2018. április 10., kedd

DVSC Kézi: Franciaország

A DVSC női kéziseinek francia ellenfeleit szemezgetve, a legtöbb Lokistának a CSL Dijon elleni fiaskó jut eszébe, amely rossz szájízú párosítás után évekig nem akadt gall ellenfél a Loki hálójába. Egészen 2006-ig, amikor a HB Metz ellen játszottak a debreceni lányok a Les Arenasban. Fortunának annyira megtetszett ez a párosítás, hogy a következő évben is egymás mellé rendezte a két gárdát. Összesítésben mind a két meccsen a magyar alakulat jutott tovább, mind a két franciaországi találkozó az említett csarnokban volt megtartva, és mind a két találkozón kéttucatnyi Loki drukker biztatta a lányokat a vendégszektorból, sőt, mind a két meccsen készült a csarnokról felvétel, amit viszont csak egy embernek, Deri köszönhetek. Ezután ismét tíz év szünet következet, majd 2017-ben a Nantes LAHB lányai jutottak a Vasutasok ellenfeléül, ekkor ismét előjött a francia átok, és egy bíztató idegenbeli meccs után, hazai pályán esett ki a Lokomotív. A franciaországi meccsnek a Salle Sportive de la Trocadiere adott otthont, és a helyszínen féltucatnyi Lokista bíztatta a lányokat. A csarnokról készült  felvételeket is nekik köszönhetem, főleg Stolinak, aki végül eljutatta a képeket hozzám.

Metz - Les Arenas:

Képek: Derencsényi István

Nantes - Salle Sportive de la Trocadiere:
Kép: Stolárcsik Tamás

hancsi78

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése