2016. január 9., szombat

Városi Stadion - Balmazújváros



Már lassan három éve annak, hogy kikocsikáztam Balmazújvárosba, ahol az éppen felújításra kerülő Városi Stadiont szerettem volna lencsevégre kapni. A hajnali nekirugaszkodásból végül kora délelőtti megérkezés lett és a narancsban pompázó homlokzat megtekintése után egy katasztrofális kép fogadott. A fő tribün már nem állt, a pálya teljesen le volt gyalulva, betondarabok, acélsodronyok és földhányások voltak mindenhol. A felújítás ezen állapotával még egyik pályán se találkoztam, így öröm volt az ürömben ez a randevú. Egyedül a tribünnel szembeni, pár soros beton lelátók álltak, így ezen pár lépcső mutatott valamit az egykori stadionból. Mivel nagyon nem volt mit fényképeznem, sokat nem időztem a centerpályán, hanem átsétáltam a szembe lévő füves és művüfes pályákhoz, amelyek egymás után voltak kialakítva a szomszédos területen, a parkolók után. Felelőtlenségemre csak pár távoli képet készítettem ezekről a grundokról, így csak részben tudom visszaadni a sporttelep igazi mivoltát. A futva készített képekre természetesen meg volt az indokom, az épülő új tribün miatt ugyanis vissza kell még jönnöm az újvárosi szentélybe, így majd akkor alaposabb leszek fényképügyileg.


Balmazújvárosi Városi Stadion (2013)





hancsi78

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése