2020. május 9., szombat

Boleyn Ground 2016

2016-ban voltam annyira szerencsés, hogy az utolsó szezonban (ha nem is az utolsó meccsen) még elkapjam a Boleyn Groundot bontás, átalakítás előtti állapotában. A meccsre egy keddi napon került sor az épp a simán kieső Aston Villa volt az ellenfél, így nem volt gond jegyeket "nyerni" a meccsre. Mondanám, hogy izgatottan vártam a mérkőzést, de ez nem igaz. A stadiont már láttam korábban, de még bent egyszer sem jártam, így az a tény, hogy beléphetek az Upton Park kapuin jobban izgatott mint maga a Premier Ligás meccs. Nem is kellett csalódnom, a találkozó rém gyenge volt, a hangulat a nullával egyenlő, eddig ahány meccsen voltam itt, mindenhol ez volt a körítés. A vendégek próbáltak szurkolgatni, de bűn rossz volt abban az évben a Villa, így ők is hamar feladták. A hazai oldalon szinte semmi szurkolás,  a hangszóróból hangosabban szólt az "I am forever blowling bubbles" a félidők elején mint a lelátóról, így a hangulat miatt biztos nem jöttem volna még egyszer a West Ham híres otthonába. A stadionért viszont igen, az maga volt a történelem számomra és így, belülről is látva még jobban tetszett, mint csak kívülről körbesétálva. Már csak meg kellett várnom amíg mindenki lelép (ez ment elég hamar) és nyugodtan fényképezhettem az üres lelátókat, utoljára, hisz innen pár hónap volt csak hátra a "rombolásig". Hogy ne legyen olyan idilli minden, két perc önfeledt fényképezés után jött vagy 3 rendező és illedelmesen megkértek, hogy hagyjam el a stadiont, végleg.
 
London - Boleyn Ground / Upton Park
West Ham United FC
 

hancsi78

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése