaralások során vettem jó párat "innen - onnan", aztán sokat kaptam is "innen - onnan", így az eltelt tíz év alatt eléggé megszínesedett a gyűjtemény. Most 15 darab kerül bemutatásra, melynek többsége már elég régóta a kollekció része.

















hancsi78

2012. december 10., hétfő

Bergamo

Egy hely ahová mindig is vágytam, igaz nem a város vagy stadion, hanem a helyi ultrák vonzották a tekintetemet. Szerencsére össze is jött egy frankó hétvége, amikor több legyet is sikerült ütni egycsapásra, egy remek kis társasággal. Vasárnap délután az Atalanta - Sampdoria amolyan előétele volt az esti AC Milan - Palermo összecsapásnak, de egy percig sem töltött be másodszerepet sem a találkozó, sem pedig a stadion. Mivel meccs előtt volt időnk bőven, így az italozás és ereklyevásárlás mellett pár kép is készült a fiatalnak nem nevezhető pályájáról, melyet a fekete-kékek mellett a helyi kiscsapat (UC AlbinoLeffe) is használ hazai pálya gyanánt. A stadion nem egy remekmű, de azért a betonkanyarok mellett akad egy-egy rész ami építészetileg a "szebb" kategóriába sorolható. "Művészileg" a hazai ultrák sem tétlenkednek, így nemes egyszerűséggel szinte minden szabad felület tele volt fújva vagy az Atalanta dicsőségével vagy ez ellenségeik gyalázásával. A találkozó kezdetére aztán csak sikerült beesni, de az izgalmas meccsen és a két kanyar remek produkcióján kívül a stadion már nem bírt akkora átütő erővel. Sajnos a legvégén már le kellett lépni, hogy biztonságban odaérjünk a tervezett másik meccsre, így a hazaiak harmadik gólját már odakinn "hallhattuk", amivel megfordították az amúgy már elúszni látszó meccsüket.



hancsi78