A sportcsarnok kérdése Angliában sokszor nem olyan egyértelmű mint Magyarországon. Kis hazánkban jó esetben egy büfé üzemel a csarnok területén, és csak a játéktér és az esetleges lelátók adják az alapot. Az újabbakban már megfelelő edzőterem és felkészülési helyiség is van, de a régiekben maximum az öltözők és 1-2 iroda ad pluszt. Angliában ez egy kicsit másképp alakult. A sportcsarnokok nem csak csarnokok, hanem igazi sportközpontok. A gyakran változó méretű pályák mellett szinte mindegyikben megtalálható egy komoly fitness és edzőterem, irodák, konferencia termek, teke és bowling pályák, és számtalan kisebb terem, amely különböző foglalkozásoknak ad helyet a jógától a küzdősportokig. Ezen kívül a legtöbb össze van kapcsolva egy uszodával, így a vizes sportolók is megtalálják a maguk számítását. Természetesen vannak kisebb létesítmények is, amelyek csak egy-egy helyiséget foglalnak magukba, és csak egy kisebb helyi közösség sportolási igényeit elégítik ki a falak között. A most felkerülő 4 londoni "csarnok" is változó kapacitású, de mind tartalmaz egy kisebb vagy nagyobb fedett játékteret, ami lehetővé teszi, hogy a bejegyzésben szerepeljen.
Mile End Park Leisure Centre:
New River Stadion Sports Centre:
Willesden Sports Centre:
Barnet Copthall Leisure Centre:
hancsi78
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Haringey. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Haringey. Összes bejegyzés megjelenítése
2015. június 17., szerda
Leisure & Sports - London
Címkék:
2007,
2012,
2013,
Anglia,
Barnet,
Barnet Copthall,
Brent,
Haringey,
London,
Mile End Park,
New River Stadion,
sportcsarnok,
Tower Hamlets,
uszoda,
Willesden Sport Centre
2013. augusztus 20., kedd
New River Stadion 2013
2007-ben már jártam a New River Stadionnál, de akkor sajnos nem tudtam bemenni a sporttelepre, most viszont egy kispályás labdarúgó tornának köszönhetően igen. A stadion nem sokat változott az elmúlt hat évben, mondhatni minden maradt a régiben. Változásokat nem vettem észre sem a lelátón, sem a pályán, talán a futópálya kapott új borítást, de ez egyszer sem biztos. Most volt időm körbefotózni a lelátókat és a játékteret minden oldalról, hiszen több órát töltöttünk a környéken. Ennek köszönhetően most alaposan archiválva lett a White Hart Lane Sports Centre központi pályája. A sporttelepen található volt még pár kisebb edző és műfüves pálya, de ezekről majd egy későbbi időpontban teszek említést. A NRS-ben ugyanazok a csapatok játszanak mint pár évvel ezelőtt, így a London Skolars és Haringey Rhinos rögbisei mellett a helyi és enfieldi atléták is itt róják a köröket, amit a stadionba kierősített molinók is egyértelművé tettek.
New River Stadion:
New River Stadion Rugby Training Ground:
hancsi78
New River Stadion:
New River Stadion Rugby Training Ground:
hancsi78
Címkék:
2013,
Anglia,
Athletics,
Haringey,
Haringey Borough,
Haringey Rhinos,
London,
London Skolars,
New River Stadion,
Rugby
2013. március 17., vasárnap
London - Haringey
2007-ben egy hónapig London Haringey városrészén tengettem az életemet és egy szabadnapnak valamit egy véletlen sétának köszönhetően ráakadtam a Coles Park létesítményére, ami a helyi Haringey Borough FC hazai pályája volt. A "stadion" nem volt elzárva a külvilágtól, sőt mind a gyep, mind a tribün "megmászható" volt, így alaposan körbe és "keresztbe" lehetett járni a létesítményt. Ezt meg is tettem egy kedves barátommal és ha már így alakult a megfelelő fotózás sem maradhatott el, melynek eredménye a megfelelő helyen látható is.
Coles Park:
Egy kicsit lentebb vagy fentebb (kinek hogy tetszik) sétálva egy újabb stadion akadt az utunkba, ami csak azért is szerencsés véletlen volt, mert amúgy nem ezért indultunk neki a nem túl rövid "kaptatásunknak". A New River stadion már jobban védve volt a külső behatolástól és lévén nem sportoltunk egyik erre a helyre bejegyzett sportegyesületben sem, egyszerűen nem léphettünk be a lelátó világába. Pedig lett volna hová beiratkozni, hiszen a pálya nem kevesebb mint három rögbi és egy atlétikai klub hazai pályája egyszerre. Ez kimaradt az életünkből, nem lettünk sportolók, de azért ahonnan lehetett készítettünk pár képet a lelátókról és a pályáról. Szerencsés nap volt ez, ott, akkor Haringey-ben!

Coles Park,
Football,
Haringey,
Haringey Borough,
Haringey Rhinos,
London,
London Skolars,
New River Stadion,
Rugby,
stadion
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)