2021. február 24., szerda

Sportcsarnok - London 1.

London sportcsarnokai kerülnek most terítékre két részben, ebből következik most az első adag.

Hillingdonban, az Uxbridge Cricet Club Ground területén belül, a székházzal egybeépítve található egy kisebb sportcsarnok, amelyet az elmúlt évtizedben kétszer (2013. 2017) is felkerestem, igaz nem a csarnok volt az elsődleges célpont, de ha már ott volt és én is ott voltam pár képet miért is ne készíthettem volna róla. Szintén a hillingdon-i kerületben találtam rá a The Northwood Club Leisure Centre csarnokára, ahol inkább az egyéni sportok, edzésprogramok, tornák lelnek otthonra és csak utána áll a sorban a csapatsport, mint például a röplabda. Itt is 2017-ben jártam utoljára. Waltham Forest-ben ennél jóval korábban, ha pontos akarok lenni akkor Hillingdon előtt tíz évvel voltam és a Hale End Sports Ground-on (amely akkoriban az Arsenal FC egyik edzőközpontja volt) találtam rá egy kisebb fedettre, amiről képet is csináltam. Az olimpia idején a szintén itt található Eton Manor csarnokát is szerettem volna felkeresni, de nem voltam akkor olimpiai jegytulajdonos, így mindenhol zárt ajtókba, rácsokba, kerítésekbe és biztonsági őrökbe ütköztem, így csak a menetirány van meg, amerre a csarnok található. 


London - Uxbridge Cricket Club Ground (2013 / 2017)


London - The Northwood Club Leisure Centre (2017)

London - Hale End Sports Ground (2007):

London - Eton Manor (2012):

hancsi78

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése