Svájc a következő állomás a sálaim bemutatásában. Sokat nem kell körmölnöm, hiszen alig kilenc darab alkotja a kollekciót és ebből egyik sem bír különleges "erővel". A többségük már elég régóta része a gyűjteménynek, csak a két Young Boys sál érkezett később a többihez. Van itt még válogatott nyakbavaló, két sioni, egy-egy luzerni és neuchoteli alkalmatosság, plusz egy jégkorong sál Ambri "falujából". Ez jelenleg a helyzet svájci frontot, hogy mikor lesz ezen a téren erősödés nincs megmondhatója, majd ahogy hozza a sors, úgy alakul ez a szeglet is!
hancsi78
2013. február 19., kedd
Svájc
Címkék:
Ambri,
Bern,
collection,
gyűjtemény,
hancsi78,
Luzern,
Neuchotel,
Neuchotel Xamax,
sál,
Sion,
Svájc,
Young Boys Bern
Hely:
Debrecen, Magyarország
2013. február 15., péntek
Ayr
Skóciából még maradtak emlékek a 2012-es évből. Ilyen Ayr városa, a helyi United stadionja és a Racecourse, amit bűn lett volna nem meglátogatni.
A lósport kedvelői biztos örömmel látogatnak egy ilyen helyre, mint az Ayr Racecourse. Nekem mondjuk nem sokat mondott, de mivel a Főút mellett mentünk el, egyszerűen meg kellett állni és megnézni a létesítményt. Mondhatni Ascot után ez már kötelezőnek számított és ezzel is bővül a repertoár. Igaz itt nem láttam versenyt, csak magát a pályát. Sok mindent nem tudtam meg a helyszínről sem akkor, sem később, de nem is nagyon kerestem utána. Annyit sikerült megjegyeznem, hogy 1907-ben adták át és híres versenyeket bonyolítanak le errefelé, ami egyenlőre ki is elégítette a "pálya" iránti kíváncsiságomat.
Ayr Raceourse:
Ayr városába a szállásunk közelsége miatt ruccantunk át és a kocsikázáson kívül a Somerset Park megtekintése volt az elsődleges cél. A létesítményhez nem nyúltak mostanában, így egy igazi, régi, skót stadiont csodálhattam meg. Nagy szerencsém volt, mert a "United" épp akkor tért haza egy idegenbeli meccsről és a "szertáros" beinvitált a pályára. Innen látszott csak igazán mennyire nem nyúltak még hozzá a lelátókhoz. A tribünön kívül a másik három stand még állóhely volt, ami egy ekkora stadionnál szinte egyedülálló a brit viszonyokat tekintve. Persze az ódon lelátók egyszerre voltak történelminek és ezzel együtt viseltesnek mondhatók, de nekem bejöttek, már csak múlt és a régi stadionok egyre fogyatkozó száma miatt is.
Somerset Park:

Debrecen "madártávlatból"
Jelenleg két debreceni stadion is bontás alatt van és az Atlétikai stadiont kivéve a többi létesítmény állapota sem rózsás. Így gondoltam mielőtt még jobban "eltűnnek" a térképről ezen sporttelepek, gyorsan megörökítem az utókornak a blogomban is. Már mint felülről, egy kis külső segítséggel (www.google.co.uk/maps népszerűen "google maps"), de a mostani (2013-as) állapotukban.
Az első felvétel a Nagyerdőről és az ott található három stadionról készült, plusz az Oláh Gábor utcai létesítmény mellett remekül kivehető a műfüves edzőpálya és a vörös salakos gyakorlótér is. Ha minden igaz egy jó év múlva már a nagyerdei stadion helyett egy új, modern létesítmény látható majd a felvételen. Mert jelenleg (élőben) csak homokdombok és törmelékek vannak a környéken itt meg (felülnézetből) a majdnem 80 éves stadion. Az atlétikai stadion jó állapota innen is szembetűnő, de lehet is hiszen a város legfiatalabb stadionjának számít a 2001-es átadással. Az Oláh Gábor utcai Stadionnak még sajnos innen a magasból sincs valami testes formája, de sebaj majd jó lesz ez a B csapatnak és az utánpótlásnak, csak maradjon meg ha már egyszer idetákolták.
Gyulai István Atlétikai Stadion (2001):
Oláh Gábor utcai Stadion (1950):
A másik híres debreceni sporttelep a Vágóhíd utcán terült el, de sajnos mára már csak nyomokban emlékeztet arra hogy itt aktív sportélet folyt. A Vágóhíd utcai stadion jelenleg is bontás alatt van, a felette lévő fekete salakos edzőpálya is az enyészet sorsára jutott. A Dohánygyári pályát, melyen egykoron a Debreceni Kinizsi labdarúgói száguldoztak, már csak részben van meg. Szóval pár év és nyoma se lesz az itteni stadionoknak, így amíg lehetett és látszik az égből gyorsan nyomtam egy "printscreent".
Vágóhíd utcai Stadion (1922):
Dohánygyári Sportpály:
Az egyetemisták eddig is büszkék lehettek a sporttelepükre, de most még jobban azok lesznek, hiszen a Vágóhíd utcai és a Nagyerdei stadion lebontása után, már csak ők fognak muzeális tribünnel és pályával rendelkezni. Az 1926-ban átadott fő lelátó rész ugyanis még ma is áll és dísze az Egyetemi sporttelepnek. A stadion mellett remekül látszik az edzőpálya is, ami már jóval később készült, így a "fiatalabb" generációt képviseli, de itt jól megférnek egymás mellett.
DEAC Stadion (1926):
A Gázvezeték utcában jelenleg a salakmotorosok az első számú urak és az 1970-ben átadott létesítményből már igen régóta hiányzik az igazi labdás sport. Kivéve persze az Amerikai Focit, de az nem is "igazi" labda. A salakosok közben azért szépítgetik toldozgatják ahogy tudják, de sajnos a pénztárcájuk nem feneketlen, így ha a pálya még el is fogadható, a lelátók akkor is katasztrofális állapotban vannak.
Gázvezeték utcai Stadion (1970):
Az Agrár egyetem sportpályája már áll egy ideje és az Egyetemnek köszönhetően még remélhetőleg marad is ott egy darabig.
DASE Sportpálya:
A Debreceni Honvéd labdarúgó csapata egykoron meghatározó szereppel bírt a második, harmadik vonalban, ez mára már eltűnt. Csapat sehol, honvédség se sok, de szerencsére a pálya még éppen áll, ha nem is virul.
Honvéd Sporttelep:
Igazából nem sokat tudok a következő sportpályáról, a lényeg hogy 2013-ban még van és ha nagy sportélet nincs is rajta, egyenlőre még ez is áll.
Budai Ézsaiás utcai Sportpálya:
Józsán áll egy szimpla kis sportpálya, ami kielégíti a helyiek igényeit, focizni lehet rajta és a pályát is körbe lehet állni ha meccs van. Ez egyenlőre elég is, csak csapat is legyen mindig arrafelé.
Józsai Sportpálya:
Pallagon már nincs egy ideje aktív labdarúgás és komolyabb sport, csak a helyi középiskola területén elhelyezkedő füves pálya utal némi sportéletre. Kérdés hogy ezt a pályát használták e valaha éles meccsek lejátszására?
Pallagi Sportpálya:
hancsi78
Az első felvétel a Nagyerdőről és az ott található három stadionról készült, plusz az Oláh Gábor utcai létesítmény mellett remekül kivehető a műfüves edzőpálya és a vörös salakos gyakorlótér is. Ha minden igaz egy jó év múlva már a nagyerdei stadion helyett egy új, modern létesítmény látható majd a felvételen. Mert jelenleg (élőben) csak homokdombok és törmelékek vannak a környéken itt meg (felülnézetből) a majdnem 80 éves stadion. Az atlétikai stadion jó állapota innen is szembetűnő, de lehet is hiszen a város legfiatalabb stadionjának számít a 2001-es átadással. Az Oláh Gábor utcai Stadionnak még sajnos innen a magasból sincs valami testes formája, de sebaj majd jó lesz ez a B csapatnak és az utánpótlásnak, csak maradjon meg ha már egyszer idetákolták.
Kép: www.google.co.uk/maps
Nagyerdei Stadion (1934):
Kép: www.google.co.uk/maps
Gyulai István Atlétikai Stadion (2001):
Kép: www.google.co.uk/maps
Kép: www.google.co.uk/maps
Kép: www.google.co.uk/maps
Kép: www.google.co.uk/maps
Kép: www.google.co.uk/maps
DEAC Stadion (1926):
Kép: www.google.co.uk/maps
Gázvezeték utcai Stadion (1970):
Kép: www.google.co.uk/maps
DASE Sportpálya:
Kép: www.google.co.uk
Honvéd Sporttelep:
Kép: www.google.co.uk/maps
Budai Ézsaiás utcai Sportpálya:
Kép: www.google.co.uk/maps
Józsai Sportpálya:
Kép: www.google.co.uk/maps
Pallagi Sportpálya:
Kép: www.google.co.uk/maps
hancsi78
Címkék:
DEAC Stadion,
Debrecen,
Football,
Gázvezeték utcai Stadion,
Józsa,
Magyarország,
Nagyerdei Stadion,
Oláh Gábor utcai Stadion,
Pallag,
speedway,
Sportpálya,
stadion,
Vágóhíd utcai Stadion
Hely:
Debrecen, Magyarország
Ausztria, Bulgária, Macedónia
Újabb európai darabok kerülnek fel a blogba, most éppen Ausztria, Bulgária és Macedónia nyakbavalói. A gyűjtemény eddig igen csak szerény, de majd alakul ez a rész is mint bármelyik másik.
A sógoroktól mindössze négy sál van birtokomban, igaz ezen darabok már elég régen kerültek hozzám, így ez a rész már nem frissült egy ideje. Nagyon nincs is mit írni róluk, persze a Rapid - Fradi barátság már kiállta az idő próbáját hiszen ez a sál nem ma került legyártásra, ellenben a Swarovski Tirol már régen más néven szerepel az osztrák bajnokságban.
Bulgáriából sem érkeztek eddig ezrével hozzám a sálak, sokáig csak egy CSKA sál volt a birtokomban, majd megkaptuk a Levskit a Bajnokok Ligájában így mindjárt lett két CSKA és egy Levski sálam, majd rá egy évre a Litex Lovecs esett bele a Loki hálójába, így meglett a negyedik bolgár darabom, de ennyi és semmi több az eddigi "gyűjtögetés" eredménye.
A macedón sálakat is a DVSC szkopjei vendég játékának köszönhetem, habár a Rabotnicki kosársálat már korábban kaptam. A válogatott sálakat a meccs előtt sikerült beszereznem a stadion melletti árustól, hiszen nekem volt annyi szerencsém, hogy meg tudtam lógni az aznapi karantén alól. A Vardar sálat meg meccsen cseréltem egy fotóssal, már benn a stadionban, ezzel meg is van a négy macedón relikvia rövid története. Egyenlőre ennyi, de a történet mindig folytatódik ........

Ausztria,
Bulgária,
collection,
CSKA Szófia,
Ebergassing,
gyűjtemény,
hancsi78,
Innsbruck,
Levszki Szofia,
Litex Lovech,
Lovech,
Macedónia,
Rapid Wien,
sál,
Szkopje,
Szofia,
Vardar Szkopje,
Wien
Hely:
Debrecen, Magyarország
2013. február 10., vasárnap
Swanage
Egy csodaszép romkastély (Corfe) megtekintése után kocsikáztunk le a tengerpartra és vettük szemügyre nem csak Swanage városát hanem a helyi labdarúgó pályát is. Maga a hely szép, jó kilátással, szép parttal, de ottjártunkkor zsúfolt is volt egyben, ami kicsit elveszi az ember nézelődő kedvét. Azért megérte a kiruccanást, főleg hogy a település és a tengerpart után a Dasy Parkba is ellátogattunk, amely a Swanage Town & Herston FC hazai pályája. A létesítmény nem nagy, komolyabb lelátókkal se nagyon rendelkezik, de azért a klubház szépen kimagasodik mellette. A jelenlegi helyi csapat egy fúzió eredménye ahol a Swanage Town kapcsolódott össze a Herston Rovers csapatával és így rúgják közösen a bőrgolyót. A nap nagyon szépen alakult és ez a kis "gyep" kellő zárása volt a kirándulásnak.
hancsi78
"Gunners"
Az "ágyúsok" ahogy mindenki hívja az Arsenal csapatát és szurkolóit elég sok sállal leptek már meg, így jelenleg 16 különböző darab áll a kollekciómban. Ez azért is tekintélyes, mert nem hogy nem keresem, de igazából nem is nagyon kedvelem a csapatot. Persze ettől függetlenül elfogadok minden kapott darabot, sőt ezek közül rengeteget vettem, mert egyszerűen kihagyhatatlan volt az ajánlat, amin kínálták őket. Ennek köszönhetően a kollekció igen szép és terjedelmes lett, hirtelen nem is tudom hogy van e ennél több sálam egy adott klubcsapattól, persze a DVSC-t kivéve.
hancsi78
Címkék:
Anglia,
Arsenal,
collection,
gyűjtemény,
hancsi78,
London,
sál
Hely:
Debrecen, Magyarország
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)