2018. április 11., szerda

DEAC - Kispályák

Az Egyetemi Sporttelepen több kispálya is megtalálható volt pár évvel ezelőttig. 2014-ben még a régi, de 2016-ban már az átépített sportteleppel találkoztam. Ekkora (azaz 2016-ra) a bitumenes kispálya teljesen fel lett újítva (új borítás, új kapuk, új kerítés), és ha az emlékeim nem csalnak, akkor kicsit odébb került a játéktér, míg a régin, két kosárpalánk szolgáltatta a sportolási lehetőséget. A salakos kispályát már nem találtam sehol, hiszen azt maga alá temette az új sportcsarnok, így ez a borítás teljesen eltűnt a DEAC kézilabdapályás repertoárjából. A strandfoci grund viszont még állt, a műfüves sportpálya és a hátsó teniszpályák között, így arról ismét tudtam képeket készíteni. Összességében jó volt látni a szépen rendbetett pályákat. A stadion felújítása és a sportcsarnok felépítése teljesen új arculatot adott a sporttelepnek, amely talán csak újkorában volt ilyen szép.

Debrecen - Egyetemi Sporttelep Kispályák






hancsi78

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése