2018. február 7., szerda

Wales: Cricket

Walesben járva inkább a rögbi és a foci az, ami a helyieknek a sportot jelenti, de azért az Egyesült Királyságban oly népszerű krikett is fellelhető arrafelé.
Carew faluba a település mellett álló kastély miatt érkeztünk és nagyszerű élmányben volt részünk, amikor egy reggeli séta keretében végigmentünk az omladozó küfalak és egy felduzzasztott tó mellett. Innen csak egy utcányira volt a Recreation Ground, ahol két labdarúgópálya mellett a parafagolyósok grundja is ki volt alakítva, sőt, ez tűnt a legkomolyabbnak a település sportpályái közül, ami nagy szó, ha Walesről van szó. A klubépület egy igen nagy létesítmény volt és ha jól láttam nem csak a Carew CC vezetőségének ad otthont, hanem lakóházként is funkcionál, lehet pont a vezetőség számára.
Walesben járva inkább a rögbi és a foci az, ami a helyieknek a sportot jelenti, de azért az Egyesült Királyságban oly népszerű krikett is fellelhető arrafelé. 
Carew faluba, a település mellett álló kastély miatt érkeztünk, és nagyszerű élményben volt részünk, amikor egy reggeli séta keretében végigmentünk az omladozó kőfalak és egy felduzzasztott tó mellett. Innen csak egy utcányira volt a Recreation Ground, ahol két labdarúgópálya mellett a parafagolyósok grundja is ki volt alakítva, sőt, ez tűnt a legkomolyabbnak a település sportpályái közül, ami nagy szó, ha Walesről van szó. A klubépület egy igen nagy létesítmény volt, és ha jól láttam nem csak a Carew CC vezetőségének ad otthont, hanem lakóházként is funkcionál, lehet pont a vezetőség számára?
Conwy szintén a kastélya miatt vonzza a turistákat, hiszen az egyik, ha nem a legszebb ilyen jellegű épület az országban. Viszont mi, mielőtt a történelmi hagyatékban gyönyörködtünk volna, behajtottunk a Bodlondeb Parkba, ahol a Conwy CC otthona található, és innen már látszódtak a vár falai, sőt mi több, később megmászva a várat simán kivehetőek voltak a krikettpálya körvonalai is.
Llandygai településen volt ugyan kastély, de oda nem jutottunk el, viszont a szállásunktól nem messze volt a Bangor CC hazai pályája, így oda kikocsikáztunk egy pillanatra. A Ty Newydd Ground pályája szépen rendbe volt téve, és igaz a pavilonon látszott, hogy nem ma épült, de ettől még rendben volt.
Nem meglepő, de Pembrokeban is van egy nagy kastély, amit meg is tekintettünk, de előtte megnéztük a város egyéb látnivalóit, mint például a Trelett Groundot a határban. A pálya  Pembroke CC jó kvalitásokkal rendelkező otthona, pont a rugby stadionnal szemben helyezkedik el, csak egy utca válassza el a kettőt egymástól. A kriketterek otthona egy igen jól gondozott pályából és pavilonból áll, de lelátó híján csak ez ami értékelhető.
 

Carew - Recreation Ground:

Conwy - Bodlondeb Park:

Llandygai - Ty Newydd Ground:

Pembroke - Trelett Ground:

hancsi78

Dogs Show

Tavaly nyáron újabb pályakülönlegességekkel ismerkedtem meg, amikor mezőgazdasági kiállításra érkeztem a feleségemmel. Ezeken a rendezvényeken ugyanis rendszeresen tartanak versenyeket ebek számára, amikor is egy akadálypályát kell leküzdeniük a  lehető leggyorsabban, és természetesen a lehető legkevesebb hibaponttal. Őszinte leszek. Láttam már sokszor, hogy a gazdik futnak a kedvencek mellett egy-egy "kutyaugratón", de nekem lövésem nem volt róla, hogy mindezt versenyszerűen teszik, díjakért, jutalmakért. 2017-ben felnyílt a szemem, és két helyszínen (Chertsey, Egham) is láttam felállított pályákat és ami még jobban tetszett, magát a versenyeket is. Ott izgultunk a ideiglenesen kialakított pályák köré letett lócákon és megállapítottuk, hogy gyakran a gazdik nem veszik oly komolyan a sportolást mint az ebek, hiszen a legtöbben igen komoly súlyfelesleggel próbáltak a kedvenceik mellett araszolni. A kutyák mérete szerint több kategóriában is folytak a versenyek, de sajnos annyira elnyújtva, hogy mindet nem tudtuk végignézni, mert azért akadt egyéb látnivaló is a shown. Egy biztos, megszerettem a profi sportolónak tűnő kutyák, és a velük szenvedő lelkes amatőr gazdik versenyét.


Chertsey - Chertsey Meads:

Egham - Milton Park:


hancsi78

DVSC: Régi és Új Hidegkuti

A Hungária körúti stadionba a kilencvenes évek közepén utaztam el elsőnek, ami akkor nagy merészségnek számított, lévén az összes fővárosi ultra és huligán a mi vérünket kívánta, és ez alól az MTK drukkerek sem voltak kivételek. Gyakran jelent meg zöld-fehér, vagy lila-fehér egység a szomszédos szektorban, vagy éppen az utcán, de futottunk össze Kispestiekkel, amikor épp a BKV pályán volt jelenésük. A helyiek is raktak törött üvegeket a buszaink kerekei alá és néha messziről szidták az anyánkat. Egy közös volt ezekben a találkákban, a szájkaratén és a mutogatáson kívül egyikből sem lett soha semmilyen komoly balhé, így utólag  már nem is tűnt olyan veszélyesnek az MTK pályára járni. Az évek alatt kisebb felújítások (betonozás, székezés) történtek a stadionban ami a tribünön kívül a hosszanti lelátó közepét érintette, de teljesen soha nem tették rendbe a kék-fehérek szentélyét. A Hidegkuti Nándor nevet 2002-ben vette fel a stadion.  2014-ben zárta be a kapuit a régi létesítmény, amely több mint 100 évig állt az MTK rendelkezésére. A kapott támogatásból 2016-ra egy teljesen új, modern szentélyt varázsoltak a sporttelepre, amely teljesen más stílusban épült, és a játéktér is odébb került egy csöppet az eredetihez képest. A kapuk mögötti betonfalak miatt az új pálya a viccelődés középpontjába került, de akadtak más kivetnivalók is az új épületben, aminek gyakran még a média is hangot adott. A képekért köszönet az Ultras Debrecen tagjainak!


Budapest - Régi Hidegkuti Nándor Stadion:

Budapest - Új Hidegkuti Nándor Stadion:
Képek: Ultras Debrecen

hancsi78

2018. február 5., hétfő

Ciprusi és török teniszpályák

Az elmúlt két esztendő ciprusi és török nyaralásai alatt volt szerencsém rátalálni pár kisebb teniszpályára, ami ugyan a legtöbb groundhopper számára jelentéktelen momentum lenne, de én, mint a sport szerelmese, nem tudom nem észrevenni ezen csodálatos kis alkalmatosságokat. 
Ayia Napa városában épp a Protarasba induló buszra vártunk, amikor megpillantottam egy szépen bekeretezett tenisz komplexumot, ami mint később kiderült a tengerpartról már látott Atlantica Club Sandgarden Beach Hotel hátsó része és egyben teniszezére kialakított helye. Sajnos a privát jelleg miatt sokat nem láttam a pályákból, de ezt a kollekcióm szempontjából most elhanyagolható tényező.
Paralimniben a labdarúgó stadion mellett van a Paralimni Fitness Center, ami egyben a Paralimni Tennis Club otthona is. A salakos és műborítású pályák egy részéhez még fedett lelátók is taroztak, igaz nem nagyok, de 30-50 ember elüldögélhet ott a meccseket nézve.
A Golden Coast Beach Hotel teniszpályái is kicsit kiesnek a tengerparttól, majdnem kinyúlnak a településen áthaladó főútig. Ezt onnan tudom, hogy ott sétálva pillantottam meg a grundokat, amely azért is érdekes mert Pernara egyik legnagyobb sportolásra alkalmas területe, ahová a többi hotel vendége is bátran jöhet ütögetni, lévén ezen kerületben a többi szállodának nincs is teniszpályája.
A törökországi Belekben, a Cesars Temple De Luxe hotelja pár kisebb salakos pálya mellett egy nagyobb centerpályával is bír, amelynek egyik oldalán egy komolyabb lelátót is felhúztak. Ezen klasszikus beton teraszon szerény számításom szerint 250-300 néző kényelmesen elférhet, ami kiemelkedő befogadóképesség az egyszerű pályák sorában.
A belvároshoz közel (még mindig Belekben járunk) van egy hatalmas sportkomplexum (Gloria Sports Arena), ahol a labdarúgás kiszolgálása mellett törekednek arra is, hogy más sportágak is méltó módon legyenek itt elérhetők és űzhetők. Ennek megfelelően a szinte mindenhol népszerű teniszpályák sem hiányozhatnak, amivel be is kerül a sporttelep a mostani kis bejegyzésembe.

Ayia Napa - Atlantica Club Sandgarden Beach Hotel:

Paralimni - Paralimni Fitness Center (Paralimni TC):

Pernera - Golden Coast Beach Hotel:

Belek - Cesars Temple De Luxe:

Belek - Gloria Sports Arena:


hancsi78

The CCC

A The Chalfont Community College (The CCC) Chalfont St. Peterben található és a falu gazdagságát mutatja, hogy a helyi "suli" is szépen el van látva "sportfelszereléssel". A kapukon ugyan nem jutottam be, de szerencsés voltam, mert a pályák elhelyezkedése lehetővé tette, hogy mindegyikről aránylag jó felvételekhez jussak. A legszembetűnőbb a kapu mögött elhelyezkedő nagy sportcsarnok és uszoda volt, illetve a fedett előtt elterülő műborítású gyeplabda pálya. Az iskola előtt volt a füves krikett mező és futball grund,a melyeket kicsit nehezebb volt megörökítenem. Ezzel viszont még nem volt vége a pályáknak, ugyanis innen nem messze, a Green Lanen újabb két füves labdarúgópálya áll a diákok rendelkezésére, igaz amikor ott jártam épp szabadnapos volt mind a kettő, azaz se felfestés, se kapuk nem jelezték a játékterek határait. Mindezek ellenére a "kolidzs" sporttelepe megkaphatná a kiváló minősítést, ha lenne ilyen minősítő bizottság. Nekem tetszett amit láttam, így részemről jár a tíz pont.

Chalfont St. Peter
The Chalfont Community College (The CCC)





hancsi78

Debreceni Kispályák III

A harmadik (és egyben befejező) részben is öt,  kispályákkal teli rész következik a Cívisvárosból.
Az Ibolya utcai Általános Iskolában egy teljesen felújított játéktér, és rendbetett környezet fogadott a tavalyi esztendőben, amikor a nyakamba kaptam a várost, hogy grundokat fotózzak. Mivel korábban nem jártam még erre (legalábbis az emlékeimben nem él élénken a helyszín), így arról sem tudok beszámolni, hogy amit láttam és fotóztam, az korábban hogy nézhetett ki, de ez jelen pillanatban nem is oly lényeges, hiszen az újkorban egy nagyon szuper kis iskolai sporttelep tárult a szemem elé.
A Vénkertben több aszfaltozott kispálya is fekszik egymás mellett és be kell valljam, ezen grundokra se nagyon emlékszem, valahogy soha nem jutottam el Debrecen ezen részére, így összehasonlítási alapon sincs. Egy biztos, a komolyabb felújítás ugyan elkerülte a területet, de ennek ellenére egész jó állapotúnak tűnt a játékterek felülete, és a környezettel sem volt nagy gond 2017-ben.
A Diószegi Sámuel Szakközépiskola ugyan nem ismeretlen számomra, de a suli hátuljában lévő betonozott grund nem tartozott azon részek közé, amit felkerestem már korábban. Csak a 2017-es sétám során örökítettem meg a pályát, így legközelebb viszont már lesz mivel összehasonlítanom az esetleges változásokat. 
A Sinai Miklós utcán ugyan elsétáltam az eltelt negyven évemben párszor, de a bérházak árnyékában megbúvó grundra egyszer sem tapad oda a tekintetem, így ha nincs pár légi felvétel amit épp nézegetek, akkor talán soha nem jövök rá, hogy itt is van egy aszfaltozott kispálya. A tudás birtokában nem hagyhattam ki a vizitet, és 2017-ben megörökítettem a kicsit gazdátlannak tűnő grundot, hogy valami maradjon az utókor számára is.
Az Ötvenhatosok terén található három kispályával is ugyanaz a helyzet mint a korábban felsorolt grundokkal, azaz nincs viszonyítási alapom, mert korábban nem tettem erre egyetlen görbe kanyart sem. A három pályából kettő még 2017-ben is használható volt labdarúgásra, míg a harmadikon már csak streetballozni lehetett. A két eredetiben maradt pálya közel azonos kondíciókkal bírt, csak a kapuk színe volt eltérő, a klasszikus fekete-fehér mellett, piros-fehér kapukkal volt felvértezve az egyik.

Ibolya utcai Általános Iskola:

Vénkert:

Diószegi Sámuel Szakközépiskola:

Sínai Miklós utca:

Ötvenhatosok tere:



hancsi78

Debreceni Kispályák II

A sorozat második részében is 5 kispályás helyszín következik Debrecenből.
Az Epreskerti Általános Iskola két különböző grunddal is rendelkezik, és szerencsére mind a kettő "jó egészségnek" örvend. A klasszikus aszfaltozott kispálya mellett az újkori fejlesztéseknek megfelelően egy műfüves is kialakításra került, azaz teljesen megfér egymás mellett az régi és a modern. 
A Galamb utcán már nem volt ilyen jó a helyzet, hiszen az egykori kispálya 2016-ra már teljesen megsemmisült, csak egy labdafogó háló mutatja, hogy egykor itt is volt egy grund, amit sportolásra használtak.
A Vágóhíd utcai Stadion egykori sporttelepén is volt egy bitumenes kispálya, amivel még 1995-ben találkoztam először. Igaz, mint oly sokszor, ebből az időszakból sajnos nincs képem, így eredeti állapotában nem tudom bemutatni ezt a grundot sem. 2009-ben, amikor elsőnek fotóztam a stadiont és tartozékait, akkor már sajnos nagyon el volt hanyagolva a kispálya és a mellette fekvő salakos edzőpálya is, de legalább ebből az időből már fennmaradt pár képem.
A Vámospércsi úton, a DRKK területén is volt egy kispálya, ami a kétezres években már teljesen eltűnt, pontosabban autókereskedés működik ezen a részen, már nagyon régóta. Akár csak a Galamb utcán, a labdafogó háló maradványai még itt is fellelhetők, jelezve, hogy egykoron itt is volt valami más.
A Dózsa György utcán sokkal jobb a helyzet, hiszen itt egy jól kinéző műfüves kispályára akadtam, 2017-ben, amikor arra sétáltam. Mivel ez volt az első alkalom, hogy találkoztunk, nem tudom megmondani, hogy ez a pálya egy teljesen új grund, vagy egykor egy bitumenes kicsi feküdt "alatta", talán majd idővel sikerül kiderítem.

Epreskerti Általános Iskola:


Galamb utca:

Vágóhíd utcai Stadion:

Vámospércsi úr - DRKK:

Dózsa György utca:

hancsi78