2014. március 29., szombat

DVSC Utánpótlás Sportcsarnok

Még 2010-ben döntött úgy a csapat akkori tulajdonosa Gellén András, hogy a sokszor mostoha körülmények közt edződő és játszó debreceni utánpótlásnak felépít egy csarnokot a Monostorpályi úton, melyet kizárólag a fiatal játékos pályahiányának kielégítése céljából hozott létre. Az elképzeléseket hamar tettek követték és mondhatni pillanatok alatt felépült a DVSC Utánpótlás sportcsarnoka, ahol már méltó körülmények között játszhattak és edzhettek a fiatalok. A csarnok természetesen piros-fehérben pompázik és a kiváló játéktér mellett egy pár soros egyszerű kis lelátó résszel is el lett látva. A pálya mellett a kiszolgáló egységek is méltóak ehhez a nagy múltú csapathoz és a mindig is kiváló utánpótlásához. A csarnok felépítése után szinte teljes lett a kihasználtsága, hiszen a DVSC II és a DVSC III azóta itt rendezi hazai meccseit, ami azt jelenti, hogy egy perc szünete nincs a csarnok személyzetének. Ez remélhetőleg még így is marad jó pár évtizedig, mert az azt jelentené hogy a DVSC utánpótlása egy percig nem állt le és ebből csak kamatozhatnak a nagy csapatnál és remélhetőleg így minél előbb vissza is került a DVSC női kézilabda csapata az őt megillető helyre a honi és nemzetközi színtéren. 

DVSC Utánpótlás Sportcsarnok (Monostorpályi úti Sportcsarnok):

2010

2013

hancsi78

Turnbridge Wells Borderers

Royal Turnbridge Wells városából már kiveséztem a krikett és labdarúgó stadiont, de kimaradt a szórásból még egy kisebb létesítmény, mely a Tunbridge Wells Borderers SC otthona és egyszerre ad otthon a Borderers Cricket és Rugby Clubnak. A St. Mark Recreation Ground egy szépen karbantartott kis létesítmény, ahol a díszes csapatnévvel ellátott vaskapu már egyből el is nyerte az ember tetszését. Aztán amit azon túl láttam csak megerősített benne hogy itt oda figyelnek az értékekre és az állagra. Egy szép klubépület tárult a szemem elé, ami szintén egyszerre adott otthont a krikett és rögbi csapatnak. A pályákon nem volt semmi különleges, így lelátók vagy korlátok sem övezték őket. Csak a felfestés, a kapuk, illetve a dobórész mutatta, hogy kinek hol a helye a játék ideje alatt. Azért így is volt mire ellőni egy "tekercs filmet" amit a kép melléklet megfelelő rovatában meg is lehet csodálni az érdeklődőknek.

Cricket Ground:

Cricket Training Ground:

Rugby Ground:

Rugby Training Ground:

hancsi78

2014. március 26., szerda

Maidenhead AC

Maidenhead városa az alaposan feltérképezett helyek közé sorolandó részemről, hiszen rengetegszer jártam a településen és környékén, így nem volt nehéz bejárni a legtöbb sportlétesítményt. A Braywick Parkban több helyi sportegyesület is tevékenykedik, így a Maidenhead Athletic Club is itt székel, a The Pavilionra keresztelt sportpályán. Az egyesületet még a 18 század végén alapították, így egy igen régi és nagy hagyományokkal rendelkező sportclub hazai pályáját kaphattam ma lencsevégre. A klubépület teljesen külön volt felépítve a stadiontól, ami csak nevében stadion, mert amúgy csak egy futópálya, kiegészítve egyéb atletizálásra alkalmas gödrökkel, pályákkal, kellékekkel. A parkolási lehetőségek híján sok időt nem tudtam a területen tölteni, mert félő volt, hogy egy nagyobb büntetésnek leszek kis gazdája, így a megfelelő feltérképezés és kép készítés után tovább is álltam.


hancsi78

2014. március 25., kedd

High Wycombe Cricket

Még 2011-ben a High Wycombe központjába tartva araszolgattam a London Roadon, amikor megpillantottam a helyi Cricket Club pályáját. Nem volt egyszerű, mert alaposan el volt "deszkázva" a közlekedők elől, így hiába jártam már arra többször is, csak ekkor fedeztem fel, hogy itt bizony egy számomra érdekes dolog rejtőzködik. Következőnek mikor arra jártam, már be volt készítve a gép a kocsiba és természetesen készítettem pár felvételt a helyi grundról. Az út felől tényleg egy átláthatatlan palánk veszi közre a gyepet, de a másik oldalról már sokkal szellősebb a létesítmény, igaz kerítés itt is van, de átláthattunk a mellette lévő nagyobb parkra. A klubépület a város nagyságát is tükrözte, így most nem csak egy szimpla pavilonnal, hanem egy komolyabb épülettel "lehetett számolni". A pályát éppen nyírták, így kellemes "fűszag" árasztotta el a környéket. A karbantartók természetesen érdeklődve figyelték mit fotózgatók én oly nagy serényen, de miután tájékoztattam őket, hogy mindez magáncélú, nem nagyon érdekelte őket a további kattogtatás. Pár perces belső séta és kép készítés után még kívülről is csaptam egy kört, de innen már kevésbé jó képeket sikerült csak csinálnom. Egy szép kis krikettpályát sikerült ezen a napon felvennem a "kollekciómba".


hancsi78

Little Marlow

Little Marlow, mint azt a neve is mutatja nem nagy és talán ebből következik, hogy évekig nem is gondoltam arra hogy a településnek lehet külön labdarúgó és krikett pályája is. Pedig volt, pontosabban van és igaz  focisták szentélye szemmel láthatólag nem használt, de a krikettpályán minden bizonyára olykor-olykor összegyűlnek dobálni egy kis parafagolyót. A labdarúgóknál még áll a két kapu, igaz az idő rozsdás vasfoga egy kicsit elharapdálta, de még áll. Meglepő, de felfestés is volt a pályán, így valaki csak használja sportolási célzatra, még ha a helyi csapat nem is működik mostanság. A szomszédos krikettpályán más volt a helyzet, nem csak a pálya volt körvonalazva, de a kiegészítők is a helyükön voltak. A klubépületig viszont nem sétáltam el, de messziről és a közelre hozott képekről úgy látszott egész rendben van a kis épület. A környezettel sem volt semmi gond. A bokrok nyírva, csakúgy mint a fű. A parkolók karbantartva és itt még táblák is hirdették, hogy ez itt a Little Marlow Cricket Club otthona. A sporttelep lefotózása után egy mondhatni kötelező vizitet tudtam le ezzel a 2013-as őszi kirándulással, azaz a Church Lane Recreation Ground kipipálva.

Church Lane Recration Ground:

Church Lane Football Ground:

hancsi78

2014. március 23., vasárnap

Bourne End Cricket (Hertfordshire)

A Bourne End településnév elég gyakori Angliában, amit mi sem jelez jobban minthogy kettő pár mérföldre egymástól helyezkedik el. Igaz van köztük egy megyehatár, de azért a közelség így is, már-már zavaró. A mai napon a Hertfordshire-i Bourne End település krikett csapata és szolid kis pályája kerül fel a blogra. A megtalálással nem volt gond, lévén én pont a másik (Buckinghamshire-i) Bourne End-ból indultam ki, így tudtam ott van a krikett pálya a szomszédban. Egy kis kocsikázás után meg is lett, egy kissé elhagyatott környéken, ahol a nagyobb legelők és szántóföldek mellett csak pár üzem volt még fellelhető. Talán ezért is volt alaposan bekerítve a pálya, mert a birkák még esetleg összekevernék a gyepeket, így nem jutottam be, csak a kerítés mögül készítettem pár fotót a "pavilonról" és a pályáról. Túl sok időmet nem vette igénybe, de nem is volt baj mert aznapra még több kis kirándulás volt betervezve, így mehettünk is hamar tovább.


hancsi78

Jegyek - Cornexi Fehérvár


A Köfém Kézilabda Club még a kilencvenes évek közepén jutott fel az NBI-be és azóta minden évben találkozunk a közben Cerbona, Cormexi, Alcoa majd Fehérvár KC néven szereplő csapattal. Idegenbe sokáig nem jutottunk el mert egyszerűen nem úgy jöttek össze a dolgok, így az első jegyem is csak a kétezres évek elejéről származik. Se kezdeti, se későbbi lendületről nem beszélhetünk a Köfém Sportcsarnok vizitjekor, hiszen az elmúlt szűk két évtizedben alig 6 jegy van birtokomban ami persze nem rossz, de ahhoz képest, hogy játszottunk ott vagy 15-20 alakalommal nem jelentős. Itt tart most ez a kollekció és remélhetőleg hoz még 1-2 papírfecnit az elkövetkezendő időszak is. 






hancsi78

2014. március 18., kedd

Charlton Kings CC Cheltenham


Cheltenhamban egy egész napot sikerült eltöltenem, így a helyi nevezetességek és a kiterjedt piac mellett volt időm feltérképezni a sportpályákat is a városban. A jelentősebb stadionok mellett a kisebb klubokra is jutott idő. Találomra választva az egyik ilyen meglátogatott pálya a Ryeworth Field volt, mely a helyi Charlton Kings Cricket Club otthona. A cricket field egy kisebb út mellett van kialakítva, de ha nem figyel az ember akkor simán elmegy mellette olyan jól van álcázva. Szerencsére én tudtam hová megyek, így nem járt túl az eszemen és ha nem is elsőre, de visszafordulva megtaláltam a bejáratot a kis szentély szívébe. A terület a megszokott kis krikettpályáktól eltérően nem volt bejárható, hanem el volt kerítve a kíváncsi szemek elől, ami nem is annyira a magamfajtának, hanem inkább a kutyasétáltatóknak volt egyértelmű felhívás. Mivel bejutni nem sikerült, így a képeim is eléggé egyoldalasak lettek, de legalább lettek, így a Charlton KCC otthona is felkerülhetett a látogatói listámra. 


hancsi78

Romsey Sports Centre

Romsey településén csak átutazóban fordultam meg, így csak perceim voltak a helyi sportélet gyors feltérképezésére. A labdarúgók kisebb stadionja mellett a rögbisek és a kriketterek egy másik sporttelepen érezték magukat otthon, melyet neme egyszerűséggel Romsey Sport Centrenek neveztek. A krikettcsapat nem tekint vissza nagy múltra, legalább is a pavilonon elhelyezett alapítási dátum szerint az Old Tauntonians & Romsey Cricket Club még húsz éves sincs, ami angol viszonylatban kölyökkornak is nevezhető. A pályán semmi különös nem volt felfedezhető, csak a megszokott kellékekkel ellátott kis zöld terület.  A klubház egy szépen karbantartott faépület volt és összességében egy teljesen kulturált kis környezetnek lehettem a szemtanúja. A rögbisek pályája egy fokkal hátrább volt kialakítva, ami szintén nem tartalmazott semmi extrát, csak a kapuk és a felfestés mutatta, hogy itt szoktak játszani a Romsey RC játékosai. A klubházuk viszont nem a pálya mellett hanem a sporttelep bejáratánál volt, ami egyben óvodaként is funkcionált ami Angliában nem számít egyedi megoldásnak a kisebb kluboknál. Az említett átutazó státuszomból kiindulva sok időt nem töltöttem a telepen, csak egy gyors körbejárás és fényképezés volt a cél, mely megtörténte után már indultam is tovább utam eredeti célja felé amely egy közelben lévő állatkert volt.

Old Tauntonians & Romsey CC:


Romsey RC:

hancsi78

2014. március 15., szombat

Angol 10

A régi sálaimból még mindig akad raktáron pár tucatnyi, így előbb ezeket teszem közzé a bejegyzéseimben és csak aztán jöhetnek az újak ebben az esztendőben. Az angol kluboktól még akad pár város és csapata ami nem került fel, így például High Wycombe városa, ahonnan a Wycombe Wanderers csapatától mindjárt 4 nyakbavalóval is rendelkezem. Aztán ott van Sheffield ahol a Wednesday vezett a United ellen 3-1 arányban és ez most mindenki számára láthatóvá is válik. Végül pedig Torquay és Wolverhampton városa, ahonnan 1-1 sállal bírok, így most ezzel a tízzel szépül tovább a blog képcsarnoka.











hancsi78