2014. április 9., szerda

Boyne Hill Cricket

Maidenhedben elég sok krikettpálya található. Ebből az egyik a Boyn Grove, amely a város egyik külső kerületében terül el szép környezetben. Első találkozásunkat csak a véletlennek köszönhettem, ugyanis rossz útra kanyarodva pont a pálya mellett szerettem volna visszafordulni. Persze. ha már ily nagy szerencse ért, gondoltam leparkírozok egy pár percre és készítek néhány felvételt a grundról, ahol a centerpálya mellett mindjárt a "training field" is elterült. Az út mellett egy szépen dekorált tábla jelezte, hogy itt bizony a Boyne Hill Cricket Club csapata tevékenykedik aktívan, míg belül a pályák és a klubház került a szemem elé. A szép napsütéses időnek köszönhetően volt időm és kedvem is csapni egy szűk sétát, így majdnem minden oldalról sikerül megörökítenem a grundokat és a kiegészítőket, ami így fel is kerülhetett a blog mostani bejegyzésébe.

Boyn Grove (Ground 1):

Boyn Grove (Ground 2):

hancsi78

2014. április 8., kedd

Egy kis német lemaradás!

A német részegről már csak ez a 4x2 sál maradt le, amely képviseli a Hertha BSC, a Bayer Leverkusen, az 1. FC Köln és a VFL Wolfsburg csapatát. Ezen nyolc darabbal a régen megszerzett német nyakbavalók teljesen feltöltésre kerültek az oldalra, és így immár 50 darab alkotja ezt a sarkot. A Hertha sálak egyikét a SZUD berlini tagjának köszönhetem, míg a másik "tévedésből" egy Hansa Rostock sál helyett került hozzám. A Leverkusen mindkét sálját a helyi Ultras tagjaitól kaptuk, amikor ott jártunk kézilabda meccsen, és abban az időben még nagy szám volt a magyar "ultrasz" külhonban. A wolfsburgi sálak az 1999-es UEFA kupa fordulóból vannak, míg a két Köln kiegészítőt több sállal egyetemben vásároltam a gyűjteményem részére még valamikor a kétezres évek elején. Ezzel egyenlőre be is zárult a német részleg, hiszen az újakat addig nem fogom feltölteni, amíg a régi nyakbavalóim mindegyike fent nincs az oldalon.











hancsi78

Wycombe Sports Centre

High Wycombe városa itt fekszik nem messze tőlem, így csak pár mérföldet kell északra kocsikáznom és már ott is vagyok. A közelségének köszönhetően van időm néha átruccanni és olyan kisebb jelentőségű pályákat is lencsevégre kapni mint a Wycombe Sport Centre atlétikai stadionja. A stadion kifejezés persze némileg túlzó, ugyanis a futópályán és a megfelelő dobó és ugrórészeken kívül csak egy kisebb földhányáson kialakított "nézőtér" kölcsönzött némi színezetet a pályának. A korai érkezésemnek köszönhetően sokan nem ténykedtek a környéken, így sikerült egyetlen bámészkodó nélkül egy egész jó sorozatot készítenem a létesítményről. Az atlétikai rész egyébként összefügg a mellette lévő "leisure centre" épületével ahol a helyi sportcsarnokon kívül uszoda is található, plusz a pálya végében van egy kialakított gyephokisoknak szánt rész is (képek majd máskor). Mondhatni, egy jó kis "kombi" sporttelep ez itt High Wycombe szélén. Nem bántam meg hogy rászántam az a pár percet.  


hancsi78

Welwyn Garden City

A számomra kissé fura nevű Welwyn Garden City városában már vagy két éve jártam, de az egyik helyi csapat stadionjának megtekintéséhez nem sok szerencse párosult. Előtte ugyan már feltérképeztem egy nagyobb létesítményt a városban, de gondoltam miért is ne alapon, a helyi FSC is csak megmutatja magát nekem, hisz olyan "szépen kértem". Sajnos nem így lett. A pályát megtaláltam, de oda be nem juthattam hiszen minden irányból el volt zárva a bejutási lehetőség, így maradt a bejáratok lefotózása. Itt nem sok mindent tudtam fényképezni, de legalább a csapat nevével és címerével ellátott kapu elárulta, hogy jó helyen járok. Azért még próbáltam innen-onnan bepillantást nyerni a lelátók irányába, de csak bokrokat, fasort és hasonló "torlaszokat" sikerült megörökítenem. A Herns Lane-i vizit most így alakult, talán majd legközelebb több szerencsével járok.


hancsi78

Leatherhead


Leaterhead városában csak átutazóban fordultam meg, de az a kis idő épp elég volt hogy a Fetcham Grove stadion felé vegyem az irányt. Mivel többnyire nem szoktam előzőleg tájékozódni a helyi stadionok nagyságáról, szépségéről meglepetésként ért, hogy már a bejáratnál egy komolyabb kis homlokzat fogadott, rajta a kialakított beléptető kapukkal és természetesen a csapat nevével, címerével díszítve. Szerencsére a mellette lévő kapu is tárva nyitva volt és az ott lévő gondnok bácsinak elmondva mit is szeretnék simán bemehettem az elzárt területekre és nyugodtan körbe is járhattam a lelátókat. Nem is tétlenkedtem és igaz a standok kevésbé voltak komolyak mint azt elsőnek látni véltem, azért így is egy örök élmény volt feltérképezni a kis szentélyt. Bármennyire is alapos akartam lenni az idő nem nekem dolgozott, így hosszabb eszmecserére vagy alaposabb vizsgálatra nem volt idő odabent. A megfelelő mennyiségű és minőségi "kópia" elkészítése után búcsút vettem a lelátóktól és a kedves kis bácsitól, majd gyorsan átmentem még a szomszédba megnézni, hogy a kriketterek is hasonlóan "aranyos" pályán fogadják e az ellenfelet, de erről majd később, egy újabb bejegyzésben!


hancsi78

2014. március 30., vasárnap

SZUD sálak II.

Ma a Szívtiprók Ultras Debrecen, újabb 10 nyakbavalója kerül terítékre, és ez a 10 darab a legutolsó változatokat is mutatja egyben. Az utóbbi egy, másfél évben a csoport nem készített új nyakbavalót, mivel egyre kevesebben viselik ezen kellékeket a társaságból, így kicsit "okafogyottá" vált az újabb változatok legyártása. Az utolsó két minta szinte egyszerre került a tagok nyakába, hiszen mások nagyon nem juthatnak hozzá ezen kiegészítőkhöz, de még így is alig 20 darab készült a belőlük együttesen. Nem a csoport létszámának megfogyatkozása, hanem a sálak iránti érdeklődés hiánya az ami miatt elég volt ilyen alacsony darabszám leköttetése. Az előttük lévő fajtából viszont igen magas darabszám készült, konkrétan minden csoporttag kapott belőle és a szekciók külön változatokat hordhattak ezután. A 15 éves jubileumra készített kissé "jobbos" sálból, csak a csoport gerince kapott, míg a szimpla csíkos 15-ös sálból jutott mindenkinek, még azoknak is akik csak a csoporthoz közel állónak számítottak. A 10. évre egy konszolidált kötéssel állt elő a SZUD, melynek egyik oldalán egy szimpla Ultras felirat volt, míg a másikon a csoport új címere és egy 10-es, egy babérkoszorúban volt belehímezve, mely természetesen a jubileumra utalt. Sok tagnak ez volt és ez most is a kedvenc változata, hiszen kevésbé, sőt egyáltalán nem tartalmazott szélsőséges jelképeket. A Szívtiprók Army viszont pont az ellentéte volt, hiszen majdnem minden sarka a csoport "szélsőséges" beállítottságát hirdette, ami viszont nagyon bejött a brigád azon részének, akik aktív szereplői voltak nem csak az ultrasznak hanem a politikának is. Ezek a legújabb Szívtipró sálak, de valószínűleg az idei évben tovább bővül majd a sorozat, hiszen a csoport idén ősszel tölti a 20. évét, ami további kiegészítők elkészítését irányozza elő.














hancsi78

AFC Bournemouth


Bournemouth városa kedvenc célpontja az angol turistáknak egy-egy meleg napon vagy hétvégén, és bizony olyankor nem is ezrek, hanem tízezrek érkeznek hűsölni a jéghideg habokba. Mi is így tettünk párszor az angliai lét alatt, így a város homokos tengerpartja mellett Bournemouth pár stadionját is megtekintettük. Ezek közül a legnagyobb a Dean Court, amit a 2009-es vizitem alatt éppen Fitness First Stadionnak hívtak a fő szponzor után, de egy évre rá már mint Seward Stadion, jelenleg meg mint Goldsands Stadion él az érdeklődők fejében. Persze a többség még mindig csak Dean Court névvel illeti, hiszen hivatalos név ide, szponzorált megszólítás oda, a stadion igazi neve mindig az, ahogy a szurkolók emlegetik. A létesítményt 2001-ben újították fel teljesen és az egyszerű standok 12.000 néző befogadására alkalmasak a mai napig. A stadionban nincs semmi különleges. A lelátók az Angliában megszokott módon veszik közre a pályát, kerítések nincsenek. Az egész teljesen egyszerű képet fest, ami talán ezért is olyan nagyszerű. A környezet sincs túlbonyolítva, pár pálmafa van a környéken, így lehet tudni hogy a tenger sincs messze. Aztán ott egy nagy zöld park és némi betonplacc, ami fura kis kombinációt add, illetve egy atlétikai stadion is látótávolságra van az AFC Bournemouth otthonától. A nyári nagy melegben volt idő alaposan körbejárni a pályát, de egyik oldal sem mutatott semmi különlegeset és inkább tűnt kissé elhagyatottnak a létesítmény, mint modernnek. A lényeg hogy volt időm itt is körbenézni, fényképezni és most az idő is megérett rá hogy a Dean Court a blogban szerepeljen.


hancsi78

Short Lane Ashford (Surrey)


Ashford települése nem messze található a Heathrow nemzetközi repülőtértől, így a Short Lane-en található krikett és gyephoki pálya kicsit zajos egy-egy meccs alkalmával. Az említett sporttelepen egyszerre két pálya is található a két különböző sportcsapatnak, így ha jobbra tekintett az ember akkor az Ashford (Middlesex) CC, ha pedig balra akkor az Ashford (Middlesex) HC otthonát tekinthette meg. Azért a "Middlesex" jelző a csapatok nevében, mert a Surrey-ben található Ashford nem az egyetlen Ashford az országban, így valahogy meg kell különböztetni őket. Az elválasztó pont a két club között az a klubház és öltöző volt amely két irányba "nyitott", így egyszerre volt teljes jogú otthona az említett egyesületeknek. A gyephoki pályán épp kispályás labdarúgó meccseket rendeztek, így ott nagyon nem tudtam zavarkodni, de azért az látszott, hogy aránylag rendben van a műborítással ellátott grund. A kriketterek gyepe az természetes volt és ott sem volt semmi szembetűnő "rosszaság", így a pálya körbejárása alatt nem ért semmi meglepetés vagy különleges fotózni való, vagyis csak a szokásos. A lassan lenyugvó nap közben arra késztetett, hogy mihelyst lehet induljak tovább, mert még hátra volt a nem messze található labdarúgók otthonának feltérképezése és nem szerettem volna ha mindez az éjszakába nyúlik. 

Short Lane Cricket Ground:


Short Lane Hockey Ground:

hancsi78

Jegyek - Diósgyőr


Miskolcon számtalan meccsen jártam és nem csak akkor amikor a Loki volt a Diósgyőr ellenfele, hanem akkor is amikor baráti kapcsolatban állt egymással a két piros-fehér csapat és tábor. Mentem szurkolni a miskolciak sikeréért nem is egyszer és nem is egymagam. Most viszont csak a DVTK - DVSC párosítás 10 belépője kerül terítékre, a többiről majd kicsit később szólok. Miskolc az a hely, ahol szinte minden szezonra új típusú tiketet nyomtattak, így nem kellett attól tartani, hogy két egyforma jegyem lesz a párosításból. A biléták tehát eléggé változatosak és nem csak a sorszám, az adott szezon a különbség, amit végigböngészve az ember észrevesz rajtuk, hanem a szín, a méret és a nyomtatási differenciák is.  Az első jegyem az 1997-98-as szezonból származik, akkor került ugyanis újra azonos osztályba a két csapat és szerencsére ez az osztály az első volt. Innen kezdve a belépők többsége a birtokomban van, mármint amikor a kér brigád találkozott és csak pár lyukas folt van a randevúkról. A két gárda jelenleg is egy osztályban szerepel, így a jegyek száma még tovább bővülhet a jövőben, ezen vagyok, ezen leszek, hisz a kollekció ápolása szigorú feltétele egy magamfajta gyűjtőnek.











hancsi78

2014. március 29., szombat

Crystal Palace

Tavaly szeptemberben sikerült eljutnom a Selhurst Parkba a Barclays segítségével és Spencer barátommal. Sajnos a betervezett időbeni érkezést és stadion közeli pubban való italozgatást keresztbe húzta a vasárnapi londoni közlekedés, így örültünk hogy kezdés előtt beestünk a lelátóra. Előtte még épp annyi időnk volt, hogy kicsit körbe nézzünk a környéken és belekóstoljunk egy kicsit a piros-kékek nyújtotta feelingbe, de aztán már araszolni is kellett befelé a forgókapun. A CP otthona szinte az utolsó nagyobb létesítmény volt Londonban ahol még nem jártam az elmúlt években, így már nagyon vártam a találkozót. Az, hogy mindezt egy Premier Ligás meccsel egybe köthettem, csak még boldogabbá tett. A Palace szerény idei helyezése ellenére a lelátók szinte teljesen megteltek és mi is helyet foglaltunk az ódonnak nevezhető Main Standon, amit még 1923-ban adtak át és pont az idén nyáron végeztek rajta kisebb felújítást. Mindenesetre nagyon jó volt egy olyan helyről nézni a meccset ami magán hordozta a Palace történelmének szinte minden egyes mozzanatát. A látott meccs nem volt valami jó iramú és élvezetes találkozó, ráadásul a vendég Swansea el is vitte a három pontot a Selhurst Parkból, de nekem egy örök élmény volt ezen kopott lelátókról végig nézni a találkozót. A meccs után már nem sok idő maradt a stadion körbejárására, így készítettem még pár képet a kiürülő standokról, majd irány a vonat és kezdődhetett egy újabb harc az aznapi londoni közlekedéssel.

hancsi78