2016. október 10., hétfő

Angol Krikett II.

A sorozat második részeként újabb három kisebb krikettpálya következik Anglia különböző pontjairól.
Silsoban a Wrest Park nyújtotta pihenési és kirándulási lehetőségért utaztunk elsősorban, de a szomszédban található krikett és focipálya mellett nem mehettünk el szó nélkül. Pontosabban, csak én nem mehettem el szó nélkül, mert a feleségemet annyira nem hozta lázba a hatalmas mező, rajta kapukkal, dobópályával és egy kisebb pavilonnal. Azért sikerült rávennem, hogy az ebédünket egy piknik keretében a pálya szomszédságában fogyasszuk el, így mindjárt jobban estek a falatok, legalábbis nekem biztosan.
Tettsworth település közelébe egy piac miatt látogattunk el, ahol a régiségek mellett mindenféle lim-lom között turkálhat az ember. Miután gazdagabb lettem két Kilmarnock sállal a helyi sporttelep felé vettük az irányt. A Tettsworth Sport & Social Club Ground a foci mellett a krikettereknek is otthont biztosít és a városka méretéhez képest igen jól karbantartott és felszerelt grund áll a Tettsworth CC rendelkezésére. 
Penn és Tylers Green apró kis falucskái szinte összenőve fekszenek High Wycombe közelében, így nem csoda, ha a krikett klubot is együtt üzemeltetik a helyi sportkedvelők. A Penn and Tylers Green CC otthona a labdarúgók mellett, de még is komolyan elszeparálva áll a krikettcsapat rendelkezésére. A kis klub és otthona szemmel láthatólag mindennel rendelkezik, amivel egy ekkora klubnak és grundjának rendelkeznie kell, így kivetnivalót egyáltalán nem találtam a fotózásom során. Bárcsak minden egyes klub ilyen pofás kis létesítménnyel rendelkezne.

Silsoe - Wrest Park (Wrest Park CC):

Tettsworth - Tettsworth Sport and Social Club Ground (Tettsworth CC):

Penn - Elm Road / French School Meadow (Penn and Tylers Green CC):



hancsi78

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése