2013. március 7., csütörtök

Szőnyi úti stadion

A Szőnyi úti stadionban anno megfordultam párszor, de ezek a dátumok mind a kilencvenes évekre esnek, hiszen ekkor játszottunk egy osztályban a budapesti vasutasokkal. Aztán a BVSC búcsút intett az első osztálynak, majd a létnek is, hiszen hosszú ideig csak utánpótlás nevelés folyt Zuglóban. A stadion, mely egykor olyan kis egyszerű, de nagyszerű szentélynek számított egyre lepusztultabb állapotba került, omladozni kezdett a beton és a gaz is egyre jobban felnőtt a sorok között. A pálya még szerencsére, hogy karban volt tartva (nagyjából), így ott meccseket is lehetett rendezni, igaz a drukkereket nem engedtek már a lelátóra. Anno volt szerencsém körbejárni a stadion egészét, mind kívülről, mind belülről, de akkor még nem volt a kezemben fényképező, hogy mindent szépen megörökítsek. Persze maradt fenn pár kép abból az időből, de ezek elsősorban a lelátói történéseket örökítettek meg és nem a lelátókat. Csak remélni merem, hogy mind a stadion, mind a BVSC csapata visszakerül arra a méltó helyre, amit a múltja miatt megérdemel és én immár géppel a kezemben ezt meg is örökíthetem.


hancsi78

2013. március 6., szerda

Chalfont St. Giles

Chalfont St. Giles egy nyugodt kis település Buckinghamshire-ben ahová egy nap "tévedtünk", miután megnéztünk egy helyi "falumúzeumot". A "városkában" nem sok turisztikai látványelem volt felfedezhető, de összhatásilag egy csendes és szép településen vezetett keresztül utunk. A helyi sportélet a Bowstridge Lane-en folyik, ahol megtalálható a helyi krikett és futball csapat pályája is. A "The Playing Field" névre keresztel labdarúgó pálya, nem hordozott sok extrát magában, csak egy korláttal körbevett "zöld terület" volt, aminek az egyik oldalán volt felhúzva egy 15-20 szurkoló számára alkalmas fedett rész, ami inkább egy "buszmegállóra" hasonlított mint lelátóra. Ez meg is fogott, hiszen a pálya egyedi azonosító jele, ez a kis "fülke" volt, ahonnan a Chalfont Wasps FC rajongói nézhetik a hazai találkozókat.

The Playing Field - Bowstridge Lane Football Ground:


The Playing Field - Bowstridge Lane Football Training Ground:

A labdarúgók játékterével szemben a krikett szerelmeseinek pályája is megtalálható volt. Igaz itt már nem volt meg az a "körülhatároltság" ami egy labdarúgó pálya sajátossága, de legalább volt egy teraszos kis klubház, ami viszont a krikett "mezőkre" jellemző. Sok időt nem töltöttünk a helyen, mert az idő se volt kedvező és a fotózást is letudtam pár perc alatt. Chalfont St. Giles, te ennyit tudtál mutatni nekem.

 Bowstridge Lane Cricket Ground:


hancsi78

Chelsea

Chelsea sál akad bőven a gyűjteményemben, hiszen az egyik legkönnyebben beszerezhető klubsál a londoni kékeké. Szerintem nincs is a világnak olyan pontja, hol ne lehetne valamilyen kék-fehér relikviát vásárolni. Az itteni sálak többsége is különböző helyekről, módon és "korból" került a kollekcióba. Van közte 1-2 kedvelt darab, de igazából így együtt néznek ki jól, mert különösebb ismertetőjelet egyik sem hordoz magán.
















hancsi78

2013. február 23., szombat

Charlton Athletic

2007-ben jártam a Charlton Athletic hazai pályáján és már akkor visszaesőben volt a piros-fehérek dicsfénye, ami azóta még jobban leáldozott. A The Valley névre keresztelt stadiont már 1919-óta használja a csapat, igaz kisebb megszakítások voltak "bérlésben". A nyolcvanas években el is kellett hagyniuk, mert életveszélyes állapotba kerültek a lelátók. A szurkolók viszont nem szívesen hagyják el a hazai pályát, így a nyomásnak engedve a vezetőség elhatározta egy új "valley" felépítését, ami 1992-re valósult meg és egy teljesen modern stadiont kaptak a piros-fehér szurkolók és természetesen a csapat. Ennek a továbbfejlesztett változatát láttam én 2007-ben és az őszintét megvallva, nekem tetszett amit láttam. Igaz be nem jutottam, de kívülről semmi bajom nem volt a stadionnal, sőt valami oknál fogva még a tetszésemet is elnyerte.


hancsi78

"Apró" Krikettpályák Angliában

Mint már kifejtettem párszor a krikett nem tartozik a favorizált sportjaim közé, de azért megnézem ha éppen nincs más a TV-ben, de igazából elég az összefoglaló amit adnak egy-egy nagyobb meccsről vagy bajnokságról. A pályákat viszont szívesen meglátogatom és mivel ez Anglia egyik legnépszerűbb sportja nincs olyan falu vagy város ahol ne lenne 1-2, vagy akár egy tucat krikett csapat és a hozzáillő sportpálya. Az utazásaim során így lépten-nyomon belebotlok egy-egy kisebbe, amit természetesen le is fotózók majd megosztok itt a kedves érdeklődőknek

Wooburn Town városában már jártam a tavalyi évben és a pályáról is készítettem pár felvételt, de az idei havazás után sem hagyhattam ki, hogy pár télies kocka bekerüljön a gyűjteménybe. Igaz a távolság kicsit "messzi", de azért visszaadja a hóval borított táj és pálya szépségét.

Wooburn Green - Wooburn Park:

A taplowi Ten Acres mellett elmentem egy párszor, hiszen elég sűrűn jártunk a Cliveden Roadon, de csak idén sikerült szakítanom egy kis időt arra, hogy megállva készítsek pár felvételt a pályáról. A pályáról, ami igen szép környezetben terül el, fákkal és szép épületekkel körbevéve és a klubnak is akad egy kis épülete egy kisebb terasszal.  A lényeg hogy hosszú kerülgetés után, csak sikerült itt is "megállni", amit a mellékelt fotók is bizonyítanak.

Taplow  - Ten Acres:

Cookhamen is átutaztunk már jó párszor, de igazából nem nagyon tudtam, hogy van a falunka egy eldugott pontja az Odney Lane-en, ahol a helyi Odney Club kriketterei gyűlnek össze olykor és ütögetik a labdát. Miután megtudtam, hogy ezen az eldugott kis zsákutcában van egy szép kis pálya, gyorsan arra is fordultam egy alkalommal és készítettem pár felvételt, de csak kívülről, mert a helyi klubtagok nem igen szeretik a hívatlan látogatókat.

Cookham - Odney Lane:


Datchet településsel Windsorból jövet lehet találkozni és ha valakit nem csak a "város" érdekel hanem a helyi sportélet is, annak ajánlott a Datchet CC pályájának megtekintése. A Wally Gage Memorial Ground egy igen szépen karbantartott, rendezett külsővel bíró krikettpálya, amiről tényleg érdemes volt pár felvételt készíteni. Igaz be nem lehetett jutni a zárt kapu és a kerítés miatt, de így kívülről is meg lehetett oldani az "emlékmegőrzést".

Datchet - Wally Gage Memorial Ground:

A Blenheim Palace egy csodálatos építmény Angliában Woodstock közelében ahol a "Marlboroughok" mellett Churchill is felnőtt. Az épület mellett a park az ami jobban elkápráztatja az embert. Nem csak a hatalmas fű és fa "tömeg" hanem a kis patakok, tavak, a szépen művelt kertek és egy kisebb vízesés is kedvére van a látogatóknak. Engem mindezek mellett a palota mögött vagy előtt (kinek hogy tetszik) kialakított krikettpálya is lekötött, amely a Blenheim Park Cricket Club hazai pályájául szolgál és valljuk be, ennél szebb környezet nem is nagyon adódhat egy szimpla kis krikett egyesületnek a játékra.

Woodstock - Blenheim Park:


hancsi78

Egy kis "autóverseny"!

A "labdás" sportok mellett volt szerencsém egy kicsit a "technikai" sportok varázslatába is belekóstolni és igaz nem vagyok nagy autóverseny rajongó, de ha esély van rá szívesen kimegyek a "helyszínre" és megtekintek egy-egy versenyt, edzést vagy csak magát a pályát.

A Brooklands Circuit az első autóversenyzés céljával épített versenypálya nem csak Angliában, hanem az egész világon, így bűn lett volna nem megtekinteni és készíteni róla pár valamire való felvételt. Persze nem volt nehéz dolgom, mert jelenleg a pálya helyén működik a "Brookland Múzeum" amely helyet ad rengeteg "koros" járműnek a repülőktől kezdve a buszokon át a kerékpárokig. Igaz a pályának egy részét már elbontották, de még mindig áll egy nagyobb szakasz, mely az 1907-es átadási állapotban pompázik. A múzeum ajánlatának köszönhetően ki is próbálhattuk a "körpályát" egy huszadik század eleji sportkocsival, ami nem mindennapi élmény nyújtott a nap záró akkordjaként. 1939-ben használták utoljára versenyzésre, majd szépen lassan átalakult "bemutatóvá" és ma egy igen forgalmas látványosság Angliában.

Brooklands Circiut:

Anno gyerekként mindig követtem a Forma 1-es versenyeket, így volt némi fogalmam róla, hogy van egy pálya Silverstone-ban, ahol a Brit Nagydíjat szokták megrendezni. Persze akkor még álmomban se gondoltam, hogy kijutok oda, sőt még a Hungaroring megtekintése is igen távoli célnak tűnt. Aztán a célok halványultak, én kiszerettem a Forma 1-ből és folyamatos követés helyett csak részinformációkat szívtam magamba a "száguldó cirkuszból". 2010-ben viszont esélyem nyílt ellátogatni a britek első számú F1-es pályájára, így nem is haboztam sokat, kézen fogtam a páromat és már száguldottunk is Silverstone felé. Igaz a verseny nem F1, hanem egy Reneult "kupasorozat" volt, de azért így is sikerült belekóstolni egy ilyen verseny forgatagába. Sokat nem időztünk, csak körbejártuk amit lehetett, így a közelebb eső lelátókat, a boxutcát és a pálya "közepén" kiállított verseny és egyéb Reanault autókat is megtekintettük. A délutáni fő versenyszámot már nem vártuk meg, mert közbeszólt egy másik program, de azért így is jó volt egy kicsit részesének lenni egy "silverstoni futamnak".

Silverstone Circuit:


hancsi78

2013. február 19., kedd

Bayer 04 Leverkusen

Leverkusenben még 2001-ben jártam egy kisebb busznyi társammal, akikkel a lányaink EHF Kupameccsére érkeztünk. Igaz az első cél nem a gyógyszergyári város, hanem a nem túl messze lévő Bielefeld volt, ahol csaptunk egy görbe estét a helyi haverokkal. Leverkusenbe másnap érkeztünk, ahol pár helyi ultra várt minket és meginvitáltak a másnapi Bayer - Borussia meccsre, így nem csak kívülről csodálhattam meg a BayArena lelátóit. Az első nap a kézilabdáról szólt, így csak pár felvételt készítettünk a csarnok mellett lévő stadionról, ami azért már így is "megbűvölt", pedig nem is tartozik Németország legszebb vagy legnagyobb stadionjai közé. Másnap már belülről is szétnézhettünk és egy remek meccs mellett élvezhettük a telt-házat, a kiváló hangulatot és a fűtött lelátókat, plusz a helyi ultrák vendégszeretetét.

BayArena:

A sportcsarnok a stadion mellett teljesen eltörpült, na nem csak a méretei miatt, hanem minőségben sem adta azt amit a szomszédos labdarúgók kapnak. Az Ulrich Haberland Halle csak egy pár soros, fapaddal ellátott, egyoldalas lelátóval rendelkezik, ahol mind a helyi, mind a vendég szurkolók tevékenykedhettek. Sajnos se a meccs (sima vereség és kiesés) sem a létesítmény nem hagyott mély nyomokat bennem, a feledhetetlen fogadtatás viszont örökre megmarad, mind a bielefeldi, mind a leverkuseni ultrák részéről.

Ulrich Haberland Halle:

hancsi78

Swindon Town

Swindonban 2010-ben jártunk, de különösebb oka nem volt a kirándulásnak, csak egyszerűen kocsiba pattantunk és meg se álltunk a "Magic Roundabout" elnevezésű körforgalomig, ami valljuk be egy európai közlekedéshez szokott sofőrnek elsőre komplikáltnak és átláthatatlannak tűnik. Ennek ellenére nem volt gond, keringtünk jobbra, majd keringtünk balra, de csak sikerült a megfelelő kijáraton kihajtani és már ott is voltunk a The County Ground-ra keresztelt piros-fehér "ékkő" mellett. Persze egy picit túlzás ilyet állítani a stadionról, ami magán viseli már az évek elteltét, de azért még áll és játszani is lehet benne még pár évtizedig. Sajnos bejutni nem sikerült a pályára, de azért szépen körbe tudtuk sétálni, így láthattam minden standot, igaz csak hátulról vagy oldalról. 


hancsi78

Svájc

Svájc a következő állomás a sálaim bemutatásában. Sokat nem kell körmölnöm, hiszen alig kilenc darab alkotja a kollekciót és ebből egyik sem bír különleges "erővel". A többségük már elég régóta része a gyűjteménynek, csak a két Young Boys sál érkezett később a többihez. Van itt még válogatott nyakbavaló, két sioni, egy-egy luzerni és neuchoteli alkalmatosság, plusz egy jégkorong sál Ambri "falujából". Ez jelenleg a helyzet svájci frontot, hogy mikor lesz ezen a téren erősödés nincs megmondhatója, majd ahogy hozza a sors, úgy alakul ez a szeglet is!











hancsi78

2013. február 15., péntek

Ayr

Skóciából még maradtak emlékek a 2012-es évből. Ilyen Ayr városa, a helyi United stadionja és a Racecourse, amit bűn lett volna nem meglátogatni.

A lósport kedvelői biztos örömmel látogatnak egy ilyen helyre, mint az Ayr Racecourse. Nekem mondjuk nem sokat mondott, de mivel a Főút mellett mentünk el, egyszerűen meg kellett állni és megnézni a létesítményt. Mondhatni Ascot után ez már kötelezőnek számított és ezzel is bővül a repertoár. Igaz itt nem láttam versenyt, csak magát a pályát. Sok mindent nem tudtam meg a helyszínről sem akkor, sem később, de nem is nagyon kerestem utána. Annyit sikerült megjegyeznem, hogy 1907-ben adták át és híres versenyeket bonyolítanak le errefelé, ami egyenlőre ki is elégítette a "pálya" iránti kíváncsiságomat.

Ayr Raceourse:


Ayr városába a szállásunk közelsége miatt ruccantunk át és a kocsikázáson kívül a Somerset Park megtekintése volt az elsődleges cél. A létesítményhez nem nyúltak mostanában, így egy igazi, régi, skót stadiont csodálhattam meg. Nagy szerencsém volt, mert a "United" épp akkor tért haza egy idegenbeli meccsről és a "szertáros" beinvitált a pályára. Innen látszott csak igazán mennyire nem nyúltak még hozzá a lelátókhoz. A tribünön kívül a másik három stand még állóhely volt, ami egy ekkora stadionnál szinte egyedülálló a brit viszonyokat tekintve. Persze az ódon lelátók egyszerre voltak történelminek és ezzel együtt viseltesnek mondhatók, de nekem bejöttek, már csak múlt és a régi stadionok egyre fogyatkozó száma miatt is. 

Somerset Park:


hancsi78