2022. augusztus 29., hétfő

Eltűnt stadionok

Egy ideje már próbálok azon stadionokra (pontosabban csak a helyeikre) is fókuszálni, amelyek egykoron álltak, de ma már hűlt helyük van csak a nagyvilágban. Angliában sok ilyen van, azaz egykori nagy és híres stadionok tűntek / tűnnek el a süllyesztőbe, hogy ma különböző épületek, vagy épp a nagy semmi álljon helyettük. Workingtonban az egykori Londsdale Stadion egy ilyen hűlt helyes dolog, ma már csak törmelék, gaz, bokrok és fák magasodnak az egykori szent gyep és lelátók helyén. Azért nincs csak különösebb hiányérzete az embernek, mert tőszomszédságában épült fel a Borough Park, ráadásul a Londsdale Parkban található egykori létesítményt már 1937-ben elhagyta a Workington AFC, így csak a nagyon idős "Vörös" szurkolók emlékezhetnek az egykori pályára. A White City Stadion hatalmas létesítménye sem csodálható már meg Londonban, pedig itt egykoron a QPR is szerepelt, de volt itt rögbi, salakmotor és agárverseny is, sőt, igazából az utóbbi kettő volt a domináns.  Még az 1908-as olimpiára építették, de 1966-ban labdarúgó VB meccsnek is gazdája volt, mert itt rendezték a Franciaország - Uruguay találkozót. 1984-ben jött a határozat a bontásról és 1985-re el is tűnt a térképről. Helyét egy épületkomplexum vette át, amelyet napjainkban csak egyszerűen White City Place-nek neveznek.


Workington - Londsdale Stadion †

London - White City Stadion †

hancsi78

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése