2016. október 10., hétfő

Angol Krikett III.

A sorozat harmadik "részekén" Kenilworth városába látogatunk elsőnek, ahová szinte csak a véletlennek köszönhetően kerültünk. A Warwick Lanen haladva botlottunk bele a Kenilworth CC otthonába, ahol természetesen elidőztünk pár percet. Az időzés csak a fényképezésről szólt, illetve épp a gyepet tartották karban, így a gondnok megkérdezte mi járatban vagyok, majd váltottunk pár szót és jó munkát kívántunk egymásnak. A KCC grundja igen impozáns volt. Emeltem a képzeli kalapomat a klub üzemeltetői és karbantartói előtt, hiszen egy igen pozitív élménnyel lettem gazdagabb ezen kis kitérő kapcsán. 
Flitwickben, a The Vale névre keresztelt krikettgrundra is egy hazaút során tértünk be. Nem volt nehéz, mert a pálya a főút mellett volt kialakítva, így egy gyors fordulat és már a parkolóban álltunk a csodajárgánnyal. A fényképező szerencsére mindig kéznél van, így pár perc alatt körbe is fotóztam a létesítményt, amely különösebb meglepetést nem okozott számomra. Mindennel rendelkezett amivel egy ilyen kaliberű pálya rendelkezhet és a minőséggel sem volt gond, mind a pálya, mind a kiszolgáló egységek jó állapotban voltak, aminek köszönhetően jó képekkel a tarsolyomban folytathattuk az utunkat.
Farnham városába a helyi kastély miatt érkeztünk, ami ugyan félig már le volt rombolva, de az egyik várfalról remek kilátás nyílt a szomszédban elterülő krikett pályára. Kaptam is az alkalmon és készítettem pár felvételt az oromról, majd a turisztikai látványok kimerítése után a Farnham Parkba vettük az irányt, hogy közelebbről is lencsevégre kerülhessen a pálya. A meglepetés ereje elszállt ugyan, de a szépen dekorált létesítmény csak tudott újat mutatni. A kapun való bejutás már élményszámba ment, hiszen a Farnham Park feliratot igen egyedien, egy fektetett fatörzsbe égetve olvashattuk el. A pálya is jól nézett ki, akár csak a pavilon, amely épp üzemben volt, hiszen a Farnham Cricket Club játszott rajta mérkőzést. Mivel a pálya mellett még a hosszan elnyúló ligetes parkot is felakartuk térképezni sokat nem néztünk a meccsből, csak épp annyit, amennyi a fényképek elkészítése került.

Kenilworth - Warvick Lane (Kenilworth CC):

Flitwick - The Vale (Flitwick CC):

Farnham - Farnham Park / Folly Hill (Farnham CC):



hancsi78

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése