2015. április 2., csütörtök

Hajdúböszörmény - Városi Sportközpont

2013-ban egy szombati hajnalon ugrottam ki Hajdúböszörménybe, mert addig még egyszer sem láttam a helyi sporttelepet. Az érdeklődésemet a helyi HTE jól szereplő csapata, valamint a lelátón kialakult kisebb szurkolói mag váltotta ki. A megtalálással nem volt gond, hiszen a főúttól nem messze van a Városi Sport és Rendezvényközpont, ahol a centerpálya mellett egy műfüves edzőpálya is megtalálható, de a telepen kap helyet a HTE sportcsarnoka is. A kapuk már nyitva álltak a korai érkezésem ellenére, hiszen délután meccset rendeztek a lelátók előtt. A bejutással nem volt gond, a gondnok és a csapat egy képviselője szívélyesen beinvitált és amíg ők előkészítették a pályát a délutáni meccsre én készítettem pár elfogadható képet a stadionról és az edzőpályáról. Az egész nem tartott 10-15 percnél tovább és ebbe még egy rövid csevej is belefért a helyiekkel. Kellemesen és hasznosan indult a napom, pedig még ezután jött a java. 

Sportpálya:
Műfüves Sportpálya:

hancsi78

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése