2016. március 7., hétfő

Sálak Budapestről



Magyarország keleti és nyugati fele után, nem maradhat ki a központ sem, amit természetesen nálam is Budapest fémjelez. Az elmúlt időszakban szerencsésnek mondhatom magam, hiszen több, fővárosi csoportok által készített nyakbavaló is hozzám került. Az erzsébeti srácoktól mindjárt kettő, de a BKV, BTC, Közgáz brigádjai is felkerültek immár a listámra. A ferencvárosi Green Monsters is beszállt végre a gyűjteményembe, de emellett még két szimpla Fradi sál is újítást jelent. Ezen kívül négy nagy fővárosi csapattól is sikerült szert tennem egy-egy szimpla darabra, amelyből az Újpest FC a különleges, hiszen a több mint 15 éves gyűjtögetésem, első igazi lila-fehér darabja.

















hancsi78

Magyar sálak 5x2

Az új magyar sálaimról az utóbbi 2-3 esztendőben elég kevés megosztást csináltam és ezt a hiányt próbálom most pótolni, újabb tíz ereklyével.  A Diósgyőri VTK csapata és szurkolói több darabbal is megleptek, amelyek többsége a régi baráti nexusnak köszönhető, de azért a jelenlegi semleges viszony alatt is csak csordogálnak hozzám a piros-fehér kellékek. Sopronnal is majdnem ez a helyzet, a baráti szálaknak köszönhetően került hozzám pár helyi nyakbavaló. Szegeddel kapcsolatban is hasonló a szitu, igaz komoly baráti szálakat soha nem ápolt a két társaság, de mindig is volt egy komolyabb, személyes kapcsolatokra alapozott közelség a két város táborai között. Nem csoda, ha így nekem is jutott valami a szegedi csapatoktól. A Videotonnal ugyanaz a helyzet, mint a Diósgyőrrel, azzal a különbséggel, hogy a piros-kékekkel ismét baráti a nexus, így valószínűleg sikerül majd újabb Vidista ereklyékre szert tennem, ezen két sálon kívül is. A pécsi szurkolókkal nagyon, de nagyon régen volt baráti a kapcsolat, de az akkori viszonyt, csak pár régi matricával őrzöm, a mostani két PMFC sál teljesen más úton került a kollekciómba.













hancsi78

Rover Sport - Oxford Cricket

Oxford nem esik messze a jelenlegi lakhelyemtől, de valamiért, még nem sikerült olyan alaposan feltérképeznem a várost, mint azt szerettem volna. Ez elsősorban a sportpályákra igaz, mert a nagyobb és ismertebb létesítmények mellett, a kisebbekre csak ritkán jutott idő. Egy őszi napon ezen kívántam változtatni és egy kisebb úton, Horspath felől közelítettem meg az egyetemi várost, mert tudtam, hogy innen számtalan sporttelepbe botlok, már a település szélén. Ebből az egyik a Rover (Colwey) SSC otthona a Roman Wayen. Sajnos a főbejárat zárva volt, amikor fényképezni érkeztem, így kénytelen voltam hátulról megközelíteni a két krikettpályából és három focipályából álló grundot. Sajnos ilyen távolságból és ebből a megközelítésből nem tudtam sokatmondó képeket készíteni, de azért nem maradtam "üres kockákkal" a látogatás után. Azt már megtanultam, ha nem is jön össze minden elsőre,  majd egy másik vizit alkalmával több sikerrel járok. A két krikettpálya így nem sokat mutat magából és a pavilon részletei sem a legjobbak, de jártam arra, így egyenlőre nekem ennyi is elég.

Oxford - Roman Way Cricket Grounds 1-2 (Rover Colwey SSC)




hancsi78

Indoor Bowls




A szabadtéti Bowling Green pályák mellett felfedeztem, hogy 1-2 csapat rendelkezik fedett csarnokkal is, ahol ezt a csendes, amolyan nyugdíjas sportot űzni lehet. Maidenhedben, a York Roadon ugyanaz a csapat (Desborough BC) használja a kültéri és beltéri egységeket, míg Watfordban, a Horseshoe Lanen a Watford IBC gurigázik, míg a kültérin az Owls BC. Sajnos bejutni egyik helyen sem sikerült a kis szentélyekbe, így egyenlőre nem tudom, hogyan is festenek ezek a termek élőben. Persze elképzelésem van róla, sőt a tévén keresztül vizuálisan is láthatok ilyen pályákat, hiszen az Egyesült Királyságban ez egy népszerűnek számító sport. A bajnokságok is komolyan veszik, így gyakori a közvetítés, egy-egy fontosabb eseményről. Az én repertoáromba egyenlőre ez a két fedett pálya került be, de nincsenek kétségeim afelől, hogy ha így folytatom a stadiontúráimat, akkor még több ilyen csarnokra fogok rálelni.


Maidenhead - York Road Indoor Bowls Centre (Desborough BC)



Watford - Horseshoe Lane Indor Bowls Centre (Watford IBC)


hancsi78

Angol sálak 10x1 I.


Az angol sálak piaca kimeríthetetlen, így nem csoda, ha nekem is ezekből jön össze a legtöbb, egy adott időintervallumban. Most 10 olyan sál következik, amely 1-1 mintát képvisel különböző angol labdarúgó csapaoktól. Van benne olyan, amely már sokadik változata a gyűjteményemnek,  például az Ipswich vagy a Barnsley. Van olyan, ami második példány, például a Torquay vagy a Huddersfield. A legfontosabb viszont az, hogy van olyan is, ami úttörőnek számít, és első darabja a kollekciómnak, ilyen például a Scunthorpe United. Most ezzel a tízzel frissítek











hancsi78