2020. március 5., csütörtök

Marlow - Riverwoods

Marlowban a Temze folyó mellett tanyáznak a helyi rögbisek egy egészen nagy helyen, ahol a centerpálya mellett másik három nagypálya is a sporttelep részét képezi, sőt, 2015-ben az erdő alatt kialakítottak egy negyediket is, de ezt később már nem nagyon használták. Emellett ideiglenes jelleggel a nagy játékterek között további kis füves grundokat alakítottak ki az utánpótlás számára. Én 2015-ben és 2018-ban is jártam itt, de az említett plusz pálya kijelölésén és kapukkal való felvértezésén kívül nagy változást nem láttam a 2008-as első vizitem óta. A környék nem lenne rossz, hisz a folyó, az erdős, ligetes környezetben kialakított játékterek nem kellene hogy rosszul fessenek, de mégis ez a helyzet, a Riverwoods szerintem nem egy szép sporttelep. A klubépület eléggé elhagyatott, a gyepszőnyeg is elég hepehupás, és elhanyagoltnak tűnik minden a környéken, amin nem segít, hogy a sétálók, piknikezők, kutyasétáltatók is bármikor bemehetnek, és bizony nem mindenki tartja be az íratlan szabályokat, hogy ne szemetelj, ne rongálj, stb.

Marlow - Riverwoods
2015 / 2018
 










hancsi78

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése