2019. december 7., szombat

2x Angol Focipályák 3.

A sorozat harmadik részében egy aránylag friss élményé a vezető szerep, amely Lane End települést és az ott kialakított sporttelepet érinti. Első túrámon nem jártam szerencsével, ugyanis túl korán érkeztem a helyszínre, így az egyetlen bejárt zárva találtatott az egyébként nyitvatartási időben mindenki által szabadon látogatható területre. A következő vizitemen ezt az apró tényt már szem előtt tartottam, így alkalmam nyílt megtekinteni a két labdarúgópályát, amelyet több környékbeli csapat is használ, mint a Lane End FC, AC Marlow, The Riverside FC, Four Season FC.
Maidenheadben is csaptam egy kört pár éve, amely során próbáltam alaposabban felmérni a helyi sportpályákat. Ekkor jutottam el a Desborough Parkba, ahol két állandóra vett nagypálya fogadott egy csendesnek tűnő környezetben, egy lakópark közepén. A szintkülönbséggel bíró játékterek a mellette kialakított egyéb sportolásra és kikapcsolódásra alkalmas részekkel együtt igen jól festettek, legalábbis számomra a kamerán keresztül.
Berkhamstedről már volt szó két résszel korábban, de nem csak a Velvet Lawn területén van egy ikerpálya, hanem a Haslam Fielden (Shooterway) is, amely a helyi iskola gondnoksága alatt áll és a krikettpályák végéből van egy-egy darab lecsípve a focistáknak.

Lane End - LE Playing Field (Lane End FC /AC Marlow /The Riversdie FC /Four Season FC) - 2018


Maidenhead - Desborough Park - 2015


Berkhamsted - Haslam Field / Shootersway Playing Field (Berkhamsted SFC) - 2016


hancsi78

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése