2012. december 23., vasárnap

Basingstoke

Basingstoke városában többször is jártam mire sikerült időt szakítani a The Camrose néven szólított helyi stadionra, amely a Basingstoke Town FC hazai pályája. A szerencse itt sem volt velem, hiszen csak a létesítmény egyik oldala mellett sikerült elaraszolgatnom és onnan szemügyre vennem a nem éppen nívós lelátókat és a zöld gyep egy részét. Ráadásul mindez egy igen forgalmas út mellett volt látható, így a nyugodt stadionnézős programnak már a megérkezés után vége is lett. Szóval gyors fotózás és pár nagyobb rés keresése (valami mégis megmaradjon a lelátókból) majd gyorsan tovább is álltam.


hancsi78

Hastings

Hasting városában az idény nyáron jártam és a tengerpart megcsodálása mellett a helyi United stadionjának vizitje is szerepelt a programban. A The Pilot Field-re keresztelt létesítményt hamar meg is találtam egy domboldalban, de sajnos a bejutással akadtak gondok, ugyanis az egyszerűen lehetetlennek bizonyult. Ráadásul a főbejáraton kívül alig látszott valami a stadionból, így meg kellett elégednem a szépen "hímzett" kapuval és egy félig látható standdal. Ez jutott nekem 2012-ben a Hastings United FC hazai pályájából.


hancsi78

Juventus

Mivel olasz sálam is akad egy pár, így a bejegyzés mellett kaptak egy külön részt az itáliai darabok a "képek" között, így nem fog egyben szerepelnie a többi európai "termékkel". Mellettük a német és minden olyan ország vagy klub sálja külön képrovatba kerül, ami meghaladja (vagy megközelíti) az 50-es határt, így talán élvezhetőbb lesz majd a "bemutató".

Olaszországból elsőre 7 Juventus nyakbavalóra esett a választásom, melyben megtalálható a selyem, a kötött, az egy és kétoldalas. Van szimpla klubsál és pár csoport nyakbavaló, de akad egy "adott meccsre" készített is amikor az Arsenal csapatával akadtak össze a Bajnokok Ligájában. A Drughi már a kezdetektől a birtokomban van, így az egyik legelső sálaim egyike, a többiek meg szépen, apránként kerültek a "díszes társaságba".









hancsi78

2012. december 16., vasárnap

Újabb "adag" magyar nyakbavaló

Újabb adag magyar sál kerül fel a blogba különösebb válogatás nélkül. Van itt minden egyesen!  Kis csapat - nagy csapat, kézilabda - labdarúgás, csapat és csoport nyakbavaló. Részletekbe ismét nem megyek bele, hisz most az a cél, hogy minél hamarább felkerüljön a gyűjtemény és ha ez meg lesz, akkor már ráérek elővenni egy-egy darabot és alaposabban körbejárni. Most marad a gyors közlés és képek mehetnek is a megfelelő helyre.














hancsi78



Windsor & Eton

2008-ban Windsorba vettük az irányt. Mivel a környékben telepedtünk le egy kis időre, így adva volt az első kirándulás: "Irány a Windsor kastély!". Miután megnéztük magunknak a királyné nyári birodalmát, benne a templomot, a babaházakat, plusz volt egy kis őrségváltás is, kikocsikáztunk a helyi összevont alakulat a Windsor & Eton FC stadionjához. A Stag Meadow a település "híressége" ellenére nem volt egy mutatós "darab". A tribün még nézett is ki valahogy, igaz nem ma ácsolták össze, így inkább a kora volt az ami szemet gyönyörkodtetett, míg a pálya többi oldalán semmi kiemelkedő látnivaló nem volt. Kisebb állóhelyek és korlátok, na meg pár "büfének és ajándékboltnak" kialakított helyiség.


hancsi78

DVSC 1902 "elegant"

Evezzünk ismét hazai vizekre és a több mint 100 debreceni sál közül jöjjön három, mely mind méretében, mind hímzésében, mind stílusában megegyezik, csak az  alapszíneik különböznek. A nyakbavalók a "hivatalos" mindennapokra készültek és nem a mindennapi "munkába" vagy "meccsre" járásra. A stílus elegáns, a hímzés tökéletes, maga a sál pedig ízléses, mely kifejezi a "hivatalos" megjelenés esetében is a klubhovatartozást. :)






hancsi78

Rickmansworth

Rickmansworth városába a "tavak" miatt mentünk, hiszen ott egyhuzamban, mint valami lánc húzódnak az állóvízek. A terület szépen parkosítva volt, így a megszokott angol kikapcsolódásnak teljesen megfelelt és a rideg idő ellenére is szép számmal sétálgattak körbe-körbe. A hely nem csak a parkjairól, hanem a helyi krikett csapatról is híres, ugyanis a Rickmansworth SC keretein belül működő "kriketterek" az idei évben ünneplik 225. évfordulójukat, mellyel a szigetek egyik legidősebb "cricket clubjának" vallhatják magukat. A kornak megfelelően a csapat egy igen szép klubépülettel rendelkezik, igaz ottjártunkkor a pálya már nem éppen a legjobb formáját mutatta.

Park Road Cricket Ground:


Park Road Cricket Training Ground:



hancsi78

Egy "kis" londoni kalandozás

2007-ben volt időm alaposan körbejárni Londont, így az apróbb stadionok mellett a még apróbb stadionokig is sikerült eljutnom. Igaz még így se tudtam feltérképezni az összes fővárosi létesítményt, de szerencsémnek és kitartásomnak köszönhetően elég sok helyre eljutottam. Ezen kirándulások keretében sikerült meglátogatnom a The Brentham Club "magánterületét", ahol a klubtagok a labdarúgás és a tenisz mellett még számtalan sportnak vagy szabadidős tevékenységnek hódolhatnak. A klubház mögött kialakított labdarúgó pályáról sok mindent nem lehet elmondani, hiszen nem tartalmazott semmi különlegeset, sőt a Brenthan FC nívójához képest eléggé szegényesnek is tűnt.

 The Brentham Club - Football Ground:



Mile End-en a helyi stadionból nem sikerült túl sokat megtekintenem, lévén a terület szépen elvolt zárva a "nem tagok" elől, így pár külső és távolról készített képpel meg kellett elégednem ezen létesítmény kapcsán. A stadiont főleg az atletizálók és egyéb fitness tevékenységet kedvelők használják, de azért ez a "pálya" szolgál a Sporting Bengal United FC otthonául is.

Mile End Stadion:


Végezetül egy lebontott sportcsarnok következik, melynek bontási munkálatait 2006-ban kezdték el, így 2007-re már csak a hűlt helye volt a London Docklands Arena-nak. Amíg állt jelentős sportbázissal bírt a létesítmény, hiszen a London Knights jégkorongosai mellett két "basketball team" is pattogtatta a labdát a parketten (London Towers BT, Greater London Leopards BT). Ennek ugye 2006-ban vége szakadt, a csarnokot lebontották, a csapatok pedig költöztek London más létesítményeibe, volt hová, ehhez nem fér kétség.

London Docklands Arena (Demolished):


hancsi78

2012. december 14., péntek

Még pár francia nyakbavaló

Mivel már felkerült két sál a franciáktól, így velük folytatom a sort. Igaz túl sok sálam nincs a "csigazabálóktól", de szerencsére játszottunk arra párszor mind a szent gyepen, mind a csarnokban, így a gyűjtemény egy része onnan adódik, míg a többi más módon került a birtokomba. Nem is csavarom tovább a szót, íme plusz 10 sál a már fennlévő két Boulogne "darab" mellé!













hancsi78

2012. december 11., kedd

Görögország

Bővítsük a listát az európai színtérrel, melynek mostani állomása Görögország, ahonnan 11 nyakbavaló ékesíti a gyűjteményemet. Ebből a többség vagy saját kezűleg vétetett egy-egy  nyaralás alkalmával vagy jó ismerősök által hozatott szintén nyaralások alkalmával. Kivételt csak az egyik PAOK sál képez, lévén velük megütköztünk anno az UEFA Kupában, így az a párosítás kapcsán lett a kollekció része.












hancsi78