2018. április 12., csütörtök

Anglia: Focipályák I.

Angol Focipályák IV/1:
 
Alfriston egy csendes kisfalu Seaford közelében, ahol tavaly nyáron jártam egy közeli állatkert megtekintése és egy tengerparti séta "intermezzo"-jaként. A falu szinte kihalt volt, pedig kora délután toppantam be a The Furlongs sportpályára, ahol inkább a krikett az úr, a foci csak másodlagos. A játéktérnek csak a körvonalai voltak felkenve a gyepen, míg sajna a kapuk lekerültek a holtszezonnak köszönhetően. Azért megérte kitérni ebbe a magányosnak tűnő falucskába, mert a pályák mellett pár klasszikus automobilt is láthattunk innen nem túl messze.
Durringtonban 2016-ban fordultam meg, és a helyzet nagyban hasonlított az Alfristonban tapasztaltakhoz. A labdarúgópálya csak nyomokban volt észrevehető a nyári pihenő alatt, ez az időszak inkább a krikett szerelmeseié. Mindez az itteni Recreation Groundon is meglátszott, de a lényeg, hogy ezt is sikerült megörökítenem, ha nem is a teljes pompájában.
Great Kingshillben, a Common Roadon fogadja ellenfeleit a Great Kingshill FC, de kapuk és egyéb kellékek híján meg kellett állapítsam, itt is a parafagolyósoké a főszerep.
Little Missendenben is közös az albérlet, de itt ahogy láttam, egyenlőek a feltételek. A téli időpont miatt egyik csapat sem használta éppen a grundot, így csak nagy nehezen sikerült behatárolni, hogy hol is kezdődik az egyik, és folytatódik a másik pálya. Mindenesetre az LMFC itt rúgja a bőrt, ha éppen indulnak a kerületi bajnokságban.
Nortchurchben visszatérő voltam 2016-ban, de ismét nem volt szerencsém, mert ahogy az előbbiekben, itt is csak a mezőt tudtam lefotózni. Korlátok, kapuk, lelátók és felfestés nélkül bizony egy-egy ilyen terület nem tűnik többnek, mint egy kisebb rét. A Tring Road a Nortchurch FC otthona és meglepetésre nem osztozik senkivel a területén.

Alfriston - The Furlongs:

Durrington - Recreation Ground:

Great Kingshill - Common Road:

Little Missenden - Penfield Lane:

Nortchurch - Tring Road:

hancsi78

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése