2018. március 21., szerda

DVSC 2017: Csongrád

2017-ben Csongrádon lépett fel a DVSC a Magyar Kupa sorozatban, így ha én nem is, de a barátok útra keltek, hogy élőben láthassák hogy rúg egy tízest a hazai alakulatnak a Nagy Lokomotív. A továbbjutás kérdése ezzel hamar eldőlt, de ezzel a sorsolással, a csongrádi Városi Sporttelep stadionja újra a blogra került, úgy, hogy én még egyszer sem jártam a településen. Elsőnek Sándor Mihály barátomnak köszönhetően kaptam egy beporosodott negatívot, amelyet előhívva már felkerülhetett a helyszín a blogra, az 1997-es dátummal. Most viszont segítséget kértem, és szerencsére nem volt hiány lelkes támogatókból, így egyszerre válogathattam Ács Attila, Czabán Dániel és Szabó László felvételeiből, csak hogy biztosan megmaradjon az utókornak Csongrád, ahol 2017-ben a Loki újra kupameccset játszott. A két felvétel között húsz év telt el, de nagy változást nem látni, legalábbis a tribün alakja és kialakítása ugyanaz, más komolyabb lelátóval pedig nem bír a létesítmény. A fák ugyan nagyobbak lettek, de a sövény nyírására még mindig nagy figyelmet fordítanak. A futópályát felújították, ez jól látszik a felvételeken, de összességében nem lehet panasz a stadion többi részének a karbantartottságára sem. További észrevételeket viszont csak akkor engedek meg magamnak, ha egyszer végre el is jutok Csongrád városába.

Csongrád - Városi Sporttelep
Kép: Ács Attila / Czabán Dániel / Szabó László

hancsi78

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése