2013. november 16., szombat

White Hart Lane Community Centre


A White Hart Lane Community Centre felé már többször jártam, de a sportcentrumban nem a most bemutatott All Weather Pitch műfüves pálya az ami szembetűnik, hanem a mellette lévő Riverside Stadion. Annak rendje és módja szerint én se sok figyelmet szenteltem eddig ezen kis pályának, de mivel a sors úgy hozta, hogy még meccset is láthattam a londoni városi bajnokságból itt, sőt még pályára is léphettem eme "szent gyepen" úgy gondoltam megérdemli, hogy felkerüljön a listára mint angliai "stadion". A pálya rendezett, ehhez kétség sem fér!  A körítés, már mint a kerítés szinte teljesen új, a fű, már mint a műfű az elég ramaty, de azért el lehet rajta szaladgálni és még a labda is pattan úgy-ahogy. A játéktér belső hosszanti oldalán egy 3 soros beton lelátó is ki volt alakíva, amelyek lépcsői voltak annyira szélesek, hogy akár hat soros is lehetett volna a "szektor". Szóval majdnem minden előírásnak megfelel, amit egy csapat és egy szurkoló kívánhat. Talán ha a lelátó egyes részein nem állt volna a víz az összhatás még kedvezőbb lett volna, de azért így is pozitív az élmény egy ilyen kis pálya megtekintése után.


hancsi78

2013. november 13., szerda

DVSC sálak "szebbik" része


Íme újabb hat debreceni, pontosabban DVSC nyakbavaló, mely a szimpla klubsálak egyik szebb szegmensét jelentik számomra. Azt persze tudni kell hogy ezen sálak leköttetéséhez a klub "szurkolói kellékeket gyártó" osztályának semmi köze. Ezen darabokat a szurkolók tervezték és köttették le maguknak, hogy legyen némi szín és változatosság a DVSC, Debreceni VSC vagy Cívisváros feliratú sálakban, mert a klubtól csak ugyanaz a "foss" jön ki lassan már 10 éve! Ja bocs nem, a dátum mindig változik vagy variálnak a PNB, NBI, BL, UEFA Kupa, EL, Kupagyőztes, Bajnokcsapat kiegészítők között.  Na ez a hat nem abból a sorozatból való, amit a bevitt szürke és fekete színek egyből nyomatékosítanak, illetve itt a kiegészítő egy szép hímzés vagy egy frappánsabb szöveg, címer. A lényeg, hogy aki ezzel a hat sállal rendelkezik az méltán lehet büszke hogy DVSC szurkoló, mert amellett hogy hazánk egyik legkiemelkedőbb csapatának szurkol, a "nyakából" igényesség is tükröződik!









hancsi78

Balatonalmádi

A nyári Balaton-parti körsétámból (ami csak félkör ha volt) nem maradhatott ki Balatonalmádi sem, így egy bal kanyar mielőtt jobbra fordultam volna és már is ott álltam egy fényképezővel a kezemben a BSE sporttelepe mellett. Sajnos az időpont megválasztása nem volt a legmegfelelőbb, ugyanis a "stadion" éppen üzemen kívül volt, szóval bejutni nem sikerült. Azért fotózni így is tudtam, lévén eléggé szellős a játéktért határoló korlátok, kerítések hada és a Balaton-part egy kicsit fotogénebbé is tette a pályát, mint az amúgy lenni szokott. A sporttelep egy kisebb földhányásba betonozott lelátóval volt ellátva, amely kapott egy kis műanyag borítást, míg a többi részen csak a megszokott korlátot támaszthatta az ember, amolyan állóhelyi "szektorként". Az látszott hogy az alapokat nem most tették le a létesítményben, de azért elég szépen karban volt tartva a környezet, így egy rossz szavam nem lehet a pályával kapcsolatban. Talán csak a főbejáratnál és a klubépületnél volt egy kis káosz, de ott nem lehetett eldönteni hogy hanyagságból vagy egy éppen zajló felújítási munka miatt van ez az összevisszaság! Ha előbbi akkor van egy rossz szavam, ha utóbbi akkor meg sem szólaltam!


hancsi78

2013. november 9., szombat

Romsey Town

Romsey városában már meg nem mondom hogy jutottam el és az se nagyon rémlik hogy miért is voltunk a környéken. Egy biztos a helyi labdarúgó pályát utunkba ejtettük és jó pár felvétellel gazdagabban tértünk haza. Az rémlik, hogy a labdarúgók mellett a megszokott krikett és rögbi pályák is megtalálhatók a településen, sőt mi több ott is voltunk és fotóztunk. Lehet nem ártana valami emlékezést elősegítő gyógyszert szednem, mert lassan azt is elfelejtem, hogy hol élek. Persze van nekem ilyen emlékeztetőm, amelyek biztos pontjai az utazásaimnak. Pont ezek a stadionok, melyekre szinte mindig emlékszem, így ehhez kötve tudom meghatározni hogy hol is található az adott település és azt hogy a stadionhoz viszonyítva merre is található az amit amúgy "családi programként" kerestünk. Ennek köszönhetően már be is ugrott, hogy Mottisfontnál vizitáltunk, ahol egy szép régi ház mellett a kert is megért egy "misét". Arra persze már nem vállalkozom hogy elmondjam miért is volt olyan szép az a ház és a kert, most legyen elég annyi hogy a Romsey Town FC hazai pályájának és a Mottisfontnak van köze egymáshoz, már mint az én kirándulási struktúrámat figyelembe véve. A The Bypass Ground amúgy elég "zárkózott" volt ottjártamkor, így sajnos csak kerítésen kívülről készíthettem pár felvételt, mert nem csak a stadiont, de a környéket is "hét lakat" alatt őriztek. Sajnos ennek köszönhetően nem lettem annyival okosabb mint amennyivel szerettem volna, így csak az értékelhető amit láttam a pályából és a lelátókból, az pedig nem volt olyan sok!


hancsi78

Sportzászlók

Mivel a sport szeretete jött magától, a gyűjtőszenvedély kialakulásához sem vezetett olyan hosszú út. Jószerivel mindent gyűjtök ami a sporttal, a szurkolással kapcsolatos, így hazánk egyik régi kedvelt sport ereklyéinek számító kis zászlókból is akad egy pár a tarsolyban. Főleg debreceni darabok, hiszen ezek állnak hozzám legközelebb, de azért akad itt más magyar csapattól is egy-egy darab, sőt pár külföldi és "ultra" vonatkozású is hozzám került az évek során. Nagy hangsúlyt soha nem fektettem a beszerzésükre, de azért ha DVSC vagy éppen debreceni vonatkozású került a látóterembe arra gyorsan lecsaptam. A kollekció így is elég szegényes alig 25-30 darabom van ezen sportzászlókból, de azért elférnek a polcon, sőt 1-2 darab még ritkaságnak is elmegy!




hancsi78

The Guildford Spectrum

Guildfordban elég sok ilyen-olyan sportlétesítmény van. A megszokott krikett, rögbi, futball pályák mellett a teremsportok, atletizálók is megtalálják a számukra megfelelő lehetőségeket. A The Guildford Spectrum egy hatalmas sport komplexum amiben elég sok minden megtalálható a feetnes termektől, az uszodán át a jégcsarnokig. Ami nekem feltűnt az jégcsarnokként való üzemelése, na nem a korcsolya iránti szeretetem miatt, hanem mert ezen sportcsarnok ad otthont a Guildford Flames HC jégkorong csapatának is. Mondjuk az "ice hockey" se áll oly közel a szívemhez, de azért csak egy csapatsportról van szó, amiben még gólt is kell ütni, szóval a csarnok így megért nekem egy kis fényképezést.


hancsi78

2013. november 6., szerda

10 Angol Klubsál

Az angliai sálkészletem szinte kimeríthetetlen, mindig jönnek újabb és újabb darabok, de ezt én egy percig nem bánom, mert a labdarúgás otthonából érkező minden egyes nyakbavalót szívesen fogadok. Főleg akkor ha egy régebbi darabról (Arsenal 1994) van szó. A legjobban persze a hiánypótló sálaknak örülök, mint jelen esetben a Birmingham City és a Derby County kelléke, hiszen ezen csapatoktól ezidáig még nem rendelkeztem egyetlen darabbal sem. Aztán ott vannak az olyanok amelyek valamiért megfognak (Reading), meg azok amelyek csak úgy beesnek az "ajtón" (Charlton). Egy a lényeg az angliai sálgyűjteményem már meghaladta a 200 darabot és ha nem figyelek lassan több lesz belőle mint a magyar sálakból, de mivel ez nem verseny, ha így lesz se fogok egy percig sem bánkódni!











hancsi78

Kings Park Athletics Centre - Bournemouth

Bourmouthban a helyiek nagy csapatának stadionjával átellenben van egy kisebb atlétikai pálya, amely a Kings Park Athletics Centre egyszerű elnevezést kapta. Természetesen, ha már ott jártam szenteltem némi figyelmet a helyi atletizálók szentélyének, igaz túlzásokba nem estem a nézelődést és a fotózást illetően. A játéktér tartalmazta az ilyen pályáknál megkövetelt atlétikai "kellékeket" és a nézőknek is rendelkezésére állt egy kisebb, egyszerű kivitelezésű fedett tribün. A többi oldalon viszont csak némi korlát választotta el az esetlegesen tömegével kivonuló szurkolókat a játéktértől. A környezet amúgy elég elhanyagolt volt, poros utak, kátyú mindenhol, de a tribün mögötti erdős, ligetes rész azért javított valamicskét az összhatáson. A távoli képek mellett, pár közelebbi felvételt is készítettem, de a pályára nem mentem be, így ma meg kellett elégednem a fák közül készített lesifotókkal és így az érdeklődőknek is csak ennyi jut ebből a stadionból.


hancsi78

2013. november 2., szombat

Portsmouth Hockey

A gyephokival hasonló barátságban vagyok mint a krikettel, vagyis ha nincs más megnézem a tévében vagy akár élőben, de ha nem muszáj akkor nem erőltetem a közelebbi találkozásokat. A stadionok, gyephokipályák viszont itt is külön kategóriát képviselnek, hiszen ha utamba esik egy-egy ilyen létesítmény akkor nem tudok csak úgy továbbsétálni, mert a fényképezőgép egyszerűen életre kél. Így jártam 2009-ben is amikor Portsmouth bevásárló központjából kifelé jövet a Burnaby Roadon beleakadtam a US Portsmouh HC otthonául szolgáló kis stadionba. Igaz bejutni nem sikerült, de a vastag drótkerítés ellenére kívülről is elfogadható képeket sikerült készítenem játéktérről és a néhány száz fő befogadására alkalmas fedett lelátóról. Sokáig nem időztünk a város ezen részén, amolyan futókaland volt ez a "gyephoki pályával", de azért megérte azt a pár perc türelmet, hiszen egy szép kis létesítmény élményével gazdagabban indulhattam tovább.


hancsi78

Gerrards Cross SC

Gerrards Cross egy nyugis település nem messze Londontól, ami tele van szebbnél szebb házakkal és gazdagabbnál gazdagabb angolokkal. A helyi sportélet nem a legkiemelkedőbb a régióban, így a futball vagy a rögbi szinte jelen sincs a "faluban", de azért akad egy Gerrards Cross Sport Clubra keresztelt egyesület, amely a tenisz, aerobic és tánc "szakosztálya" mellett üzemeltet egy krikett és gyephoki csapatot is, mint minden valamire való tehetősebb település a Szigetországban. A Sport Club "telepe" a Duke Lane-en található, annak is a végében, így aki oda belép már másfelé nem is kanyarodhat. A területen egy nagyobb sportkombinát található ahol edzőtermek, öltözők és kiszolgáló egységek mellett pár teniszpálya és természetesen egy füves krikettpálya található. Engem szinte csak ezen utóbbi érdekelt, így jobban csak ezt a részt vettem figyelembe a fényképezésnél és a körbejárásnál. A gyep egy kicsit "száradozni" látszott, lévén az idei nagy meleghez nem volt hozzászokva a "szép angol gyep", így most kicsit foltos volt a felület augusztus táján. A hazai kis lelátó és eredmény jelző rész a klubépület pályára néző oldalán volt kialakítva, de nagy kapacitást nem hordozott magában. A játéktér körbesétálása után még felkerestem a helyi labdarúgó pályát is, amelynek megtalálása egy kicsit nehezebb feladatnak tűnt, lévén a labdarúgás már egy ideje keresendő sportág a településen, de ennyire ne szaladjunk előre, erről majd egy későbbi bejegyzésben!


hancsi78